Arra, hogy a kormány tárgyalási pozíciója mennyit romlott az elmúlt egy évben, az uniós helyreállítási alap hitele a legjobb példa: egy éve még elutálta a kormány ezt az olcsó forrást, most viszont hirtelen nagyon együtt működőek lettek a lehívás érdekében. Utoljára ilyen fordulatot akkor éltünk át, amikor a miniszterelnök 2011 szeptemberében büszkén bejelentette az IMF és az EU hiteleinek a visszafizetését, aztán alig fél évre rá IMF-tárgyalót jelölt ki, mert elakadt az ország finanszírozása. A washingtoni héjákról szóló összeesküvés-elméleteket hirtelen lekeverték a kormánymédia súgógépeiről, és még olyan mondatokat is hallhattunk akkoriban, hogy az IMF a mi bankunk. Uniós tagságunk és európai elkötelezettségünk akkoriban még nem is lehetett kérdés.
2011-ben a globális válság második, európai hulláma kapott el minket, most a háború, az energiaválság, a várható recesszió és a magas infláció fenyeget. Tárgyalási pozíciónk mind az említett hitel, mind a kohéziós alap hosszú távú támogatásai ügyében lényegesen rosszabb, mint korábban. Az ország gazdasági, energiabeszerzési sebezhetősége, a kormány jogállamiságot sértő lépései és politikai elszigetelődése is szerepet játszottak ebben, hogy csak négy okot említsek. Uniós egyezség nélkül valószínűleg súlyos gazdasági és társadalmi válságnak nézünk elébe.
Ennek ellenére az elmúlt hetekben végletesen ellentmondó hírek érkeztek arról, lesz-e egyáltalán megállapodás. Miközben Navracsics Tibor 98,8 százalékra becsülte a megegyezés valószínűségét, a Tusnádfürdőről visszaérkező bennfentesektől, például Lentner Csabától – Matolcsy György bizalmasától – azt hallottuk, nem lesz megegyezés. Sőt, Lentner még azt is felvetette, hogy a rezsim kiválasztottjainak is be kellene szállni az ország finanszírozásába, aminek nyilván kevés a realitása, de megerősíti, hogy Lentner szkeptikus a megállapodással kapcsolatban.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
