Kőszeg Ferenc

A rendszerváltás időpontját politikai ízlése szerint ki-ki máskorra teszi. K. számára a rendszerváltás napja 1988. július 21. volt. Kőszeg Ferenc

K. Ágival járt először Prágában, 1964-ben. Ági az utazást is úgy szervezte meg, ahogy a tudományos munkáját: semmit sem akart figyelmen kívül hagyni. Így sorra végiglátogatták az útikönyvben kiemelt nevezetességeket a "Kisoldaltól" az Altneuschulig, az U Flekútól a Svejk-vendéglőig, a végén még a fehérhegyi csata emlékhelyére is elzarándokoltak. Mindkettőjüket elbűvölte a csodálatos város, ahol az ember a barokk városrészből 19. századi polgárházak közé keveredik, majd nyomban egy középkori téren találja magát. K.-t azonban leginkább az utcák apró, faragott kockakövei lelkesítették. A pesti házban, ahol lakott, a tatarozás során feltörték az angol mozaikot, és otromba járólapokat raktak a helyére. - Nézd - mondta K. Áginak -, ezen a városon mintha nem ment volna át a szocializmus. Kőszeg Ferenc

A 168 Óra 1990. március 13-i és a Beszélő március 15-i számában fénykép jelent meg, amely baráti kettesben ábrázolja a két hetilap főszerkesztőjét: Mester Ákost és K.-t. Ez a felvétel sem két évvel korábban, sem néhány évvel később nem jöhetett volna létre. Korábban azért nem, mert a Magyar Rádió vezető szerkesztője nem mutatkozhatott volna együtt egy olyan ellenzéki-ellenséges elemmel, amilyennek K. számított, mondjuk 1988 augusztusáig. Néhány évvel később pedig azért nem, mert a 168 Óra úgy közölte K. Orbán Viktort bíráló írását, hogy - terjedelmi okokból - a hozzájárulása nélkül kihúzták belőle az Orbánra nézve pozitív megjegyzéseket. Bár hibáját a lap utóbb elismerte és korrigálta, a barátias viszony a két közszereplő között, amely amúgy sem volt különösebben intenzív, elenyészett.

Az állambiztonsági iratok sorsáról legújabban rendelkező 2003. évi III. törvényt sokan bírálták, és okkal. Mégis, a törvény hatálybalépése óta majdnem másfélszeresére nőtt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) őrzött iratanyag mennyisége, és jelentős számban oldották fel olyan iratok titkos minősítését, amelyeket 1998 és 2002 között titkosítottak újra, újabb 30-50 évre. Nem hiába mondta meg Kövér László, hogy az információs önrendelkezési jog porhintés, csak az ügynökök leleplezése fontos. Mármint azoké, akik ma baloldalinak számítanak.

K. időnként elgondolkozott, vajon mi lett volna, ha világirodalmi névrokona, K. földmérő megéri, hogy szétpattan a varázs. A kastély ura, Westwest gróf meghal vagy eltűnik, Erlanger alázatosan hajlong K. előtt, Klamm szabadkozva, sőt szinte kissé riadtan kér elnézést, amiért korábban nem sikerült találkozniuk. K. beléphet az irattárba, ahol újra meg újra leomlanak a mennyezetig tornyosuló papírhalmok, de az aktáját nem találja meg. K. rájön, hogy az ügyéről így sem tud meg többet, így sem sikerül megfejtenie a kastély titkát. Valószínűleg azért, mert nincs titka, és nem is volt.

K.-nak nem maradtak emlékképei az apjáról, aki - szembeszegülve a zsidó szokásokkal - ragaszkodott hozzá, hogy fia az ő utónevét viselje. K. alig múlt kétéves, amikor apja bevonult a 109/3. számú kisegítő munkásszázad jászberényi gyűjtőhelyére. Néha azt képzelte, valóban emlékszik arra, ahogy rohan az apja felé, amikor az fehér köpenyben kilép a fogorvosi rendelő ajtaján.

A kommunizmus emigrációba kényszerítette Márait, Faludyt, és megpróbálta emigrációba kényszeríteni Konrád Györgyöt. Évekre elhallgattatta Németh Lászlót és Kassák Lajost, szilenciummal sújtotta Csurka Istvánt és Petri Györgyöt. De még ennél is többet ártott a tiltás és tűrés, a megalázás és felmagasztalás kiszámíthatatlan, züllesztő váltogatásával. Mindez közismert; az viszont kevésbé, hogy ez a rendszer különös súllyal nehezedett rá azokra, akik egyébként a feltétlen hívei voltak. A Szépirodalmi Könyvkiadónál semmilyen kéziratot nem kellett olyan aprólékos gonddal olvasni, mint a régi harcosok emlékezéseit. "Szerzőim közül - hadd sóhajtsak fel örömmel, de szomorkodva is - Goda Gábor az egyetlen, akinek a szerkesztése politikai fejtörésre kényszerít, következésképp morális gondot okoz" - írta K. egyik lektori jelentésében, 1971-ben.

