Egotrip

László Géza: Visszajátszás

Lekászálódni a trambulinról

Egotrip

Javában zajlanak az uniós tárgyalások. Legalábbis ezt halljuk. Elsősorban Navracsics Tibor optimista interjúiból, de korábban egy dodonai közleményben az Európai Bizottság is hírt adott az eseményekről.

Arra, hogy a kormány tárgyalási pozíciója mennyit romlott az elmúlt egy évben, az uniós helyreállítási alap hitele a legjobb példa: egy éve még elutálta a kormány ezt az olcsó forrást, most viszont hirtelen nagyon együtt működőek lettek a lehívás érdekében. Utoljára ilyen fordulatot akkor éltünk át, amikor a miniszterelnök 2011 szeptemberében büszkén bejelentette az IMF és az EU hiteleinek a visszafizetését, aztán alig fél évre rá IMF-tárgyalót jelölt ki, mert elakadt az ország finanszírozása. A washingtoni héjákról szóló összeesküvés-elméleteket hirtelen lekeverték a kormánymédia súgógépeiről, és még olyan mondatokat is hallhattunk akkoriban, hogy az IMF a mi bankunk. Uniós tagságunk és európai elkötelezettségünk akkoriban még nem is lehetett kérdés.

2011-ben a globális válság második, európai hulláma kapott el minket, most a háború, az energiaválság, a várható recesszió és a magas infláció fenyeget. Tárgyalási pozíciónk mind az említett hitel, mind a kohéziós alap hosszú távú támogatásai ügyében lényegesen rosszabb, mint korábban. Az ország gazdasági, energiabeszerzési sebezhetősége, a kormány jogállamiságot sértő lépései és politikai elszigetelődése is szerepet játszottak ebben, hogy csak négy okot említsek. Uniós egyezség nélkül valószínűleg súlyos gazdasági és társadalmi válságnak nézünk elébe.

Ennek ellenére az elmúlt hetekben végletesen ellentmondó hírek érkeztek arról, lesz-e egyáltalán megállapodás. Miközben Navracsics Tibor 98,8 százalékra becsülte a megegyezés valószínűségét, a Tusnádfürdőről visszaérkező bennfentesektől, például Lentner Csabától – Matolcsy György bizalmasától – azt hallottuk, nem lesz megegyezés. Sőt, Lentner még azt is felvetette, hogy a rezsim kiválasztottjainak is be kellene szállni az ország finanszírozásába, aminek nyilván kevés a realitása, de megerősíti, hogy Lentner szkeptikus a megállapodással kapcsolatban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.