Fővárosi közterület-átnevezések - Hirtelen felindulásból

Belpol

Ha Budapest történetét az utcanévváltozások tükrében írnák meg, tragikomikus olvasmány lenne. Míg másutt a (közterület-elnevezésekben is megnyilvánuló) hagyomány tisztelete általában felülírja az aktuális politikai érdekeket, a magyar fővárosban éppen az efféle nagyvonalúságnak nem látni nyomát: úgy tűnik, a 138 éve történt városegyesítés óta "húsbavágó" kérdés, hogy miről, főleg kiről nevezzenek el utcát.
Ha Budapest történetét az utcanévváltozások tükrében írnák meg, tragikomikus olvasmány lenne. Míg másutt a (közterület-elnevezésekben is megnyilvánuló) hagyomány tisztelete általában felülírja az aktuális politikai érdekeket, a magyar fővárosban éppen az efféle nagyvonalúságnak nem látni nyomát: úgy tűnik, a 138 éve történt városegyesítés óta "húsbavágó" kérdés, hogy miről, főleg kiről nevezzenek el utcát.

Az 1873-as rajt idején elsősorban az új "közterületek" elnevezése állt a középpontban, a semmiből teremtettek új főútvonalakat, sőt városrészeket, a névadásban a kiegyezés utáni tudathasadás dominált. Miként egyszerre lehetett a korszak "poszterhőse" Kossuth Lajos és I. Ferenc József, az újdonsült budapesti utcanevek is ezt az ellentmondást tükrözték. Például a Nagykörutat (Ferenc, József, Erzsébet, Teréz, Lipót) vagy a pesti rakpartokat (Rudolf, Ferenc József) a császári család tagjairól neveztek el, jó néhány teret és utcát (Petőfi, Rákóczi, Damjanich) császárellenes magyar hősökről.

Gyászajándék

Csakhogy míg a Nagykörút valóban új közterületnek számított, az "ihletet" pedig - logikusan - az egykori császárokról elnevezett városrészek jelentették, a "magyar" nevek szinte minden esetben utcaátkeresztelések voltak: például a Rákóczi tér 1874-ig Borjú tér volt. (A körút esetében Erzsébetváros a kakukktojás. A királynéról csak 1882-ben, "császári engedéllyel" nevezték el a korábban Terézvároshoz tartozó területet, noha a körút 1875-től Erzsébet nevét viselte.)

Az első látványos átnevezési hullám mégis csak az 1890-es évektől vette kezdetét, legjellemzőbb eleme az volt, hogy utcanévben is megemlékezzenek egy éppen elhunyt jelentős (vagy annak vélt) személyiségről. Így kapta meg 1892-ben a Stáció utca Baross Gábor, a "vasminiszter" nevét, két évvel később a Hatvani utca Kossuth Lajosét, vagy 1900-ban a belvárosi Rostély utca Gerlóczy Károlyét, de a Kerepesi út belvárosi szakaszának Rákóczira való átnevezése is a gyászhoz kötődik: 1906. október 28-án itt vonult végig a fejedelem hazahozott hamvait a Keleti pályaudvarra kísérő menet, s az átkereszteléssel e pompás eseményre emlékeztek.

Ilyen előzmények után egyáltalán nem meglepő, hogy az "ősi" utcanevek védelmének a fővárosban sem akkor (1905-ben például egyhangúan megszavazták, hogy a budai Bomba tér Batthyány nevét kapja meg), sem a következő száz évben nem tulajdonítottak jelentőséget, viszont az utcák átnevezésének annál inkább. Az első kifejezetten "ideológiai" jellegű "tisztogatásnak" a Tanácsköztársaság idején láttak hozzá, s e tekintetben azóta is mintha valami történelmi hullámvasúton utazna a város.