A puha diktatúra csak a "jobb emberekkel" volt puha. "Az igazi dzsungel azonban nem a politikai rendőrség, hanem a közbiztonságiak vadászterülete. Magyarország a politikai téren kívül rendőrállam igazán" - írta Solt Ottilia 1988-ban, a Beszélő 23. számában. Az 1980-as évek közepén omladozni kezdett a szocialista gazdaság. Válaszul a pártállam három évre emelte a rendőri felügyelet, hatvan napra a bírói ítélet nélkül kiszabható rendőrhatósági őrizet időtartamát. 1984-ben a Minisztertanács rendelete felhatalmazta a rendőrt, hogy az igazoltatott személy járművét, csomagját, ruházatát átvizsgálja. A gazdasági hanyatlás viszonyai között már nem működött az elv, hogy a munka mindenkinek joga és kötelessége. Munkanélküli-segélyről a pártvezetés hallani sem akart. Következésképp azt sem ismerték be, hogy a létező munkanélküliség gazdasági jelenség.

Racine XIV. Lajos és Madame de Maintenon társaságában kiejtette a Madame volt férje, a drámaíró Scarron nevét. Tapintatlanságáért kegyetlen büntetés sújtotta: a király nem fogadta többé. A nagy drámaíró mélységes bánatba süllyedt, és két év múlva elkeseredetten halt meg. "Ez egy munkahely - mondta olykor K. lázadozva kollégáinak, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőinek. - Egy munkahely, nem a versailles-i udvar. Elvégezzük a munkánkat, megkapjuk a fizetésünket, ennyi. Nem muszáj minduntalan azzal foglalkoznunk, mikor hivatott utoljára Illés Endre, mit mondott, hogy nézett."

1990-ben az SZDSZ-nek nem volt miniszterelnök-jelöltje. Antall József képmása ezer és ezer plakátról hirdette (Kölcsey nyomán) a szabadság és tulajdon programját: senkinek nem lehetett kétsége, hogy az MDF győzelme esetén ez az ember lesz Magyarország kormányfője. Az SZDSZ plakátjairól Magyar Bálint, Pető Iván és Rajk László nézett a választópolgárra. A párt elnöke, legtekintélyesebb politikusa, Kis János nem indult a választáson, az 1989-es tárgyalások és a négyigenes népszavazás sztárja, Tölgyessy Péter képmását pedig csak a saját választókerületében, a Ferencvárosban lehetett látni.

A "szocialista egészségügy" visszaálmodóinak K.-ék kisebbik lánya, a "virágkezű Surika" 1982 őszén, négyéves korában, bandzsítani kezdett. Az akkor másfél éve tartó, válással fenyegető házassági válságra az idősebbik lányuk, bár még ő is csak nyolcéves volt, azt mondta: "Ez a ti dolgotok. Engem hagyjatok ki belőle!" A hatéves fiú úgy tett, mintha semmit se venne észre. A kisebbik lány talán tényleg nem tudta, mi történik körülötte, de a jobb szemgolyója egyik pillanatról a másikra szinte eltűnt az orrnyerge alatt. A rejtett kancsalságot, amelyet Sára a jobb szemére ugyancsak tompalátó apjától örökölhetett, a szülők háborúja változtatta csúf bandzsítássá.

Szolnok 1984 januárjában K. sajtórendészeti vétség ügyében idézést kapott a szolnoki rendőrkapitányságtól. Sem az idézés ténye, sem a tárgya nem lepte meg különösebben. Az előző év tavaszán kétszer is házkutatást tartottak a lakásán, először mázsányi, "sajtórendészeti engedély nélkül sokszorosított" írást szedtek össze a rendőrként bemutatkozó civil ruhás állambiztonságiak, a második alkalommal nem találtak semmit. "Nem kell nekünk krimit nézni a tévében", mondta K. a nyolcéves lányának. "Idejön a krimi élőben." "Nagyon büdös krimi volt" - felelte Fanni. K. legyintett. Nem volt olyan érzékeny az orra, mint a lányáé.