A 168 Óra 1990. március 13-i és a Beszélő március 15-i számában fénykép jelent meg, amely baráti kettesben ábrázolja a két hetilap főszerkesztőjét: Mester Ákost és K.-t. Ez a felvétel sem két évvel korábban, sem néhány évvel később nem jöhetett volna létre. Korábban azért nem, mert a Magyar Rádió vezető szerkesztője nem mutatkozhatott volna együtt egy olyan ellenzéki-ellenséges elemmel, amilyennek K. számított, mondjuk 1988 augusztusáig. Néhány évvel később pedig azért nem, mert a 168 Óra úgy közölte K. Orbán Viktort bíráló írását, hogy - terjedelmi okokból - a hozzájárulása nélkül kihúzták belőle az Orbánra nézve pozitív megjegyzéseket. Bár hibáját a lap utóbb elismerte és korrigálta, a barátias viszony a két közszereplő között, amely amúgy sem volt különösebben intenzív, elenyészett.
1988 kora telén Moldoványi Ferenc, a Színház- és Filmművészeti Főiskola másodéves hallgatója a "második nyilvánosságot", magyarán a szamizdatot választotta esedékes vizsgafilmje tárgyául. Egy évvel korábban a főiskola rektora, Kazimir Károly még botrányt csinált abból, hogy a rendezőnövendék ironikusan ábrázolta egy Lenin-szobor avatását, de az idők gyorsan változtak. Ezt nem is annyira az bizonyította, hogy a főiskola illetékesei hozzájárultak a film elkészítéséhez, mint hogy Mester Ákos, a rádió és a televízió sztárriportere elvállalta a moderátori szerepet a tervezett beszélgetésben. Vélhetőleg számított rá, hogy a film pályafutása nem zárul le azzal, hogy a rendező megkapja rá a jeles osztályzatot.
A felvételre 1989. január 17-én került sor, a szamizdatot K., a Beszélő és Nagy Jenő, a Demokrata szerkesztője képviselte, ők ketten régóta ismerték egymást. Az új ember mindkettőjük számára dr. Csikós József volt, az MSZMP Központi Bizottsága "agitprop" osztályának helyettes vezetője. K. a forgatáson zakóban és nyakkendővel jelent meg, általában így öltözködött. Csikós, a "hivatal", a "hatalom" képviselője - az új idők jeleként - tengerkék pulóverben.
Mester Ákosnak megvolt az a tiszteletre méltó képessége, hogy vitapartnerként, érdekeltként vett részt a beszélgetésekben. Különösen így volt ez ennél a filmnél, hiszen a saját, személyes aggodalmaira is választ várt, elsősorban Csikós Józseftől, de a szamizdatkészítőktől is. "Ön az, aki diktál. (...) Ön a hatalom képviseletében jelenik meg, én a legális sajtó munkatársa vagyok, (...) morgok, de engedelmeskedem, és az urak azok, akik engedetlenek. Ezzel szemben ők azok, akik nyilvánosságra hozzák azt, amit nekem nincs módomban, vagyis ami miatt én morgok." A hatalom pulóveres képviselője előremenekült, és nyomban megengedte, hogy a lapindítás a jövőben csak bejegyzéshez lesz kötve. A riporter megjegyezte: a szamizdatoknak se lesz könnyű, ha minden újság mindent megírhat. Igaza volt. Csak abban tévedett, hogy cenzúra híján a hangfogón átütő morgás éppúgy elveszti különös szexepiljét, mint a cenzúrázatlan szókimondás. A riporter megkérdezte, lesz-e magánrádió, magántelevízió. Csikós ezt is megengedte. K. megjegyezte, a jog önmagában nem elég, amíg minden tőke és a hatalomgyakorlás minden eszköze az MSZMP kezében van. Mester Ákos a jövőbe pillantott: "Tételezzük fel az abszolút fikciót - mondta -, hogy a Demokrata Fórum valóban párttá szerveződik, hogy többségbe kerül egy választás során", akkor majd ők fogják megmondani, hogy a kisebbségben lévő MSZMP milyen műsoridőt kap a Magyar Rádióban? K. felmondta a demokratikus jogállam elemi iskolájában tanult leckét a többség akaratáról és a kisebbség jogairól, továbbá a pártoktól független, objektív tájékoztatásról, de utóbb Mester Ákos aggodalma bizonyult jogosnak. A beszélgetés vége felé Csikós József mélyen belenézett a kamerába, és kijelentette, hogy Voltaire-rel vallja: "Egyetlen szavával sem értek egyet, de mindhalálig védem a jogát ahhoz, hogy elmondhassa." Nagy Jenő, ha izgalomba jött, kicsit hebegve beszélt. "Ezt, ezt komolyan így hiszi?" - kérdezte kerekre nyílt szemmel. Csikós bólintott. "És - folytatta Nagy Jenő - ennek volt valami köze - nem akarom megsérteni - az elmúlt tíz évben kifejtett tevékenységéhez?" Csikós még rátett egy lapáttal: "...az emberi szolidaritás érzése bennem éppen úgy megnyilvánult akkor, amikor hallottam az önök zaklatásáról."
