Könyv

Híres ismeretlenek

Szapor Judit: A világhírű Polányiak. Egy elfelejtett család regényes története
szerző
Kádár Judit
publikálva
2018/11. (03. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Esélyes, hogy a tizenhárom éve az Egyesült Államokban angolul megjelent, pár hónapja itthon magyarul is kiadott könyv címe és alcíme közt feszülő ellentmondás a „világhírű elfelejtettekről” nem figyelmetlenségből került a borítóra.

Az oximoron használata a neves magyar atomfizikusokhoz hasonlóan az Osztrák–Magyar Monarchia Budapestjén nevelkedett, majd szintén emigrációba kényszerült Polányi Károly és Polányi Mihály munkásságával foglalkozó, külföldön, illetve Magyarországon megjelent írások alapján mindenesetre indokoltnak tűnik. Tőlünk nyugatra a kutatók időről időre újraértékelik a több tudományterületen is maradandót alkotó Polányi fivérek hozzájárulását az egyetemes tudomány fejlődéséhez, s e törekvésüknek csak további ösztönzést ad a Közép- és Kelet-Európából kiinduló, 20. századi értelmiségi migráció iránt az elmúlt években megnőtt érdeklődés. Magyarországon viszont ifjúkori közéleti szerepük, illetve későbbi társadalomtudományi írásaik miatt sem a Horthy-korszakban, sem a szocialista periódusban nem feleltek meg e politikai rendszerek ideológiai elvárásainak, minek következtében munkásságuk értékelése évtizedeken át meg sem kezdődött. A 60-as évek elején bekövetkezett enyhülés kedvezett a szocializmushoz közeledő Károlynak, aki haza is látogatott, de a marxizmust és a szovjet totalitarizmust élesen bíráló Mihály filozófiai írásaiból összeállított magyar nyelvű válogatás megjelenésére 1992-ig kellett várni.

A Polányiak tudományos munkássága iránt mostanában ismét lankadni látszik a hazai érdeklődés; felélénkítéséhez hozzájárulhat a család krónikáját és Albert Einsteintől Arthur Koestlerig érő kapcsolati hálóját feldolgozó könyvében az ELTE-n végzett, Kanadában élő történész, Szapor Judit. A világhírű Polányiak annak ellenére hiánypótló mű, hogy nem a két híres tudós, a jogászból gazdaságtörténésszé és szociológussá vált Károly, illetve öccse, az orvosból kémikussá, majd filozófussá lett Mihály magyarul csak részben hozzáférhető életművére fókuszál, s Mihály már Németországban született fiának, a kémiai Nobel-díjjal kitüntetett John C. Polanyinak nevét éppen csak megemlíti. A kötet azért figyelemreméltó mégis, mert Szapor három, szintén jelentős teljesítményt nyújtó női családtag, Pollacsek Cecília, a lánya, Polányi Laura és az unokája, Zeisel Éva életét állította a középpontba, hogy ezzel is hozzájáruljon egy, a nőket is magában foglaló, a zsidóság értelmiségi elitbe emelkedését bemutató új 20. századi magyar társadalomtörténet majdani megírásához.

 

Világ proletárjai

A család központi nőalakja a 19. században az Orosz Birodalomhoz tartozó, litvániai Vilnában született Cecilia Wohl volt, aki a korban szokatlanul, lány létére gimnáziumot végzett és érettségit tett, majd húszévesen hozzáment az Ungvárról származó, Bécsben vasúti mérnökként dolgozó Pollacsek Mihályhoz. Az 1880-as évek végén a Monarchia fővárosából Budapestre költöztek. Pollacsek, aki gyerekei nevét Polányira magyarosította, ám a sajátját megtartotta, a Magyar Királyság területén közel ezer kilométernyi vasutat épített, s szorgalmas munkájával családjának felső középosztálybeli életet tudott biztosítani.

A századvégi recesszió következtében ugyan a könyv borítóján látható Andrássy úti palotából szerényebb, középosztálybeli otthonba kellett költözniük, ám Pollacsekék arra mindvégig gondot fordítottak, hogy gyerekeiket a legjobb iskolákba járassák. Károly és Mihály a ma Trefortként ismert ún. „Mintagimnáziumban”, Laura az akkoriban alapított első hazai leánygimnáziumban érettségizett. Vagyoni helyzetük lehetővé tette, hogy új, a Ferenciek terén álló lakásukban az intellektuális érdeklődésű, orosz anyanyelvű Cecile, aki magyarul állítólag soha nem tanult meg rendesen, az 1900-as évektől jelentős irodalmi szalont tartson fenn. A szombat délutáni összejövetelek gyakori vendége volt az öt Polányi gyerek unokatestvére, a modern könyvtári hálózatot létrehozó Szabó Ervin, a Cecile mama védencének számító ifjú filozófus, Lukács György és a haladó szociológiai-társadalomtudományi folyóirat, a Huszadik Század szerkesztője, Jászi Oszkár. Mivel magyarul nem tudott jól, Cecile jelenlétében a családtagok közt feltehetően németül folyt a szó – a gyerekeivel mindenesetre németül levelezett. Elképzelhető, hogy híres szalonjában a magyar progresszió képviselői is e nyelven vitatták meg vele s egymással nézeteiket egyebek közt a feudális földbirtokrendszer megszüntetéséről, az általános és titkos választójog bevezetéséről, a nemzetiségek egyenjogúságának biztosításáról.

