Egotrip

László Géza: Visszajátszás

De mit tett mindeközben Hoover elnök?

Egotrip

A felkészült diák, ha a Nagy gazdasági válság 1929–1932 tételt húzza, az előzményekkel indít: a 33 milliárd dollárnyi háborús jóvátétellel és az európai országok nyomorúságával, beleértve a győztesekét is.

Aztán rátér az Egyesült Államok 1921-től 1929-ig tartó gazdasági konjunktúrájára, amelyben az olcsó hitelek meg a bankok és az értékpapírpiacok laza szabályozása egyaránt szerepet játszott. Ezután az aggasztó előjeleket veszi sorra, például néhány ágazatban az árak csökkenését 1928-ban és az eladhatatlan árukészleteket, s már következhet is 1929 ősze, a fekete csütörtök, a tőzsdék összeomlásának szomorú históriája. A villámgyorsan mélyülő pénzügyi válság aztán ördögi körbe taszította az amerikai gazdaságot. A termelés túlfinanszírozása a kamatok emelkedése és a defláció miatt a fogyasztási kereslet gyors csökkenéséhez, eladhatatlan árukészletekhez, általános árszínvonal-csökkenéshez vezetett. Bankok, vállalatok mentek csődbe, tömegesen kerültek az utcára munkások, és valóságos szociális katasztrófa következett be. A munkanélküliség 1933-ban elérte a 25 százalékot.

Amilyen sokat hallunk a válságot végül is megfékező, 1933 januárjában hivatalba lépő Roosevelt elnökről, olyan keveset az elődjéről, akinek hivatali ideje alatt a katasztrófa bekövetkezett. Tegye fel a kezét, aki rögtön rávágja a választ: ki volt az Egyesült Államok elnöke 1928 és 1932 között?

Herbert Hoover nevét nem véletlenül emlegetik ritkán még az Egyesült Államokban is – ő lett ugyanis a bűnbak. Az amerikai közvélemény – Hoover egykori politikai ellenfeleinek aktív közreműködésével – őt tette felelőssé az elhúzódó válságért. Ha mégis szó esik róla, többnyire az 1928-as optimista kampánybeszédeit emlegetik, mint az előrelátás hiányának kirívó példáját, gazdaságpolitikájáról pedig mint az ortodox recept szűk látókörű alkalmazásáról szokás megemlékezni.

Csakhogy a Roosevelt-csapat két tagjának levelezése egészen más képet őrzött meg Hooverről. „Amikor munkához láttunk Wa­shingtonban, a New Deal első száz napjának minden lényeges ötletét tulajdonképpen a Hoover-kormányzat már előkészítette” – írja Raymond Moley egykori kollégájának, Rex Tugwellnek. Utóbbi pedig kimondja: „Túl keményen bántunk azzal az emberrel, aki lényegében a legtöbb olyan megoldást kitalálta, amit aztán mi a New Deal során alkalmaztunk.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.