K. történetei

Goda

  • Kőszeg Ferenc
  • 2008. május 15.

Egotrip

A kommunizmus emigrációba kényszerítette Márait, Faludyt, és megpróbálta emigrációba kényszeríteni Konrád Györgyöt. Évekre elhallgattatta Németh Lászlót és Kassák Lajost, szilenciummal sújtotta Csurka Istvánt és Petri Györgyöt. De még ennél is többet ártott a tiltás és tűrés, a megalázás és felmagasztalás kiszámíthatatlan, züllesztő váltogatásával. Mindez közismert; az viszont kevésbé, hogy ez a rendszer különös súllyal nehezedett rá azokra, akik egyébként a feltétlen hívei voltak. A Szépirodalmi Könyvkiadónál semmilyen kéziratot nem kellett olyan aprólékos gonddal olvasni, mint a régi harcosok emlékezéseit. "Szerzőim közül - hadd sóhajtsak fel örömmel, de szomorkodva is - Goda Gábor az egyetlen, akinek a szerkesztése politikai fejtörésre kényszerít, következésképp morális gondot okoz" - írta K. egyik lektori jelentésében, 1971-ben.

A kommunizmus emigrációba kényszerítette Márait, Faludyt, és megpróbálta emigrációba kényszeríteni Konrád Györgyöt. Évekre elhallgattatta Németh Lászlót és Kassák Lajost, szilenciummal sújtotta Csurka Istvánt és Petri Györgyöt. De még ennél is többet ártott a tiltás és tűrés, a megalázás és felmagasztalás kiszámíthatatlan, züllesztő váltogatásával. Mindez közismert; az viszont kevésbé, hogy ez a rendszer különös súllyal nehezedett rá azokra, akik egyébként a feltétlen hívei voltak. A Szépirodalmi Könyvkiadónál semmilyen kéziratot nem kellett olyan aprólékos gonddal olvasni, mint a régi harcosok emlékezéseit. "Szerzőim közül - hadd sóhajtsak fel örömmel, de szomorkodva is - Goda Gábor az egyetlen, akinek a szerkesztése politikai fejtörésre kényszerít, következésképp morális gondot okoz" - írta K. egyik lektori jelentésében, 1971-ben.

K.-nak jó emlékei voltak Godáról. Még tizenéves korában került a kezébe A hivatal packázásai című antológia, amit a bürokrácia elleni harc jegyében állítottak össze. Ebben olvasta Goda A tűzoltófőparancsnok című mulatságos elbeszélését a falusi főtűzoltóról, aki a saját maga keltette tűzvészben leli halálát. A kitüntetésekkel elhalmozott írónak minden évben megjelent legalább egy könyve, régiek és újak vegyesen, holott az előző éviből sem lehetett eladni egy darabot sem. A kiadó úgy határozott, hogy egy prospektusban fogja népszerűsíteni a Goda-életművet. Nem mintha ettől a hegyekben álló készletek megmoccanását várta volna, hanem hogy ezzel igazolja magát. Goda ugyanis minden lehetséges helyen bepanaszolta a könyvkiadást és a könyvterjesztést, hogy könyveit szántszándékkal elrejtik az olvasók elől, mert a magafajta kommunista és urbánus írót üldözik. K. pedig örült, hogy könyvkiadói propagandista létére egy kicsit irodalmárkodhat és szerkeszthet.

Goda felesége Lengyel Judit volt, Lengyel Gyulának, a Tanácsköztársaság pénzügyi népbiztosának a lánya. Akkoriban, a hatvanas évek közepén még élt, sőt a házaspárral lakott Gizi asszony, a népbiztos özvegye is. Lengyelt 1937-ben a Szovjetunióban letartóztatták, majd a háború kitörésekor agyonlőtték. A két nő egy munkatáborba került, amelyet "a nép ellenségei" özvegyeinek és árváinak rendeztek be. Judit ujjai lefagytak a Gulagon, de sem ez, sem a családfő eltűnése nem tudta megingatni a két asszony hitét a szocializmusban és rajongását a Szovjetunió iránt. Minthogy a prospektuskészítés munka- és időigényes folyamatnak bizonyult, K. szinte második otthonra talált a tágas rózsadombi villában. Amikor először kínálták meg ebéddel, noha a menü rántott hús volt tört krumplival, Gizi asszony megkérdezte: "K. elvtárs szereti a francia konyhát?" Majd a feleletet meg se várva közölte: Mi, K. elvtárs, csakis a francia konyhát szeretjük." K. érzékelhette, hogy az idős hölgy tudata némiképp elszakadt a valóságtól, és ennek oka nem elsősorban az életkora volt. Egy alkalommal Goda arról mesélt, hogy amikor 1958-ban egy évig a Magyar Néphadsereg Színháza (a korábbi és későbbi Vígszínház) igazgatója volt, Páger Antal arra hivatkozva kért fizetésemelést, hogy ő, ha meg akar inni egy fröccsöt, nem mehet be holmi talponállóba, mert a munkások nyomban szimpátiatüntetést rendeznek mellette. Gizi asszony felcsattant: "De Gabi, hogyhogy a munkások? Talán a kispolgárok!"

