Legát Tibor

A múlt héten Ferencvárosban rendezték meg az évi rendes lomtalanítást, ami sokaknak elborzasztó látványosság, másoknak viszont tömény romantika. Most kiderült, hogy létezik "harmadik út": művészetpedagógiai program környékbeli gyerekeknek.

Múlt kedden melegjogi aktivisták demonstráltak a Parlament előtt. Az eseményt az első hazai Coming Out Daynek hirdették, a résztvevők alacsony számából azonban arra következtettünk, hogy az érintettek többsége nem gondolja, hogy most jött volna el a látványos előbújás ideje. Vajon meddig lehet titkolózni?

A múlt héten a szegedi börtönfoglalkoztatás múltját idéztük fel. De mi a helyzet most? Az egykori Alföldi Bútorgyár helyén kft. működik, amely szerződött vállalkozásoknak biztosít infrastruktúrát és munkaerőt. Az egykori szocialista üzem ipari parkká változott, bár barátságosnak nem mondanánk a környezetet.

Koszorúzással, kiállítással, emlékkönyvvel ünnepelték júliusban a Szegedi Fegyház és Börtön üzemének, az egykori Alföldi Bútorgyár alapításának hatvanadik évfordulóját. Ám Szegeden hat évtizede is több mint 150 éves hagyománya volt az elítéltek foglalkoztatásának.

Mi történik, ha valaki egy komoly beszélgetést rángatózással, grimaszokkal, egy vidám színházi előadást hörgéssel, sikolyokkal kísér? Botrány, mivel nehezen tudjuk elképzelni, hogy efféle gesztusok a mozgolódó, a hangoskodó szándékától függetlenül is előfordulhatnak. E tünetegyüttest Tourette-szindrómának (TS) nevezik - legfeljebb kezelni lehet, megszüntetni nem.

Tavaly ősszel a kormány "hajléktalanügyi tapasztalati szakértőjeként" mutatta be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Meghívták egy csomó tévéadásba, államtitkárokkal közösen fényképezték, a tizenhét éve utcára került 52 éves férfi akkor még naivan azt gondolta, hogy komolyan odafigyelnek a szavára, nemcsak a "díszklosár" szerepét osztják rá a kormány hajléktalanügyi stratégiájának megalkotásában. De Balog Gyula tapasztalataira senki nem volt kíváncsi, rövid minisztériumi pályafutása ma már szerinte is legfeljebb abszurd komédia volt.

Tavaly ősszel a kormány "hajléktalanügyi tapasztalati szakértőjeként" mutatta be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Meghívták egy csomó tévéadásba, államtitkárokkal közösen fényképezték, a tizenhét éve utcára került 52 éves férfi akkor még naivan azt gondolta, hogy komolyan odafigyelnek a szavára, nemcsak a "díszklosár" szerepét osztják rá a kormány hajléktalanügyi stratégiájának megalkotásában. De Balog Gyula tapasztalataira senki nem volt kíváncsi, rövid minisztériumi pályafutása ma már szerinte is legfeljebb abszurd komédia volt.

Négygyermekes anya, de közben imádja a munkáját, és a sikerek sem kerülik el. Hivatásának nincs magyar "megfejtése", a coach, a coaching kifejezés ma még magyarázatra szorul.

Ha Budapest történetét az utcanévváltozások tükrében írnák meg, tragikomikus olvasmány lenne. Míg másutt a (közterület-elnevezésekben is megnyilvánuló) hagyomány tisztelete általában felülírja az aktuális politikai érdekeket, a magyar fővárosban éppen az efféle nagyvonalúságnak nem látni nyomát: úgy tűnik, a 138 éve történt városegyesítés óta "húsbavágó" kérdés, hogy miről, főleg kiről nevezzenek el utcát.

Sok minden eszünkbe juthat a Dózsa György és az Angyalföldi út impozáns sarokháza láttán. Ám hogy e masszív épület lenne valójában a fővárosi hajléktalanellátás központja - hivatalos nevén a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) -, az tényleg csak az "ismerősöknek" kézenfekvő.

Az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ kezdeményezése a gangra csábította azokat is, akik riadtan rezzennek össze, ha a postás csenget. Majd' ötven budapesti épület ünnepelte százéves születésnapját.

Április 9-én és 10-én (az év századik napján) százéves budapesti házak (és lakóik) fogadják a látogatókat közös születésnapi ünneplésre - az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ szervezésében.