A Jászi szerint „ragyogóan szellemes, de igen gyakran asszonyosan felületes” Tante Cecile állítólag élete végéig kapcsolatot tartott az orosz baloldallal, s annak ellenére, hogy nagypolgári nívót megközelítő életet élt, egy fővárosi német ajkú szocialista munkásegyletben tartott előadásában többes szám első személyben – „mi, az egész világ proletárjai” – köszöntötte a cári önkényuralom ellen fellépő 1905. évi orosz forradalmat.

 

Az ő árnyékában

Cecile mama kissé paradox, ám tántoríthatatlan baloldalisága hatással volt mindegyik gyerekére. A század elején az egyetemista Adolf a nacionalizmus ellen fellépő szocialista diákszervezetet alapított, Károly a szabadgondolkodó egyetemi hallgatók önképző diákszervezetének, a Galilei Körnek a megszervezésében vett részt, 1914-ben pedig a Jászi Oszkár által létrehozott, a liberális értelmiséget összefogó Polgári Radikális Párt titkára lett. (A párt vezetőségének tagja volt Ady Endre is.)

Cecile elsőszülött gyereke, a Pesten egyetemet végzett, sőt történelemből doktorátust szerzett Laura ugyancsak e párt képviselőjelöltjeként indult az 1919 tavaszára kitűzött, de végül elmaradt országgyűlési választásokon. A természettudományok iránt érdeklődő Mihály a Galilei Kör tudományos bizottságának tagja volt. A közéleti szerepet nem vállaló Zsófia egy szocialista nézeteket valló ügyvédhez ment feleségül. Cecile erős egyénisége némelykor nyomasztó súllyal nehezedhetett gyerekeire. Halálakor Károly így értékelte kettejük kapcsolatát: „Az én életem nem tudott megnőni az ő árnyékában. Felélt engem.”

Az új, tőkés polgárságra Ausztriában és Magyarországon sem igazán jellemző baloldali politikai nézeteik ellenére a Polányi gyerekek a Monarchia mindkét felében otthonosan érezték magukat (Adolf, Laura és Károly Bécsben születtek), s többüknek talán kettős – magyar és osztrák – identitása lehetett. A már Budapesten született Zsófia a férjével Bécsben telepedett le; az 1. világháború kitörése előtt, állítólag üzleti megfontolásból Laura is oda költözött házastársával, a textilüzem-tulajdonos Striker Sándorral. Bár a feminista Laura a nők helyzetéről a század első éveiben még Magyarországon kezdett publikálni és előadásokat tartani, Bécsben magától értetődőnek vette, hogy a Nemzetközi Nőszövetség békekonferenciáira az osztrák nőszervezetek delegálják. A háború végén Budapestre hazatérve aztán éppoly evidensnek találta, hogy ő írja a magyar Polgári Radikális Párt női csoportjának választási kiáltványát, amelyben a többi közt kiállt amellett, hogy „a házastársak minden tekintetben egyenjogúak legyenek, és a férj ne legyen egyedül a család feje”.

E követelése, éppen egy elveszített háborút követően, a jövőtől alapos okkal szorongó országban, arra enged következtetni, hogy nem állt tőle távol némi politikai naivitás. Radikális nézetei ellenére Laura egyébként olyannyira kedvelte az uralkodócsaládot, hogy legkisebb, 1913-ban Bécsben született fiának a trónörökös Habsburg Ottó után a György Ottó nevet adta. Arról azonban már nincs információ, mit gondolt IV. Károly próbálkozásairól, hogy visszatérhessen a magyar trónra, amit elvbarátja, Jászi élesen ellenzett: Laura ugyanis az egyre antiszemitább légkörű húszas években visszavonult a magánszférába. Fivérei emigráltak. A polgári demokratikus kormány megdöntését követően a szocializmustól akkor még elhatárolódó Károly a Tanácsköztársaság elől 1919-ben Bécsbe menekült, ahol gazdasági újságíróként talált munkát.