Horthy, Hitler, Sztálin

Magyarázat persze mindig akadt. 1919-ben a világforradalmi hevület, a húszas évektől kezdve viszont a revizionizmus, illetve a kormányzó iránti már-már beteges lelkesedés jellemezte az utcák névadóit. Az irredenta nekibuzdulás nyomán lett a Rezső térből Magyarok Nagyasszonya tér, a Balaton utcából Rothermere utca, ám ennél sokkal szembeötlőbb, hogy Budapest vezetése mintha folyamatosan a bűnös városról elmélkedő Horthy bocsánatáért esedezett volna. Az Átlós (ma Bartók Béla) út 1920-ban a kormányzó nevét kapta meg, két év múlva, 1922-ben Adyligeten emlékeztek rá térrel és utcával (ma Szabadság), majd 1929-ben az addig névtelen körtérrel, és még mindig nincs vége. 1930-ban a budavári József bástyasétány (ma Babits Mihály) is Horthy Miklóssá változott, 1936-ban pedig az új Duna-híd (ma Petőfi). De az akkor csak Budapest környékinek számító települések is kitettek magukért. Albertfalván, Rákoscsabán, Rákosszentmihályon, Rákosligeten, Rákoskeresztúron, Rákospalotán, Újpesten, Kispesten, Pesterzsébeten, Pestszentlőrincen is volt Horthy út, esetleg tér vagy fasor, a kivétel Pestújhely, ott ugyanis Horthy Miklósné úttal (ma József Attila utca) fejezték ki tiszteletüket.

Az élő politikusok közül Bethlen Istvánnak is jutott egy (ma Tóth Árpád) bástyasétány, viszont Gömbös Gyuláról, Teleki Pálról vagy Darányi Kálmánról csak haláluk után neveztek el utcát. Gömbös az Alkotás utcát, Teleki a Bálvány utcát (ma Október 6.) kapta, Darányi pedig egy frissen megnyitott budai utat, a mai Október huszonharmadika utcát. De az elhunyt iránti tisztelet külföldi politikusoknak is kijárt: halála után egy évvel, 1936-ban például Pilsudski marsall lett a hegyvidéki Ince út (ma Stromfeld Aurél) névadója - vélhetően a nagy múltú lengyel-magyar barátság miatt. Az újdonsült szövetségeseinknek való hízelgés azonban élő, külföldi politikusokat is a budapesti közterületekre hozott: az Oktogon 1936-ban lett Mussolini tér, a Körönd 1938-ban kapta meg Hitler nevét. (Így lett a kisföldalatti útvonalából vicc: Mussolini tér-Hitler körönd-Állatkert.)

Mindez a II. világháború után tarthatatlanná vált, nem csoda, hogy 1945-46-ban minden addiginál nagyobb utcanév-változtatási láz szökött fel, ami azonban a "koalíciós idők" dacára is leginkább a Vörös Hadsereg iránti "mérhetetlen hálát" tükrözte. A Stefánia útból Vorosilov, a Szilágyi Erzsébet fasorból Malinovszkij, a Vámház körútból Tolbuhin lett, és egyebek mellett a Hidegkúti (ma Hűvösvölgyi), az Üllői, a Nagykőrösi és a Nagytétényi út egy-egy szakasza is megkapta a Vörös Hadsereg útja nevet. Ugyanekkor az Erzsébet tér Sztálin, a Vigadó Molotov, a Ferenc József Roosevelt nevét kapta meg. Érdekesség, hogy bár a Várkert rakpartot Montgomery útra keresztelték át, Churchillről teljesen megfeledkeztek.

Új "ikonok" is megjelentek az átnevezések során: a Berlini (ma Nyugati) tér Marx térré változott, az Aréna útból Dózsa György út lett, de közben a legjelentősebb 20. századi - már nem élő - magyar művészekről is (Bartók Béla, József Attila, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső stb.) köztereket neveztek el. Miként a háború mártírjairól: a Margit körútból (az ott lévő fegyház miatt) mindjárt Mártírok útja lett, de az ellenállókról - Bajcsy-Zsilinszkytől kezdve Ságvári Endrén és Kiss János altábornagyon át egészen Knur Pálnéig - külön-külön is megemlékeztek.

