Az időjárás miatt a bicikliről leszállni olyan, mintha a focivébé előtt mondanánk le a kábeltévé-előfizetést. Némi rákészüléssel az egész téli szezonban jókedvűen tekerhetünk.
Sokan vallják, hogy az autó az ördög ajándéka, és bizony, nehéz lenne vitába szállni velük. De épp ezért kötelességünk a kormányhoz ülni, és úgy viselkedni, hogy abból mindenki tanuljon.
Az idegenforgalmi szakemberek szerint a magyarok úti céljuk kiválasztásakor kizárólag a költségeket mérlegelik. Arra azonban már nem gondolnak, hogy számos egzotikus túrát saját szervezésben, az igények radikális visszafogása mellett jóval olcsóbban megtehetnek, mint azt sejtenék. Hátizsákos világutazásban egyelőre még a szomszédos népek mögött talpalunk.
A negyedik magyar Mount Everest-expedíció két tagja közül Zsoltnak sikerült feljutni a világ tetejére, László a céltól alig száz méterre visszafordult. A majdnem tragédiába torkolló vállalkozás (Az egyiknek sikerült, Magyar Narancs, 2002. május 30.) tehát sikerrel zárult, május 25-én végre megtörtént a "történelmi mászás", bár szerintük csak a közvélemény számára fontos az ilyen nemzeti dicsőség.
Sarah Onyango Obama nem az első idős ember, aki fontos politikai posztra emelkedett rokont tudhat családtagjai között; ám nem sokan vannak, akik erről egy bádogtetős afrikai kis ház kertjében mezítláb mesélnek, ahol csirkék szaladgálnak. A világ legbefolyásosabb unokájával büszkélkedő matróna a jó kormányzás és a boldog házasság titkát is megosztotta velünk.
Bizonyos tradíciókat meg kell őrizni, de a női nemiszerv-csonkítás, a poligámia és a gyerekházasság a temérdek szenvedésen túl a közösség alkalmazkodóképességét is aláássa - állítja a Minority Rights Group (MRG) meghívására Budapestre érkezett kenyai aktivista, aki szerint az EU átgondolatlanul költi a pénzét, a magyaroknak pedig nagyon is lenne keresnivalójuk Afrikában. A Védegylet, a DemNet Alapítvány és az MRG által szervezett "Környezeti igazságosság és az emberi jogok érvényesülése a fejlesztésben" című rendezvény után beszélgettünk.
Otthon nem játszhatnak, ezért az izraeli Beer-Sheva Camels és a palesztin Beit Jala Lions a hétvégén egy budapesti négyes (izraeli-magyar-olasz-palesztin) tornán mérkőzött meg egymással, amit az Anthropolis Egyesület diákcsereprogramjának részeként tartottak. A meccs előtt többek között a sportbarátságok erejéről és egy közel-keleti Mandela felbukkanásának esélyeiről beszélgettünk.
Vakon lett fekete öves aikidómester, ma sorstársait akarja önvédelemre tanítani és a látókhoz közelebb hozni. De Németh Vilmos a jogi küzdelmekben is olyan kemény ellenfél, mint az utcán vagy a tatamin.
Még szigorúbb pénzpiaci felügyeletet, központi gazdaságélénkítést, az államadósság mellett a munkanélküliségi ráta közösségi ellenőrzését is kívánatosnak tartja Európa jövője szempontjából a hatvannyolcas diákvezér, aki szerint Németország a görög válság után is az integráció elkötelezett híve marad. Az LMP-nek gerillakertészkedéssel kampányoló egykori Vörös Danny felfedi, hogy mi a baj Sarkozyvel, Barrosóval és Angela Merkellel.
Január 1-jétől Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként bizonyíthatja, hogy a bővítés annak idején nem volt hiábavaló. Vízhordók vagy éceszgéberek leszünk a lisszaboni szerződéssel átalakított politikai forgószínpadon? Hogyan lehetünk sikeresek, és mit tanulhatunk elődeink baklövéseiből?
Az észak-kosovói városban a háború vége óta albánok és szerbek egymástól elzárva, két külön világban élnek. Egy civil kezdeményezés a fiatalok révén zenével szeretné közelebb hozni a közös problémával küszködő közösségeket.