Magyarországon a sajtóban, baráti társaságokban, üzleti körökben is sokat beszélünk a korrupcióról, de a vita meglehetősen parttalan. A rendszer kritikusai a naponta napvilágra kerülő eseteket, a közpénzek szétszórásának egyre hajmeresztőbb fejleményeit sorolják, vagy éppen az olyan jó példákra hivatkoznak, mint Észtországé.
A felkészült diák, ha a Nagy gazdasági válság 1929–1932 tételt húzza, az előzményekkel indít: a 33 milliárd dollárnyi háborús jóvátétellel és az európai országok nyomorúságával, beleértve a győztesekét is.
Javában zajlanak az uniós tárgyalások. Legalábbis ezt halljuk. Elsősorban Navracsics Tibor optimista interjúiból, de korábban egy dodonai közleményben az Európai Bizottság is hírt adott az eseményekről.
Megemeli a kormány a 2011-ben bevezetett népegészségügyi termékadót. László Géza közgazdász még 2017-ben írt arról, hogy milyen pozitív és negatív hatásai voltak a különadónak, ezt a cikket most ismét közzétesszük.
A 2000 milliárdos kiigazítás részeként megemeli és kiterjeszti a kormány a már eddig is beszedett tranzakciós illetéket. László Géza közgazdász még 2017-ben írt arról, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a különadónak, ezt most ismét közzétesszük.
Az elnök teljesen megőrült, nem tudja mit csinált – ezt és ehhez hasonló dolgokat írtak az 1970-es évek elején a vietnami háborút irányító Richard Nixon amerikai elnökről.
Állok a sorban a festéküzletben, körülöttem sokan válogatnak: mesteremberek, családapák, családanyák. Sorra kerülök, mondom a színkódot, vízbázisú selyemfényűt kérek fára. A festékkeverő szaki biccent: ma én vagyok az első, aki tudja, mit akar. A vevők általában csak közelítőleg tudják, mit szeretnének, de azt nagyon.