A kereskedelmi akadémiát végzett Adolf, aki a Tanácskormány alatt a Kereskedelmi Népbiztosságon dolgozott, a kommunista kísérlet bukása után szintén az osztrák fővárosba távozott. Mihály, aki a fronton az osztrák–magyar hadseregben katonaorvosként szolgált, majd a Károlyi-kormányban egészségügyi államtitkári posztot töltött be, 1920-ban Berlinbe költözött, s hamarosan a Vilmos Császár Intézet fizikai–kémiai tanszékének vezetője lett. A Horthy-korszakban csak Cecile és legidősebb gyereke maradt Budapesten, ám Laura fiai Bécsben, illetve Berlinben végezték egyetemi tanulmányaikat.

 

Sötétség délben

A fazekasságot itthon kitanuló Éva lánya szintén Németországban vállalt állást, hogy aztán a nagymama forradalmi nézeteit tekintve talán nem is olyan váratlan fordulattal a Szovjetunióban kössön ki, ahová Laura is követte. Éveken át egy Moszkva melletti gyár vezető keramikusaként dolgozott, amíg 1936-ban a Sztálin elleni összeesküvés koholt vádjával másfél évre börtönbe nem zárták. Arthur Koestler részben Éva élményei alapján írta tétség délben című, a szovjet koncepciós perekről szóló világhírű regényét – gyerekkoruk óta ismerték egymást, mivel a századelőn mindketten Laura modern szellemű kísérleti magániskolájába jártak.

Szapor könyvében a szovjetunióbeli „kaland” leírása hagyja a legtöbb kívánnivalót: nem ad kielégítő magyarázatot arra, vajon mivel sikerült elérni, hogy Évát kiengedjék a börtönből. Nem derül ki, hogy a szociáldemokrata iparművész véleménye megváltozott-e a szovjet rendszerről, miután szabadulását követően kitoloncolták Ausztriába. Annyi tudható, hogy Zeisel Éva a második világháború után megszakította a kapcsolatát az antikommunista ikonná vált Koestlerrel, s a regényt az író haláláig nem volt hajlandó elolvasni. Az is rejtély marad, hogy lánya kiszabadulását követően Laura miért tért vissza egy időre Moszkvába, illetve hogyan kaphatott egyáltalán beutazási engedélyt.

A Polányiak 1933-ban, Hitler hatalomra jutását követően másodszor is emigrálni kényszerültek. Károly és Mihály Ausztriából, illetve Németországból Angliába költöztek. Laura 1938-ban Bécsen át, ahol az osztrák rendőrség rövid időre letartóztatta (a könyvből nem derül ki, hogy valójában mi okból), utánuk ment, hogy megszervezze rokonai és a maga távozását Amerikába. Az ohiói Oberlin College történészprofesszoraként a régi barát, Jászi Oszkár minden követ megmozgatott, hogy a Polányi család tagjai bevándorolhassanak az Egyesült Államokba, mindegyikükön segíteni azonban ő sem tudott. Polányi Károly ugyanis egy lengyel-magyar nemesi származású kommunista forradalmár nőt vett feleségül, s Duczyńska Ilona személye miatt az Államokban nem kaptak letelepedési engedélyt. Károly élete végéig Kanadából ingázott a New York-i Columbia Egyetemre, amelynek közgazdaság-tudományi tanszékén gazdaságtörténetet tanított.

A New Yorkban letelepedett Laura hetven­évesen visszatért a történelemtudományhoz: John Smithnek, Virginia állam megalapítójának magyar kapcsolatait kutatta. Eva Zeisel Amerika-szerte híres ipari formatervező lett. Polányi Mihály az Egyesült Királyságban maradt, a University of Manchester fizikokémiai tanszékének professzora volt. Ötvenhét éves korában átváltott a társadalomtudományra. 1951-ben The Logic of Liberty (A szabadság logikája) címmel kötetbe rendezte társadalomfilozófiai tanulmányait. Ebben így írt a szabadságról: „A koherencia és szabadság általános alapját a társadalomban oly mértékben tekinthetjük biztosnak, amennyire az emberek megőrzik az igazság, az igazságosság, a karitász és a türelem valóságába vetett hitüket, és amennyire odaadóan szolgálják e valóságokat; míg az a társadalom, amelyben az emberek tagadják, félremagyarázzák e valóságokat és transzcendens kötelezettségeket, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják őket – várhatóan szét fog hullani és szolgasorba jut.” Alighanem érdemes lenne több figyelmet szentelni a méltatlanul elfelejtett Polányiak munkásságának.

Aura Kiadó, 2017, 259 oldal, 3490 Ft

szerző
Kádár Judit
publikálva
2018/11. (03. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...