Egotrip

László Géza: Visszajátszás

Különadók újratöltve – beleragadhatunk

Egotrip

Miniszterelnökünk új kormánya élén az elmúlt harminc év legjelentősebb költségvetési kiigazítására készül.

Leginkább a választások előtti, valaha volt legnagyobb osztogatás miatt; az okok sorában csak ezután következik az energiaárak emelkedése. A megszorításokból remélt összeg 60 százalékát a kiadási oldalon tervezik megspórolni, s csak 40 százalékát új adókkal beszedni – gondolom azért, mert az állami újraelosztás aránya kimagasló volt eddig is, és ebben a negatív mutatóban nem jó az élen járni, amikor a világgazdaság épp lefelé konyul. A deficit/GDP arány tekintetében is ezért szeretnénk gyorsan visszasorolni az európai középmezőnybe; no meg azért, hogy legalább emiatt ne lehessen akadályozni az uniós támogatások lehívását.

Nagy Márton megszorításügyi miniszter (a gazdaságfejlesztés egyelőre elnapolva) minapi beszédében nem győzte hangsúlyozni, hogy nem megszorítások történnek, és még csak nem is általános adóemelés. Dehogynem. A miniszter által felsorolt ágazatok – bankok, biztosítók, energia, távközlés, kiskereskedelem, légitársaságok, gyógyszerforgalmazók – lefedik a szolgáltató ágazatok nagy részét, ráadásul lesz még reklámadó, és megemelik a gépjármű- és a jövedéki adókat, valamint a népegészségügyi termékadót, a Netát, amelyet bevezetésekor csipszadóként üdvözöltünk. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a közvetett hatásokat, az áthárítást és a reakciókat is figyelembe kell venni.

A miniszter bejelentésének szakmai csúcspontja az volt, amikor levezette a banki többletnyereség lecsapolásának módszertanát és indoklását. Megtudhattuk tőle, mennyit keresnek a bankok anélkül, hogy kockázatot vállalnának, és mennyi az (a kevés), amiért – a miniszter szerint – tényleg megdolgoznak.

Bevallom, kedvelem ezeket a pillanatokat, hiszen a bankok pontosan tudják, hogy mi hogy állunk, nem árt néha nekünk is megtudni, hogyan állnak ők. Az új minisztérium munkatársai kiszámolták, hogy a bankok alig emelik a betéti kamatokat (most valahol 0,3 százalék körül járnak), viszont a kihelyezéseiknél a jegybank jóvoltából minimum 7 százalék fixen lepottyan, így 6,7 százaléknyi kockázatmentes profitjuk keletkezik. A nagyvonalú miniszter szerint az így kiszámolt profitmennyiséget még illik csökkenteni a korábbi hasonló inflációs időszak átlagos kamatmarzsával (azaz annyival, amennyit régen ezek szerint jogosan zsebre tettek), így marad 400 milliárd rendkívüli nyereség; de üsse kavics, néhány kisebb extra költségtétel még legyen lefaragható, és maradjon 350 milliárd. Ennyi az „extraprofit”! A tetejébe a kormány még van annyira jó fej, hogy ennek csak a kétharmadát fölözi le. Itt nem tudtam eldönteni, vajon Nagy azért nem fejtette ki, miért a kétharmadát és nem a háromnegyedét viszik el, vagy az egészet, mert a maradékért később még visszajönnek, vagy csak kerekítési hibának tekintik a különbséget. Mindenesetre így jött ki a 250 milliárdos banki adóbevétel-többlet, mint célkitűzés – a jelenlegi éves bankadó négyszerese, ami azért nem csekélység.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.