Goda Gábor életében kétszer volt hatalmi pozícióban. Közvetlenül a háború után, a tanácsrendszer bevezetéséig a főváros kultúrtanácsnoka volt, 1957-ben pedig a felfüggesztett Írószövetséget helyettesítő Irodalmi Tanács tagja, az őskommunista írókat tömörítő Élet és Irodalom szerkesztője. Ez az írói kör úgy vélte, az "ellenforradalom" világossá tette, hogy a párt hibát követett el, amikor a igaz kommunistákkal meg a visszamenőleges hatállyal kommunistává alakult urbánusokkal szemben inkább a népieket támogatta, ha azok jó arcot vágtak a rendszerhez, később pedig kesztyűs kézzel bánt a revizionista árulókkal. A pünkösdi királyság azonban nem tartott soká, a Kádár-rendszernek nagyobb szüksége volt Illyés és Déry lojalitására, mint Gergely Sándor és Fodor József kényelmetlen támogatására. 1959-től Goda a rendszerrel balról kötekedő író lett, de hajdani érdemeire való tekintettel a támogatott kategóriába tartozott.

Ha van író, aki a rendszerváltás után alappal állíthatta volna, hogy K., az ellenzéki, a liberális, korábban, az egypárti államhatalom képviseletében cenzúrázta, az Goda lett volna. Pedig a prospektuskészítés tapasztalatai alapján Goda maga kérte, hogy az időközben szerkesztővé előléptetett K. legyen kéziratai gondozója. Az első "közös" könyvükről (Szelíd zsoltárok, 1970) írott lektori jelentéséhez K. hozzáfűzte a kihagyott vagy átírt mondatok terjedelmes listáját. Az éles megjegyzéseknek ("polihisztriók irodalmárkodási vadhajtásai", "kritikai életünk néhány izgó-mozgó sündörgője", "a mai múzeumok alpári trükk-kiállításai") soha nem volt néven nevezett címzettje, de mindegyik vágása nyilvánvalóan konkrét személyekre, eseményekre vonatkozott. Az "alpári trükk-kiállítás" például a Budapesti Történeti Múzeum A Ferenczy család című 1968-as kiállítására: a rendezők, háborgott Goda, egy kalap alá vették az ellenforradalmár Ferenczy Bénit ikertestvérével, Noémivel, aki pedig haláláig megmaradt kommunistának.

De vajon mi köze mindehhez akár a cenzornak, akinek az a dolga, hogy megakadályozza az önkényuralmi rendszer számára elfogadhatatlan művek és mondatok megjelenését? Goda szerkesztése közben K. úgy érezte, miközben cenzorkodik egy rendszer nevében, amelyről sokkal rosszabb a véleménye, mint a megcenzúrázottnak, a cenzor egyenruhájában voltaképpen zsarnok, ízlésterrorista. "A morális gondot az okozza - vallotta be 1971-ben, a következő Goda-könyvről, az Egy naplopó naplójáról írott lektori jelentésében -, hogy a szerkesztés során esetleg kihúzok olyan mondatokat, amelyeket rendkívül ellenszenvesnek találok, holott 'elmennének'. Viszont nem húzok ki olyan mondatokat, amelyek nekem tetszenek, de mások politikai érzékenységét sérthetik." A kor igénye szerint a szerkesztő a szöveg minőségéért is felelt. Csakhogy Godánál "a kuszaság néha öntudatlanul szándékos: a mondat sokértelmű értelmetlensége megfoghatatlanná satírozza az irodalmi vagy politikai támadást". Ezzel a cenzor és a szerkesztő szerepe szétbogozhatatlanul egybefonódott. Ha a szerkesztő kiegyengette a kusza mondatot, előbukkant a tartalom, amely már a cenzornak adott munkát.

Kínlódása ellenére K. igyekezett nem elfelejteni, hogy Goda valaha jó író volt, Füst Milán és Nagy Lajos felfedezettje. A mondatok szerkezetnélkülisége azonban arról árulkodott, hogy Goda diktálja a műveit, s még a letisztázott szöveget sem olvassa át. Az íródeák ebben az időben Klárika volt. Klárika a nagybeteg Judit asszony ápolónőjeként került a házhoz. Borsod megyei munkáscsaládból származott. Goda ebből is ideológiát csinált: munkáslány, fejtegette, nem antiszemita. A parasztok antiszemiták. Nyilvánvalóan azért, mert belőlük a népiek csináltak ideológiát. Goda - Karinthy nyomán - rászoktatta a lányt, hogy Mesternek szólítsa. A szerkesztés olykor a késő estébe nyúlt. K. is kapott vacsorát, a vacsorához bort, utána konyakot. Az oldott hangulatban Klárika kacarászott: "Mekkora hasa van a Mesternek" - mondta, és önfeledten simogatni kezdte a Mester hasát.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.