A "szocialista egészségügy" visszaálmodóinak
K.-ék kisebbik lánya, a "virágkezű Surika" 1982 őszén, négyéves korában, bandzsítani kezdett. Az akkor másfél éve tartó, válással fenyegető házassági válságra az idősebbik lányuk, bár még ő is csak nyolcéves volt, azt mondta: "Ez a ti dolgotok. Engem hagyjatok ki belőle!" A hatéves fiú úgy tett, mintha semmit se venne észre. A kisebbik lány talán tényleg nem tudta, mi történik körülötte, de a jobb szemgolyója egyik pillanatról a másikra szinte eltűnt az orrnyerge alatt. A rejtett kancsalságot, amelyet Sára a jobb szemére ugyancsak tompalátó apjától örökölhetett, a szülők háborúja változtatta csúf bandzsítássá.
K.-ék a kancsalság kezelésének legelismertebb hazai műhelyét, a II-es Számú Szemészeti Klinika ortoptikai szakambulanciáját keresték fel. Fogadtatásuk több mint barátságos volt. Kiderült, hogy a rendelést vezető neves szemész, M. tanár úr közvetlen munkatársa, Z.-né egy ugyancsak neves újságíró felesége. Z.-né lehalkította a hangját. A férje, mondta, nagyon sokra tartja, és ha csak teheti, olvassa a szamizdat sajtót. Egy országos napilap vezető újságírójaként persze nem kockáztathatja, hogy közvetlenül érintkezzen ellenzékiekkel, de "magukkal érez". M. tanár úr egy pillanatra kiment, Z.-né még halkabban folytatta. A tanár úr ugyanígy gondolkodik. Utálja a kommunistákat. Ne is adjanak pénzt, sokkal nagyobb örömet szereznek neki, ha Beszélőt vagy ilyesmit hoznak. M. úgy vélte, folytatni kell a konzervatív kezelést. Új, kifejezetten a kancsalság korrekciójára szolgáló szemüveget írt fel, és elrendelte a szemüveg bal oldali lencséjének a letakarását. Ettől kezdve K.-ék rendszeres látogatói lettek a klinikának. Lassanként megtudták, hogy az orvosok között is vannak kommunisták, de nem sokan, Juci nővérrel ellenben vigyázni kell, az apja kommunista. Sári szeméről mindeközben nem sok szó esett. A szemgolyó a prizmás szemüveg ellenére makacsul odatapadt a szem belső sarkához.
1984 nyarán K. felesége, Éva a gyerekekkel Nyugatra utazott, meglátogatták K. Frankfurtban élő édesanyját is. Lili, ahogy mindenki szólította, megszervezte, hogy Sári szemét egy ottani szemész is megnézze. Stärk doktor, az egyetemi szemklinika orvosa úgy vélte, nincs értelme halogatni a műtétet, kis beavatkozás, a gyerek két nap múlva hazamehet. K. azonban ellenezte ezt. Sári Magyarországon biztosított, rutinműtétről van szó, miért kellene az operációt az édesanyjának intéznie, fizetnie? Bár az érvei racionálisaknak látszottak, ez a vita inkább egy ütközete volt az anyjával folytatott függetlenségi harcának, amellyel K. negyven fölött sem bírt felhagyni.
A következő évben K. megkapta a New York-i Soros-alapítvány amerikai ösztöndíját. Bár a rendelkezésére bocsátott pénzösszeg csak négy hónapra szólt, elhatározta, olyan takarékosan fog élni, hogy tíz hónapig kint maradhasson. Azt szerette volna, hogy Sári, aki időközben már nyolcéves lett, egy évig Amerikában járjon iskolába. Egy Washingtonban élő brit-magyar házaspár, K. régi barátai vállalták, hogy a két tizenéves gyerekük mellé magukhoz veszik Sárit.
Sári februárra folyékonyan beszélt angolul, beilleszkedett új környezetébe. Egyetlen dologgal rítt ki mégis a többiek közül: a szemüvegével. Szemüveges gyerek persze Amerikában is van, de ilyen ormótlan, vastag szemüveget még nem láttak. A tanító néni aggodalmasan megkérdezte K.-t, nagyon megviseli-e a kislányt a súlyos szemproblémája. Egyszer a gyerekeknek jellemezniük kellett az osztálytársaikat, mindenki megkapta, amit a többiek róla írtak. "Sarah-nak szemüvege van" - ez a mondat a legtöbb dolgozatban szerepelt.
