Leginkább a választások előtti, valaha volt legnagyobb osztogatás miatt; az okok sorában csak ezután következik az energiaárak emelkedése. A megszorításokból remélt összeg 60 százalékát a kiadási oldalon tervezik megspórolni, s csak 40 százalékát új adókkal beszedni – gondolom azért, mert az állami újraelosztás aránya kimagasló volt eddig is, és ebben a negatív mutatóban nem jó az élen járni, amikor a világgazdaság épp lefelé konyul. A deficit/GDP arány tekintetében is ezért szeretnénk gyorsan visszasorolni az európai középmezőnybe; no meg azért, hogy legalább emiatt ne lehessen akadályozni az uniós támogatások lehívását.
Nagy Márton megszorításügyi miniszter (a gazdaságfejlesztés egyelőre elnapolva) minapi beszédében nem győzte hangsúlyozni, hogy nem megszorítások történnek, és még csak nem is általános adóemelés. Dehogynem. A miniszter által felsorolt ágazatok – bankok, biztosítók, energia, távközlés, kiskereskedelem, légitársaságok, gyógyszerforgalmazók – lefedik a szolgáltató ágazatok nagy részét, ráadásul lesz még reklámadó, és megemelik a gépjármű- és a jövedéki adókat, valamint a népegészségügyi termékadót, a Netát, amelyet bevezetésekor csipszadóként üdvözöltünk. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a közvetett hatásokat, az áthárítást és a reakciókat is figyelembe kell venni.
A miniszter bejelentésének szakmai csúcspontja az volt, amikor levezette a banki többletnyereség lecsapolásának módszertanát és indoklását. Megtudhattuk tőle, mennyit keresnek a bankok anélkül, hogy kockázatot vállalnának, és mennyi az (a kevés), amiért – a miniszter szerint – tényleg megdolgoznak.
Bevallom, kedvelem ezeket a pillanatokat, hiszen a bankok pontosan tudják, hogy mi hogy állunk, nem árt néha nekünk is megtudni, hogyan állnak ők. Az új minisztérium munkatársai kiszámolták, hogy a bankok alig emelik a betéti kamatokat (most valahol 0,3 százalék körül járnak), viszont a kihelyezéseiknél a jegybank jóvoltából minimum 7 százalék fixen lepottyan, így 6,7 százaléknyi kockázatmentes profitjuk keletkezik. A nagyvonalú miniszter szerint az így kiszámolt profitmennyiséget még illik csökkenteni a korábbi hasonló inflációs időszak átlagos kamatmarzsával (azaz annyival, amennyit régen ezek szerint jogosan zsebre tettek), így marad 400 milliárd rendkívüli nyereség; de üsse kavics, néhány kisebb extra költségtétel még legyen lefaragható, és maradjon 350 milliárd. Ennyi az „extraprofit”! A tetejébe a kormány még van annyira jó fej, hogy ennek csak a kétharmadát fölözi le. Itt nem tudtam eldönteni, vajon Nagy azért nem fejtette ki, miért a kétharmadát és nem a háromnegyedét viszik el, vagy az egészet, mert a maradékért később még visszajönnek, vagy csak kerekítési hibának tekintik a különbséget. Mindenesetre így jött ki a 250 milliárdos banki adóbevétel-többlet, mint célkitűzés – a jelenlegi éves bankadó négyszerese, ami azért nem csekélység.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
