A régmúlt lomtalanításaiban kiemelt szerepet kaptak a kiskorúak. Művészetről nem beszélt senki, versenyről annál inkább: a kommunizmus derekas éveinek már-már szimbolikus jelensége volt a fém- és/vagy papírgyűjtő úttörő, aki - legalábbis az ábrázolásokon - makulátlan fehér ingben (+ vörös nyakkendő) portyázott társaival, hogy minél több hulladék beszerzésével építse a szocializmust, s egyúttal mennyiségi mutatókkal alázza porba a konkurens úttörőcsapatot. Akkoriban természetesen fel sem merült, hogy a hulladékkal játszani is lehet.
A Független Színház színész-rendezőjének, Balogh Rodrigónak (vele készült interjúnkat lásd "Ugyanúgy meg kell ütni egy szintet",Magyar Narancs, 2011. május 12.) viszont éppen ez jutott eszébe. Társaival először szeptemberben, az Erzsébetvárosban próbálták bevonni a csellengő gyerekeket egy közös produkcióba. Az ún. Kertész Utcai Fesztiválon lomokból és szemétből egy hatméteres fát "építettek" a gyerekekkel, de emellett egy rakás kevésbé feltűnő kreatív foglalkozást is tartottak. Ám mivel ez egy fesztivál keretében, afféle kísérő programként működött, nem jelentett komolyabb próbatételt a közönség bevonása, mostani ferencvárosi akciójuk, a Szemétálmok azonban ízig-vérig önálló "projekt".
Építők
Fotó: Sióréti Gábor
"Az volt a szándékunk, hogy valami mást kínáljunk, mint ami egy tanteremben történik. A Kertész utcában egyértelmű volt, hogy működik ez a dolog: voltak a szülők, akik ránk bízták a gyereküket, és elmentek fesztiválozni, mi pedig annak örültünk a legjobban, hogy a srácokat sikerült órákra lekötnünk - mondja Balogh Rodrigó. - A Szemétálmok ennek a sikernek a nyomán jött létre, ráadásul úgy, hogy a szervezésbe sokkal több partnert, civil szervezetet sikerült bevonnunk. Több mint húsz önkéntes művészetpedagógus vesz részt benne, amint láthatod, a gyerekek élvezik a dolgot, és mivel ez egy igen heterogén társaság, talán sikerül őket közelebb hozni egymáshoz. Az önkormányzat? Nem támogatta, de nem is tett keresztbe. Engedték, hogy elfoglaljuk a területet. A költségeket úgy dobtuk össze."
A csütörtöki program több helyszínen zajlik, a Ferencvárosi Tanodában és a Közért Egyesület Tűzoltó utcai helyiségében például ékszereket vagy szobrokat lehet készíteni a lomokból, de színielőadásra is készülnek. A központ azonban a Thaly Kálmán utcában, egy új építésű ház még nem teljesen "letisztázott" parkjában van, a Semmelweis Egyetem modern blokkjával szemben: itt gyakorolnak a zsonglőrök, veszik fel riportjaikat a diákújságírók - olykor egy-egy flashmobra is sor kerül, a be- vagy kifelé tartó egyetemisták jó partnernek bizonyulnak. De a leglátványosabb elem, a közös nagy mű egy hatalmas hajó, megrakva az összegyűjtögetett kincsekkel - ezen dolgoznak a legtöbben, kicsik és kamaszok, és olykor a szülők is. Minden kellék a lomtalanításból származik, a hajó oldalfala bejárati ajtó, a vitorla műanyag függöny, a kormánykeréken színes kuglibábuk, de sikerült pár kalózkelléket is összegyűjteni: kincsesládát, mankót.
De mit szóltak ehhez a lomizók? Vagyis azok a rongyos "tárgyfoglalók", akik messzi földről, többnyire Borsodból érkeztek, és akik miatt néhány önkormányzat fontolóra vette, hogy véget vet az éves kipakolásoknak. "Sikerült szót értenünk velük, nem volt balhé - állítja Balogh Rodrigó. - Elmondtuk, hogy szeretnénk építeni egy nagy hajót, ahhoz kellenek alkatrészek, amikor pedig hozzátettük, hogy evvel az akcióval a döntéshozóknak is üzenni szeretnénk, hogy ne szüntessék meg a lomtalanításokat, némelyikük kifejezetten együttműködővé vált. Sőt volt, aki ideküldte a gyerekét, hogy segítsen a hajóépítésben."
De úgy tűnik, a vagányok sem akarnak kimaradni. Három, legfeljebb tizenkét éves fiú dzsekiben, "belőtt" hajjal festeget egy gumiabroncsot, a cigi is előkerül, nyilatkozni azonban nem hajlandók. A kisebbek annál készségesebbek, ők már benne vannak a sztoriban, egyikük kalózkendőt visel, a másik az ütött-kopott mankót kapja a hóna alá. "Látod, itt van a kincsesláda, ebbe rejtették el a kalózok a kincset" - mutat egy valóban ósdi dobozra, de amikor arról kérdezem, hogy mit épített a hajón, szerényen csak annyit mond: "Az egészet."
Azt viszont már Mehrli Zsuzsa művészettörténész, díszlettervező teszi hozzá, hogy csupán avval a tervvel jöttek, hogy hajóavatás lesz péntek este. "Amikor elkezdték kipakolni a lomokat, igyekeztünk minden olyasmit, amit hasznosnak véltünk, elhozni. Mivel az építést a gyerekeknek rendeztük, olyan elemeket igyekeztünk összegyűjteni, amik nem balesetveszélyesek, könnyen kezelhetők. A felhozatal folyamatosan bővült, a hajó formája, fazonja pedig változott. Most azért már látni, mi lesz belőle. Ha idejön egy gyerek, és tanácstalan, akkor kerülök képbe. Nekem mindig van ötletem, mit kellene csinálnia, de abból sülnek ki remek dolgok, amikor már ő is hozzáteszi a magáét. Különben meg azt csinálnak, ami épp az eszükbe jut, szerszámokat adunk nekik, segítünk megvalósítani azt, ami a fantáziájukban már készen van - mondja Mehrli Zsuzsa, aki szerint az avatásig több mint harminc gyerek vett részt aktívan a hajó építésében.
Az avatóra péntek este, immár villanyfényben kerül sor - a közeli ház egyik lakója biztosította az áramot -, szól a zene, az egybegyűltek, bámészkodók az alkalomra készült filmeket, színpadi produkciókat tekinthetnek meg, teázhatnak, énekelhetnek, szabad a gazda. Nincsen semmiféle ceremónia, feszengés, nem kell körülugrálni polgármestert, szponzort. Sosem láttunk még ehhez hasonló könnyed avatóünnepséget, ezért nem is kívánhatunk mást, mint jó szelet sok-sok hasonló kezdeményezéshez.