A felvétel befejezése után K. megkérdezte Csikóst, mit csinált, mielőtt a pártközpontba került. "A Belügyminisztérium sajtóosztályának a vezetője voltam" - hangzott a válasz. K. átkozta a lépcsőházi eszét, hogy miért nem próbált tájékozódni a forgatás előtt, ki lesz a beszélgetőpartnerük, vagy miért nem jutott eszébe a kérdés a felvétel közben. Hiszen akkor ennek az embernek része volt az összes sajtóközleményben az ellenséges elemekről, akik március 15-én úgymond megpróbálták megzavarni a nemzeti ünnepet... És még ő érzett szolidaritást! A legszívesebben azt kérte volna, üljenek vissza, folytassák az interjút. Közben azonban már Mester Ákos győzködte Csikóst: mutassa meg, hogy komolyan gondolta, amit mondott, tegye lehetővé, hogy a televízió műsorra tűzze a filmet. A tévénél még megpróbálták vágásokkal szelídíteni az anyagot, ez ellen azonban a rendező tiltakozott, Mester is keményen lépett fel. A film így változatlan formában került adásba március 4-én, a Napzárta című műsorban, amelynek politikai vitáit - manapság felfogni is nehéz - feszült figyelemmel követte a fél ország, sokszor késő éjszakáig.
Február közepén egy másik tévéműsor, a Hazai tükör készített riportfilmet a szamizdatról, ebben K.-t Solt Ottiliával együtt kérdezték a Beszélőről. A felvétel K.-ék lakókonyhájában készült, a háttérben jól látszottak a falon függő családi fényképek. Amikor Mester Ákos értesült a történtekről, felhívta K.-t, hogy tiltsa le az adást. Õ volt az első, aki interjút készített a szamizdatról, hogy jönnek ahhoz mások, hogy most elébe vágjanak. K. azonban semmi okát nem látta a letiltásnak. Egyébként értelme sem lett volna, a riportban sokan szerepeltek mások is, le is ment a műsor két héttel a Napzárta előtt, február 16-án.
Csikós József 1989. december 1-jén a pártközpontból visszakerült a belügybe, az Adatfeldolgozó Szolgálat vezetője lett. Valószínűleg az ő feladata volt az iratmegsemmisítés és az iratmanipuláció koordinálása. 1995-ben a BM Adatfeldolgozó Hivatal főigazgatói székéből menesztette Kuncze Gábor belügyminiszter. Ekkor lett az Energol vezérigazgatója. 1997 szeptemberében letartóztatták. Ügyvédje a Magyar Helsinki Bizottságban kereste fel K.-t. Csikós nagyon rossz egészségi állapotban van, mondta, a fogva tartás emberi jogait sérti. Jó lenne, ha egy orvos a bizottság képviseletében megvizsgálná. A Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdában B. doktor előtt kinyitották Csikós József zárkájának az ajtaját. Neve hallatán egy hatalmas termetű, kigyúrt, tetőtől talpig tetovált roma férfi emelkedett fel a priccsről. "Hogy én beteg? - kérdezte felháborodva. - Ki mondta ezt magának? Az életben nem voltam beteg!"
A mi Csikós Józsefünket, akit másutt tartottak fogva, 1998 augusztusában szabadon bocsátották, majd 2007 novemberében első fokon felmentették. Ha felmentése jogerőre emelkedik, a nyugalmazott rendőrezredes akár tízmillió forint kártérítést is kaphat az előzetesben töltött hónapokért.
Nagy Jenő 1981-ben Demszky Gáborral együtt hozta létre az AB Független Kiadót. Sok más "plebejus" ellenzékivel ellentétben nem lett hangos jobboldali. A 90-es évek derekán eltűnt a közéletből, visszavonultan él, minimális jövedelemből. Hajdani kiterjedt ismeretségi körünkből szinte senki sem áll vele kapcsolatban.
