Könyv

Politikafrász

Horváth Györgyi: Utazó elméletek. Angolszász politizáló elméletek kelet-európai kontextusban

  • Kádár Judit
  • 2015. április 6.

Könyv

A mostani zord időkben, amikor haszontalannak vélt szakokat, sőt komplett bölcsészkarokat fenyeget a megszüntetés veszélye, a szakmabelieknek és a remény utolsó morzsáin tengődő értelmisé­gi­eknek is tanulságos olvasmány a hazai bölcsészettudomány elmúlt huszonöt évének változásait bemutató könyv.

Egyrészt, mert legalább kiderül belőle, hogy nem más játszódott le kicsiben a humán tudományok világában, mint ami nagyban, az egész társadalomban. Másrészt, mert a szerző az előb­biek területén már lát némi pozitív változást.

1989 után a korszerű szellemi áramlatoktól korábban elzárt Kelet-Európába, így Magyarországra is szinte özönleni kezdtek a nálunk kiesett negyven év alatt Nyugaton létrejött elméleti irányzatok, köztük az ún. „politizáló elméletek”, mint a „kultúratudomány” vagy a „társadalmi nemek tudománya”. Ezektől a főként angolszász nyelvterületről érkező, ideológia­kritikai irányzatoktól távol állt az irodalomtudományt addig uraló szemléletmód, ami csak az irodalmisággal és az irodalmi jelenségekkel foglalkozik: a korszakokba és műfajokba sorolás helyett érdeklődésük az esztétikaitól eltérő értékek felé fordult. Az új, baloldali gyökerű elméletek elterjedése következtében a nyolcvanas-kilencvenes években a nyugati irodalomtudományban kulturális fordulat ment végbe. A megszokott, ósdi egyetemi előadásokat felváltották az irodalmi műveket a kultúra, a hatalom és a reprezentáció összefüggéseiben értékelő új kurzusok, mint például „Bűn és szexualitás az irodalomban”, „Irodalom és urbánus tapasztalat”, vagy például világszerte szemináriumok tucatjain kezdték megvitatni, hogy miből is áll a nemzeti emlékezet, és hogyan manipulálható.

Horváth szakzsargont kerülő, kivételesen világos nyelvezetű tanulmánya arra a kérdésre keresi a választ, hogy amikor ezek a politizáló elméletek végre eljutottak Magyarországra, miért ütköztek ellenállásba. A könyv igencsak meggyőző gondolatmenete szerint azért nem nyertek teret, mert a hazai irodalomtudomány művelői a szocializmus idején épp a tudományág politikamentesítésével igyekeztek ellenállni a pártállam ideológiai beavatkozásának, majd a kilencvenes években az irodalomtörténet-írás megtisztítása az ideoló­giáktól – azok tanulmányozása helyett – tovább folytatódott. Ekkor egyfajta kulturális fordulat végbement ugyan, többek közt a hermeneutika, a recepcióesztétika, a dekonstrukció elmélete megtermékenyítő hatással volt a hazai kutatásra, de a pártpolitikaként elgondolt politikától való irtózás következtében az esztétikumot továbbra is függetleníteni igyekeztek a „külső” értékektől, így az ideológiakritikától is.

A szerző által leírtak nem csak azzal a következménnyel jártak, hogy az irodalomtörténet-írás nálunk szűkebb spektrumú és szürkébb, mint másutt. Az irodalomban megjelenő ideo­lógiák vizsgálatának hanyagolása az egész társadalomra hatással van, amennyiben a demokrácia működését akadályozza. A gender studiestól való idegenkedés például segíti fennmaradni a nőket egyenrangú félnek el nem ismerő szemléletmódot, pedig az elmúlt évtizedekben ez a kutatási ág rávilágított, hogy az autoritárius államok egyik ideológiai támasztéka a nők alárendelése a férfiaknak. Ha éppen ennek a tekintélyelvű kormányzáshoz évszázadok során hozzászokott országnak a humán értelmisége tanúsít érdektelenséget a genderkutatás iránt, azzal hátráltatja az autokratikus-patriarchális beállítottság megváltozását. A kultúratudomány ideológia­kritikai eredményeinek marginalizálása a felsőoktatásban pedig azzal a következménnyel jár, hogy az állampolgárok továbbra is kiszolgáltatottak maradnak az uralkodó elit manipulációjának. Horváth szerint a helyzet javul, egyre több a politizáló elméletek iránt érdeklődő fiatal hazai kutató. Bárcsak igaza lenne.

Balassi Kiadó, 2014, 154 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.