K. történetei

Versailles

  • Kőszeg Ferenc
  • 2008. március 27.

Egotrip

Racine XIV. Lajos és Madame de Maintenon társaságában kiejtette a Madame volt férje, a drámaíró Scarron nevét. Tapintatlanságáért kegyetlen büntetés sújtotta: a király nem fogadta többé. A nagy drámaíró mélységes bánatba süllyedt, és két év múlva elkeseredetten halt meg. "Ez egy munkahely - mondta olykor K. lázadozva kollégáinak, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőinek. - Egy munkahely, nem a versailles-i udvar. Elvégezzük a munkánkat, megkapjuk a fizetésünket, ennyi. Nem muszáj minduntalan azzal foglalkoznunk, mikor hivatott utoljára Illés Endre, mit mondott, hogy nézett."

Racine XIV. Lajos és Madame de Maintenon társaságában kiejtette a Madame volt férje, a drámaíró Scarron nevét. Tapintatlanságáért kegyetlen büntetés sújtotta: a király nem fogadta többé. A nagy drámaíró mélységes bánatba süllyedt, és két év múlva elkeseredetten halt meg. "Ez egy munkahely - mondta olykor K. lázadozva kollégáinak, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőinek. - Egy munkahely, nem a versailles-i udvar. Elvégezzük a munkánkat, megkapjuk a fizetésünket, ennyi. Nem muszáj minduntalan azzal foglalkoznunk, mikor hivatott utoljára Illés Endre, mit mondott, hogy nézett."

Valójában azonban inkább taplónak tartotta azokat a kollégáit, akiket nem érintett meg az Illés Endre főnöki irodájából sugárzó udvari hangulat. "Reggel bementem Illés Endre titkárnőjéhez - mesélte Litványi Károly -, hogy ma van itt az első munkanapom, szeretnék jelentkezni a főnöknél. 'Majd Illés elvtárs hívatni fogja', mondta a titkárnő olyan hangon, mintha az Atyaúristent akartam volna házi telefonon felhívni." Pedig Litványi, aki frenetikus iróniával tudta a világpolitika, sőt a világtörténelem eseményeit összekötni a pesti mindennapokkal, csak munkatársként volt új ember a Szépirodalminál. A televízió szerkesztőjeként ő készítette elő Illés tévészerepléseit, a novelláiból forgatott tévéjátékoknak is ő volt a dramaturgja. Lehet, hogy Illés maga beszélt egy szerkesztőségi értekezleten a hófehér gázlómadárról, a nemes kócsagról: a név illett rá, és rajta is ragadt. Haja ezüstösen csillogott, elegáns termete hatvan fölött sem ereszkedett meg. Különösen nők szerették nemes kócsagként emlegetni, az elnevezés gúnyos volt, de elragadtatás is bujkált benne. Szemtől szembe persze aligha merte volna bárki is így hívni, még viccelődve sem. Ehhez túlságosan szorongást keltő volt a kedvessége is. "A kisfiam exhibicionista gyerek - mesélte az egyik szerkesztő. - Vendégek előtt is leül a bilire. De amikor Illés Endre volt nálunk, nem bírt kakilni." "Tessék lehúzni a glaszékesztyűt!" - ismételte nemegyszer Illés Endre a szerkesztőségi értekezleteken, olykor emeltebb hangon is. Azaz: nem lehet folyvást irodalmárkodni. Cenzorok vagyunk, azért kapjuk a fizetésünket, hogy a könyvkiadás területén végrehajtsuk a párt kultúrpolitikáját. Szűkebb körben viszont inkább azt mondta: "Kis, gyarmati ország vagyunk, magunknak ártunk a leginkább, ha ezt nem vesszük tudomásul."

Illés gyanakodva fogadta K.-t, aki 1963-ban az utcáról jelentkezett a megürült propagandista állásra. Felvételét az ott felejtett munkásigazgató támogatta, aki papíron akkor még főnöke volt Illés Endrének. A kezdeti bizalmatlanság azonban később elenyészett. Volt időszak, amikor a versailles-i fényből K.-ra is hullott egy csóványi: Illés Endre afféle úti marsallként magával vitte szerzői estjeire. Egy alkalommal K. naivnak tettetve magát megkérdezte, hogy lehet, hogy a régi Révainál két szerkesztő végezte el azt a munkát, amit most a Szépirodalminál tíz. "Akkor nem kellett mondatról mondatra szerkeszteni - felelte Illés. - Befutott írók könyvéből a nyomdai levonatot olvastuk először. Egy-két Hitler-hasonlatot kihúztunk, ez volt minden." "Például Márai Csutorájából? - fitogtatta K. az olvasottságát. "Igen, arra gondoltam." "De hát ott benne maradt, hogy kicsiben Hitler is kedves. De mi lesz, ha megnő?" "Benne maradt?" - csodálkozott a fehér kócsag a gépkocsi sötétjében. Aztán legyintett, és jóízűt nevetett hozzá.