1949-től újra nagy munkára számíthattak a térképkészítők, bár Rákosiék eleinte inkább a "keveset, de nagyot" elv alapján változtatták a közterület-elnevezéseket. 1950-ben az Andrássy út és az új Duna-híd (ma Árpád) is megkapta Sztálin nevét. Lenin "nagyságát" két körút (Erzsébet és Teréz) összevonásával fejezték ki, s mindebből logikusan következett, hogy az Oktogon November 7. tér lett. Egy évvel később lett a Lehel térből Élmunkás, a Széll Kálmánból pedig Moszkva tér, a "rendezők" ugyanis az 1945-ös határozatot, mely szerint a Rothermere utca kapta a Moszkva nevet, nem tartották elég grandiózusnak. A legviccesebb húzás a Sas utca Guszevre való átkeresztelése volt, a "legendás orosz kapitány" ugyanis nem volt élő személy, erről azonban nem tájékoztatták a közönséget. Az viszont meglepő, hogy miközben a csapból is a Rákosit éltető szólamok folytak, sem róla, sem más élő magyar politikusról nem neveztek el utcát, mint ahogy az is különös, hogy bár például a már említett Montgomery utat 1952-ben Beloiannisz rakpartra változtatták, a Roosevelt térhez nem nyúltak. 1953-ban viszont ismét "belehúztak" a névadók: Rákosi ekkor kezdeményezte, hogy tüntessék el az összes egyházi vagy "szent" vonatkozású utcanevet, ám ezt elég felemásan sikerült végrehajtani. Igaz ugyan, hogy például a belvárosi Papnövelde utcából Eötvös József, a Piaristából pedig Pesti Barnabás utca lett, de míg a Szent István tér István térre "csökkent", a Szent István körút nem változott. Ellenben - valószínűleg a Sztálin halálát követő "reform" hatására - az addig csak igen diszkréten dicsőített Tanácsköztársaság "sztárjai" - persze Kun Béláról szó sem lehetett - is megjelenhettek: a Lónyay utca Szamuely Tibor nevét kapta meg, Korvin Ottóra viszont az 1945-ben még mártírnak tartott, ám talán mégsem annyira mártír Knur Pálnéról elnevezett (1945 előtt és ma is Pacsirtamező) utcát keresztelték át.

Újra meg újra

1956 szimbolikus megnyilvánulásai (például Sztálin útból Magyar ifjúság útja lett) nem váltak hivatalossá, 1957-ben azonban ismét beindult az átnevező gépezet: a korai Kádár-korszakot e tekintetben a sztálinista vadhajtások nyesegetése, illetve az új mártírokra, vagyis a "személyi kultusz", illetve 1956 kommunista áldozataira való emlékezés jellemezte. A Sztálin útból Népköztársaság útja, a Sztálin hídból Árpád híd, a Vorosilov útból Népstadion út lett, a Molotov teret újból Vigadó térnek, a Malinovszkij fasort Szilágyi Erzsébet fasornak hívták. Mező Imre nevét kapta meg az Orczy és Fiumei út összevonva, Asztalos Jánosét a budai Aladár utca, Rajk Lászlóét az újlipótvárosi Pannónia utca, és immár Kun Béla is a "helyére" került: 1957-től a Rákosiék által Néphadseregre átkeresztelt Ludovika tér viselte a nevét.

A hatvanas évek közepére a téma elveszítette aktualitását, bár különféle apropóból olyan régi elvtársakról is megemlékeztek, akik életükben többnyire közutálatot váltottak ki. 1968-ban a zuglói Bácskai utca Révai József nevét kapta meg, ugyanekkor a belvárosi Nádor utca Münnich Ferencét, hét évvel később Dobi Istvánról nevezték el az Albertirsai utat, 1981-ben Szirmai Istvánról a Nagyszőlős utcát. Ezek mégis inkább szabályt erősítő kivételek voltak, a gulyáskommunizmus évtizedeit utcanévadásban - ami az új lakótelepek átadásakor ismét terítékre került, hiszen egy csomó új közterület létesült - sokkal inkább a semlegesség jellemezte, bár az kétségtelen, hogy például az XVIII. kerületi lakótelepet nem a szivar miatt nevezték el Havannának.

