K. történetei

Goda

  • Kőszeg Ferenc
  • 2008. május 15.

Egotrip

A kommunizmus emigrációba kényszerítette Márait, Faludyt, és megpróbálta emigrációba kényszeríteni Konrád Györgyöt. Évekre elhallgattatta Németh Lászlót és Kassák Lajost, szilenciummal sújtotta Csurka Istvánt és Petri Györgyöt. De még ennél is többet ártott a tiltás és tűrés, a megalázás és felmagasztalás kiszámíthatatlan, züllesztő váltogatásával. Mindez közismert; az viszont kevésbé, hogy ez a rendszer különös súllyal nehezedett rá azokra, akik egyébként a feltétlen hívei voltak. A Szépirodalmi Könyvkiadónál semmilyen kéziratot nem kellett olyan aprólékos gonddal olvasni, mint a régi harcosok emlékezéseit. "Szerzőim közül - hadd sóhajtsak fel örömmel, de szomorkodva is - Goda Gábor az egyetlen, akinek a szerkesztése politikai fejtörésre kényszerít, következésképp morális gondot okoz" - írta K. egyik lektori jelentésében, 1971-ben.

A kommunizmus emigrációba kényszerítette Márait, Faludyt, és megpróbálta emigrációba kényszeríteni Konrád Györgyöt. Évekre elhallgattatta Németh Lászlót és Kassák Lajost, szilenciummal sújtotta Csurka Istvánt és Petri Györgyöt. De még ennél is többet ártott a tiltás és tűrés, a megalázás és felmagasztalás kiszámíthatatlan, züllesztő váltogatásával. Mindez közismert; az viszont kevésbé, hogy ez a rendszer különös súllyal nehezedett rá azokra, akik egyébként a feltétlen hívei voltak. A Szépirodalmi Könyvkiadónál semmilyen kéziratot nem kellett olyan aprólékos gonddal olvasni, mint a régi harcosok emlékezéseit. "Szerzőim közül - hadd sóhajtsak fel örömmel, de szomorkodva is - Goda Gábor az egyetlen, akinek a szerkesztése politikai fejtörésre kényszerít, következésképp morális gondot okoz" - írta K. egyik lektori jelentésében, 1971-ben.

K.-nak jó emlékei voltak Godáról. Még tizenéves korában került a kezébe A hivatal packázásai című antológia, amit a bürokrácia elleni harc jegyében állítottak össze. Ebben olvasta Goda A tűzoltófőparancsnok című mulatságos elbeszélését a falusi főtűzoltóról, aki a saját maga keltette tűzvészben leli halálát. A kitüntetésekkel elhalmozott írónak minden évben megjelent legalább egy könyve, régiek és újak vegyesen, holott az előző éviből sem lehetett eladni egy darabot sem. A kiadó úgy határozott, hogy egy prospektusban fogja népszerűsíteni a Goda-életművet. Nem mintha ettől a hegyekben álló készletek megmoccanását várta volna, hanem hogy ezzel igazolja magát. Goda ugyanis minden lehetséges helyen bepanaszolta a könyvkiadást és a könyvterjesztést, hogy könyveit szántszándékkal elrejtik az olvasók elől, mert a magafajta kommunista és urbánus írót üldözik. K. pedig örült, hogy könyvkiadói propagandista létére egy kicsit irodalmárkodhat és szerkeszthet.

Goda felesége Lengyel Judit volt, Lengyel Gyulának, a Tanácsköztársaság pénzügyi népbiztosának a lánya. Akkoriban, a hatvanas évek közepén még élt, sőt a házaspárral lakott Gizi asszony, a népbiztos özvegye is. Lengyelt 1937-ben a Szovjetunióban letartóztatták, majd a háború kitörésekor agyonlőtték. A két nő egy munkatáborba került, amelyet "a nép ellenségei" özvegyeinek és árváinak rendeztek be. Judit ujjai lefagytak a Gulagon, de sem ez, sem a családfő eltűnése nem tudta megingatni a két asszony hitét a szocializmusban és rajongását a Szovjetunió iránt. Minthogy a prospektuskészítés munka- és időigényes folyamatnak bizonyult, K. szinte második otthonra talált a tágas rózsadombi villában. Amikor először kínálták meg ebéddel, noha a menü rántott hús volt tört krumplival, Gizi asszony megkérdezte: "K. elvtárs szereti a francia konyhát?" Majd a feleletet meg se várva közölte: Mi, K. elvtárs, csakis a francia konyhát szeretjük." K. érzékelhette, hogy az idős hölgy tudata némiképp elszakadt a valóságtól, és ennek oka nem elsősorban az életkora volt. Egy alkalommal Goda arról mesélt, hogy amikor 1958-ban egy évig a Magyar Néphadsereg Színháza (a korábbi és későbbi Vígszínház) igazgatója volt, Páger Antal arra hivatkozva kért fizetésemelést, hogy ő, ha meg akar inni egy fröccsöt, nem mehet be holmi talponállóba, mert a munkások nyomban szimpátiatüntetést rendeznek mellette. Gizi asszony felcsattant: "De Gabi, hogyhogy a munkások? Talán a kispolgárok!"