Illés Endre 1938-ban, az árjásítás első hullámában lett a Szépirodalmi jogelődje, a Révai Kiadó irodalmi vezetője. Leszámítva az 1949 és 1957 közötti szakaszt, amikor az államosított könyvkiadó műszaki vezetője volt, ezt a pozícióját a nyolcvanas évekig megőrizte. Ilyen életpálya valószínűleg nincs több a magyar kultúrában. Már fiatalon meg kellett tanulnia, hogy alkalmazkodjon egyrészt a Révait tulajdonoló Hitelbank, másrészt a kultúrát mindinkább ellenőrző kormány igényeihez. E tapasztalatok birtokában nem volt nehéz megfelelnie a pártközpont, a Kiadói Főigazgatóság és végül Aczél György akaratának. Mert Illés Endre csak a maga portáján építhetett fel egy kis Versailles-t. A hatalmasokkal való viszonyában inkább Bontemps, XIV. Lajos mindig megbízható első inasa szerepét kellett alakítania. De azért 1944-ben elrejtette és megőrizte Déry Befejezetlen mondatának a kéziratát, 1949-ben pedig a nélkülöző Németh Lászlót bízta meg az Anna Karenina lefordításával.

Törtetők, Hazugok, Aki szeretni gyáva - ez három Illés-színmű címe. "Minden darabja a saját legrosszabb tulajdonságairól szól" - mondta K. emlékezete szerint Réz Pál. Ha Illés Endre egy kicsivel súlyosabb drámaíró, ebből az alaphelyzetből akár egy nagy életmű is kikerekedhetett volna.

Ebédjét Illés az irodájában fogyasztotta el. A titkárnő félbevágott és megvajazott egy zsemlét, sonkát vagy sajtot tett rá, és a szezontól függően valamilyen gyümölcsöt tálalt mellé. 1964-ben két új gépírónő került a kiadóhoz, egyenesen a Gép- és Gyorsíróiskolából jöttek, még tizenhét évesek se voltak.

Az egyiküknek napok alatt csodájára járt az egész szerkesztőség. Villámgyorsan írt, kiismerte magát minden összefirkált kéziraton, és diszkréten kijavította a szerkesztők helyesírási hibáit. Ráadásul magas volt, csontsovány, mégis veszettül vonzó. Akár karriert is csinálhatott volna, ha törekszik rá, és egy kicsit helyezkedik. De Anikónak ilyesmi láthatólag meg sem fordult a fejében. Pedig ott volt az alkalom: az igazgatói titkárnő megbetegedett, Anikónak kellett helyettesítenie. A megfelelő időben bevitte az ebédet, a szezonális gyümölcs ezúttal őszibarack volt. Fél perc múlva Illés Endre kijött a szobájából, és atyaian megfeddte: "Anikó, kedves, mondta, elfeledett evőeszközt adni." Anikó meghökkenve kérdezett vissza: "Mihez?"

A november 7-e előtti utolsó munkanapon a kiadó megünnepelte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom esedékes évfordulóját. Az ünnepi beszédet mindig más szerkesztő mondta. Ez volt egyúttal az éves pénzjutalom kiosztásának a napja is. Szinte mindenki megkapta a havi fizetésének mintegy a felét, a jutalmazás főként arról szólt, hogy ki az a néhány, aki nem kap. Illés Endre olvasta a neveket, a szerkesztőkön és a vezetőkön kívül többnyire fogalma sem volt, hogy ki kicsoda, szemével a terem végében kereste a felolvasott név gazdáját, aki közben már előtte topogott zavartan. Kézrázás, taps, majd a következő név. Kínos helyzet csak egyszer állt elő, a hobós kifutófiú hányaveti léptekkel, szájában pipával ment ki az igazgatói asztalhoz. A gratulációhoz igazított mosoly lehervadt Illés Endre szájáról. "Tamás", ordította eltorzult arccal, "vegye ki a pipát a szájából! Hogy mer így idejönni?" Aztán összeszedte magát, és egy kurta "gratulálok"-kal átadta a borítékot. A pénzosztás végeztével a dolgozók elénekelték az Internacionálét és a szovjet himnuszt, utána tánc és ivászat következett. K. Anikót kereste. Aggódva ment át a kiadó másik szárnyába, a titkárság helyiségébe. Ahogy sejtette, Anikó az asztalon ült a félhomályban, kétrét görnyedve, és csendesen sírt. Vékony lába valószínűtlenül hosszúnak tetszett. "Miért csinálják ezt? - kérdezte könnyezve. - Miért nem tudják azt a szar 500 forintot hozzácsapni a fizetéshez, aztán ha akarják, kitehetnek egy listát, hogy ki kapott. Miért kell végigvonulni a termen, és eljátszani a boldogságot?"

K. vigasztalni próbálta. Bár csélcsap volt, és ugrott minden szoknya után, Anikóba addigra egész komolyan beleszeretett.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.