Amikor a nyolcvanas évek végén először léphettek a nagyközönség elé a különféle ellenzéki szervezetek, már szóba került, hogy bizonyos utcák kapják vissza régi nevüket. És bár a Fővárosi Tanács már 1989. április 10-én elfogadta "A közterület- és városrésznevek jelöléséről szóló" rendeletét - amely egyebek mellett olyan új elemet is tartalmazott, hogy személyről utcát elnevezni csak halála után 25 évvel lehet -, az első igazán látványos "visszakeresztelés" 1989. június 14-én történt, amikor Krassó György happeningpártja, a Magyar Október Párt maga látott munkához: a Münnich Ferenc utcát visszakeresztelték Nádor utcává - néhány vödör festék segítségével. (Ugyanekkor volt olyan javaslat is, hogy az Alkotás utcát Kun Bélára nevezzék át.)

Noha húsz év távlatából úgy tűnik, a régi utcanevek visszaadása magától értetődő volt, jó néhány helyen fejtörést okozott, hogy melyik régi nevét kapja vissza a közterület - például az addigi Népköztársaság útja Sugár vagy Andrássy út legyen? Sőt előfordult az is, hogy bár változott az elnevezés, a régit nem "merték" visszaállítani: így lett például a Marx térből - Berlini helyett - Nyugati tér. 1989-2003 között 1234 új utcanév született Budapesten, ennek azonban csak kisebbik része (425) volt a régebbi visszaállítása. Természetesen voltak, akiknek mindez nem tetszett, számtalan ötlet is érkezett az illetékesekhez, mégis - egészen mostanáig - úgy látszott, hogy a budapesti utcanév-átkeresztelések a 20. századi várostörténet tragikomikus epizódjai lesznek, radikális változtatásokra nem kerül sor, mivel evidensnek tűnt, hogy egy ilyen döntés hátterében valamiféle közmegegyezés áll.

Négy évvel ezelőtt még csak afféle petárdázásnak tűnt a Jobbik közleménye, melyben az állt, hogy a párt "a jövőben is folytatja következetes harcát a hazánkat még megcsúfító, milliók kegyeletét sértő kommunista szobrok, emlékhelyek és utcanevek ellen". Akkor még senki nem gondolta, hogy a 2010-ben megválasztott fővárosi közgyűlés Tarlós Istvánnal az élén is bekapcsolódik ebbe a "harcba". Legalábbis erre utal, hogy Tarlós "utcanév-változtatási csomagját" a következővel indokolta: "A tíz fővárosi kerületet érintő mostani javaslatom lehetőséget teremt a múlt rendszer által preferált, azonban a rendszerváltás után 21 évvel már kevéssé elfogadható elnevezések megváltoztatására is."

Nem lenne baj evvel a felvetéssel, ha megelőzte volna egy - kifejezetten szakmai jellegű - egyeztetés, mivel kétségtelen, hogy vannak olyan utcanevek Budapesten, melyeknek a léte vitatható - főútvonalaink közül ilyen az egykori Zsigmond király út Budán, amit 1947-ben Kunfi Zsigmondra, majd 1953-ban Frankel Leóra változtattak, vagy a Pilsudski kapcsán már említett hegyvidéki Stromfeld Aurél út, amely 1947-től viseli a tanácsköztársasági Vörös hadsereg vezérkari főnökének nevét. Ám úgy tűnik, Tarlós egyedül akarta learatni a babérokat, csakhogy "gyors és határozott" lépéseivel inkább a porcelánbolti elefánthoz vált hasonlatossá. A Moszkva tér és a Roosevelt tér átnevezése egyértelmű diplomáciai baklövés volt, az pedig végképp érthetetlen, hogy vajon "a rendszerváltás után 21 évvel már kevéssé elfogadható elnevezések között" miért szerepel egyebek mellett a Köztársaság tér, az óbudai Nagybátonyi utca vagy a Harsány lejtő, nem beszélve a józsefvárosi Erdélyi utcáról, amit 1879-től neveztek így.

Neked ajánljuk