Goda Gábor életében kétszer volt hatalmi pozícióban. Közvetlenül a háború után, a tanácsrendszer bevezetéséig a főváros kultúrtanácsnoka volt, 1957-ben pedig a felfüggesztett Írószövetséget helyettesítő Irodalmi Tanács tagja, az őskommunista írókat tömörítő Élet és Irodalom szerkesztője. Ez az írói kör úgy vélte, az "ellenforradalom" világossá tette, hogy a párt hibát követett el, amikor a igaz kommunistákkal meg a visszamenőleges hatállyal kommunistává alakult urbánusokkal szemben inkább a népieket támogatta, ha azok jó arcot vágtak a rendszerhez, később pedig kesztyűs kézzel bánt a revizionista árulókkal. A pünkösdi királyság azonban nem tartott soká, a Kádár-rendszernek nagyobb szüksége volt Illyés és Déry lojalitására, mint Gergely Sándor és Fodor József kényelmetlen támogatására. 1959-től Goda a rendszerrel balról kötekedő író lett, de hajdani érdemeire való tekintettel a támogatott kategóriába tartozott.

Ha van író, aki a rendszerváltás után alappal állíthatta volna, hogy K., az ellenzéki, a liberális, korábban, az egypárti államhatalom képviseletében cenzúrázta, az Goda lett volna. Pedig a prospektuskészítés tapasztalatai alapján Goda maga kérte, hogy az időközben szerkesztővé előléptetett K. legyen kéziratai gondozója. Az első "közös" könyvükről (Szelíd zsoltárok, 1970) írott lektori jelentéséhez K. hozzáfűzte a kihagyott vagy átírt mondatok terjedelmes listáját. Az éles megjegyzéseknek ("polihisztriók irodalmárkodási vadhajtásai", "kritikai életünk néhány izgó-mozgó sündörgője", "a mai múzeumok alpári trükk-kiállításai") soha nem volt néven nevezett címzettje, de mindegyik vágása nyilvánvalóan konkrét személyekre, eseményekre vonatkozott. Az "alpári trükk-kiállítás" például a Budapesti Történeti Múzeum A Ferenczy család című 1968-as kiállítására: a rendezők, háborgott Goda, egy kalap alá vették az ellenforradalmár Ferenczy Bénit ikertestvérével, Noémivel, aki pedig haláláig megmaradt kommunistának.

De vajon mi köze mindehhez akár a cenzornak, akinek az a dolga, hogy megakadályozza az önkényuralmi rendszer számára elfogadhatatlan művek és mondatok megjelenését? Goda szerkesztése közben K. úgy érezte, miközben cenzorkodik egy rendszer nevében, amelyről sokkal rosszabb a véleménye, mint a megcenzúrázottnak, a cenzor egyenruhájában voltaképpen zsarnok, ízlésterrorista. "A morális gondot az okozza - vallotta be 1971-ben, a következő Goda-könyvről, az Egy naplopó naplójáról írott lektori jelentésében -, hogy a szerkesztés során esetleg kihúzok olyan mondatokat, amelyeket rendkívül ellenszenvesnek találok, holott 'elmennének'. Viszont nem húzok ki olyan mondatokat, amelyek nekem tetszenek, de mások politikai érzékenységét sérthetik." A kor igénye szerint a szerkesztő a szöveg minőségéért is felelt. Csakhogy Godánál "a kuszaság néha öntudatlanul szándékos: a mondat sokértelmű értelmetlensége megfoghatatlanná satírozza az irodalmi vagy politikai támadást". Ezzel a cenzor és a szerkesztő szerepe szétbogozhatatlanul egybefonódott. Ha a szerkesztő kiegyengette a kusza mondatot, előbukkant a tartalom, amely már a cenzornak adott munkát.

Kínlódása ellenére K. igyekezett nem elfelejteni, hogy Goda valaha jó író volt, Füst Milán és Nagy Lajos felfedezettje. A mondatok szerkezetnélkülisége azonban arról árulkodott, hogy Goda diktálja a műveit, s még a letisztázott szöveget sem olvassa át. Az íródeák ebben az időben Klárika volt. Klárika a nagybeteg Judit asszony ápolónőjeként került a házhoz. Borsod megyei munkáscsaládból származott. Goda ebből is ideológiát csinált: munkáslány, fejtegette, nem antiszemita. A parasztok antiszemiták. Nyilvánvalóan azért, mert belőlük a népiek csináltak ideológiát. Goda - Karinthy nyomán - rászoktatta a lányt, hogy Mesternek szólítsa. A szerkesztés olykor a késő estébe nyúlt. K. is kapott vacsorát, a vacsorához bort, utána konyakot. Az oldott hangulatban Klárika kacarászott: "Mekkora hasa van a Mesternek" - mondta, és önfeledten simogatni kezdte a Mester hasát.

Neked ajánljuk