1987 késő őszén M. tanár úr végre a műtét mellett döntött. Rengeteg gyerek várt az operációra, K.-ék azonban Z.-né politikai kedvezményezettjei voltak. December elején az egyik soros beteg megbetegedett, Z.-né a helyére Sárit írta be. M. újból megvizsgálta Sárit, feljegyezte a mérési eredményeket, majd kimondta a verdiktet: "A bal szemet fogjuk operálni." "De hiszen a jobb szem kancsal" - mondta Éva megrendülten. A tanár úr egy töredék pillanatra mintha zavarba jött volna. Aztán jóságosan fordult a szülők felé: "A kancsalság a két szem viszonyának zavara. A műtéttel - bármelyik szemet operáljuk - az eltérés szögét csökkentjük."
A klinikán ezekben a napokban éppen kampányt indítottak a hálapénz ellen. A módszer egyszerű volt: a beteg, illetve a beteg szülei nem tudhatták meg, ki operálja a beteget. Néhány évvel korábban K. egy társadalombiztosítási vezető cikkét olvasta a Valóságban a szabad orvosválasztás ellen. Aki repülőgépre száll, az sem választja meg a pilótát. A beteg is az egészségügyi szolgálatra bízza a gyógyítását, nem egy meghatározott orvosra. A szemműtétre váró gyerekek szülei mégis riadtan rohantak fel-le a klinika tágas lépcsőházában, körbevették a nővéreket, orvosokat, árulják el, ki operálja a gyereküket. "Nem tudjuk, kinek adjuk a pénzt, mondták K.-nak is, mit fognak most csinálni a gyerekkel?" K. nyugtatni próbálta őket. Szilárdan hitte (és hiszi ma is), hogy a paraszolvencia befolyásolhatja az ellátás körülményeit, a bánásmódot, az orvosi munka minőségét azonban nem. A rossz orvos sok pénzért is rosszul operál. Z.-né utólag megsúgta K.-nak, ki végezte a műtétet. "' a klinika párttitkára. De rendes." Hogy jó orvos-e, az mintha kívül esett volna Z.-né érdeklődésén. Az eredmény ijesztő volt: a jobb szem helyzete nem változott, de most már a bal is kancsalított.
"Nincsen semmi baj", mondta M. tanár úr. "A műtétek nagy részét meg kell ismételni. Az új műtétet soron kívül megcsináljuk, néhány héten belül." A következő alkalommal egy ülésben operálták meg mindkét szemet. Ezt valahogy nem tisztázták előre sem a szülőkkel, sem a gyerekkel. Amikor Sári magához tért az altatásból, semmit sem látott, hiszen mindkét szeme le volt takarva. Még félig kábultan azt hitte, örökre megvakult. A bal szemgolyó most visszakerült a helyére, a jobb ellenben kifelé kancsalított. "Ezt már könnyű lesz korrigálni - ígérte M., és Z.-né odaadóan bólogatott. De a következő műtétre egy ideig várni kell." Az utolsó műtét eredménye minden korábbinál rémületesebb volt. A jobb szemgolyó mozdulatlanul állt a szem jobb oldalán. Sárinak a fejét kellett elfordítania, ha oldalra akart pillantani., K. fellázadt. Nem egyezik bele semmiféle újabb műtétbe, mondta. M. és Z.-né úgy nézett rá, mintha kiderült volna, hogy a nagyapja kommunista volt. Mint ahogy valóban az volt, a maga módján.
1988 őszén Stärk doktor operálta meg Sárit. K. még egy próbálkozással tartozott az ördögnek. Kikutatta, hol működik az a bizottság, amely engedélyezheti, hogy különleges műtéteket külföldön végezzenek el, a hazai társadalombiztosítás támogatásával. Csodák csodája, az illetékes szakember fogadta K.-t. "De hiszen a kancsalságműtét egyáltalán nem különleges. Évente több ezret végeznek Magyarországon" - magyarázta. "És ha négyszer operálták?" "Van, akinél tizedszerre sikerül." K. ragaszkodott a frankfurti műtéthez. A szakférfiú elbődült. "Tűnjön el innen! - üvöltötte. - Le akarja járatni a magyar szemészetet, az európai hírű szemklinikátÉ"
A műtét bonyolult volt, sokáig tartott. A korábbi műtétek következtében a szemmozgató izmok megrövidültek, hegek képződtek rajtuk. Az elhegesedett részeket különleges eljárással kellett pótolni, hogy a szem visszanyerje mozgékonyságát. Sári kancsalságának nyoma sem maradt, néhány hónap múlva a szemüveget is letehette. Hogy mennyibe került a műtét, hogy mennyivel került többe, mint amennyibe négy évvel korábban került volna, azt K. sosem merte megkérdezni. Tisztában volt vele, Lili úgysem válaszolna.
