Interjú

"Erre van az unió!"

Daniel Cohn-Bendit, az Európai Parlament (EP) zöldfrakciójának társelnöke

  • Linder Bálint
  • Bojtár B. Endre
  • 2010.09.30 00:00

Belpol

Még szigorúbb pénzpiaci felügyeletet, központi gazdaságélénkítést, az államadósság mellett a munkanélküliségi ráta közösségi ellenőrzését is kívánatosnak tartja Európa jövője szempontjából a hatvannyolcas diákvezér, aki szerint Németország a görög válság után is az integráció elkötelezett híve marad. Az LMP-nek gerillakertészkedéssel kampányoló egykori Vörös Danny felfedi, hogy mi a baj Sarkozyvel, Barrosóval és Angela Merkellel.

Magyar Narancs: Az unió állapotáról tartott beszéde után újra hevesen kritizálták José Manuel Barrosót, akit "hiányzó elnök"-nek neveztek, támogatóit pedig korábban hipokrita koalíciónak. Mi a bajuk Barrosóval, és ez miként kapcsolódik az EU helyzetéhez?

Daniel Cohn-Bendit: A kettő összefügg. A nemzeti kormányok annak idején nem olvasták el a lisszaboni szerződést, és most kezdik csak kapiskálni, hogy ez nagyobb befolyást biztosít a közösségnek; nevezetesen a Bizottságnak és a Parlamentnek. Persze szeretnék a szöveget újraértelmezni, és az a probléma Barrosóval, hogy nem harcol rendesen az ilyen törekvések ellen, mert túl közel van a nagy államok vezetéséhez. Amikor a sarkára kéne állnia, ez az ember soha nincs a helyén. Itt a romák ügye: ütköznie kellett volna Franciaországgal a közös európai értékek és érdekek védelmében, és nem tette. Vagy hol volt a Bizottság és Európa a totális kudarccal végződő koppenhágai klímacsúcs alatt? Egyszerűen eltűnt. A pénzügyi krízis alatt a Bizottság képtelen volt arra, hogy az EP-vel együttműködve összehozzon valamiféle szabályozást, a görög válságban meg csak annyi jutott eszükbe, hogy a terheket pakoljuk a munkavállalókra meg a nyugdíjasokra. Annak idején a liberálisok, a konzervatívok és a szocdemek képtelenek voltak kiizzadni egy közös nyilatkozatot, hogy miért is akarnák őt újraválasztani. De mivel nem merték a saját jelöltjeiket jobban nyomni, megszavazták - ez képmutatás. Pedig lennének rátermettebb figurák a konzervatívok között is. Barroso egy kaméleon.

MN: A görög válság során a zöldek avval álltak elő, hogy a lakossági megszorító intézkedések helyett Athén az európai viszonylatban kiugróan magas hadügyi költségvetést vágja vissza...

DCB: Nem azt mondtam, hogy helyette, bolond azért nem vagyok. De nonszensz, hogy a nyugdíj- és bércsökkentés közepén tovább emelik a hadi kiadásokat az úgynevezett török probléma miatt. Egy tizenegymilliós országnak kétszázezer katonája van - ez őrültség, amit a Bizottságnak szóvá kellene tennie. A probléma persze a deficit, de a görög gazdaság struktúrájának is változnia kéne. Például totálisan az importált olajtól függenek, de egyáltalán nem aknázzák ki adottságaikat a megújuló energiák területén.

MN: Ön szerint kinek kell fizetnie a görög számlát?

DCB: Természetesen Európának és a görögöknek közösen. Fogtam a fejemet, amikor a válság tetőpontján olyan hangokat hallottam, hogy a görögöknek ki kellene lépniük az euróövezetből. Az USA-ban Kalifornia van hasonló helyzetben, de ott fel se merül, hogy kipaterolják a dollár védőszárnya alól. Európa a jövőnk és a keresztünk - nem lehet belőle a jó dolgokat kimazsolázni, és a többit otthagyni az asztalon. A felelősség közös, nem tudunk a pénzügyi vagy a klímaválsággal egyedül, országonként szembeszállni.

MN: Jövő év elején kezdi működését az uniós kockázatfigyelő testület, illetve az a három intézmény, amely külön-külön figyeli a bankokat, a biztosítási és a pénzügyi piacokat. A zöldek mennyivel mennének tovább a szabályozásban?

DCB: Tudniuk kell, hogy ez a Parlament győzelme, a mi nyomásunkra rendelkeznek majd a hatóságok nagyobb felhatalmazással, mint amilyet egyes nagy tagországok szerettek volna. Ezekkel az intézményekkel sokkal közelebb jutottunk egy kívánatos állapothoz, de mehettünk volna egy lépéssel tovább is - például a tőzsdék tekintetében.

MN: Mi a helyzet az államadósággal? Menynyire erős közösségi szabályozást tartana itt kívánatosnak?

DCB: Elfogadom, hogy kontrollálni kell az államadósságot, de csak akkor, ha összekötjük a munkanélküliség szabályozásával és közös európai fellépéssel. A deficit kapcsán ugyanis az a legnagyobb probléma, miként tudjuk a csökkentése közben úgy átrendezni a gazdaságot, hogy munkahelyeket is teremtsünk. A tradicionális megközelítés az állami befektetéseken alapuló keynesiánus modell. Szerintem Keynes költözzön Brüsszelbe! A jövőnknek fontos szektorokban európai szinten lehet hatékonyan befektetni.

MN: Közös és központilag irányított befektetésekkel csökkentené a tagállamokban a munkanélküliséget, és átvenné a nemzeti kormányoktól az ezzel járó felelősséget?

DCB: Ez állami és uniós vegyes vállalkozás lenne. Mondok egy példát. Rengeteg európai nagyvárosnak kell modernizálnia a villamosvonalait. Csináljuk közösen - európai befektetéssel, európai ipari összefogással, mint mondjuk az Airbus esetében.

MN: Ki adná a pénzt? Az Európai Központi Bank (EKB), a tagállamok, vagy szokás szerint a németek és a franciák?

DCB: Természetesen az EU, közös kötvénykibocsátással.

MN: Akkor ez a rendszer a válságkezelés tekintetében az európai és az amerikai modell keveréke lenne: központi gazdaságélénkítés az egyik oldalon, megszorítások és szigorú fiskális politika a másikon. Ha viszont a tagállamok helyett az EU adósodik el, ki szavatol a közös adósságért?

DCB: Az EKB, ahogy most is! Jelenleg is a központi bank szavatol a görög államadósságért, de a franciáért is. Persze ha két éve azt mondom önöknek, hogy az EKB vállal majd garanciát mindazért, ami itt a válság alatt történni fog, nyilván félnótásnak néznek.

MN: Ez nem kizárt, ha viszont azt jósolja, hogy Németországnak ehhez a maga részéről semmi kedve nem lesz, azon nem lepődtünk volna meg.

DCB: Hát igen, de a német álláspont, hogy "mi nem fizetünk mások helyett!" az elejétől fogva őrültség volt!

MN: Miért? A német adófizetők szempontjából ez legitim vélemény lehet.

DCB: Mert a gazdaságuk exportorientált, és a kivitel 70 százaléka Európába megy. Ha az európai gazdaság tönkremegy, megmondjam, hova jut Németország? Persze hogy segíteniük kell, ez az érdekük. Fel nem bírom fogni, miért tartott annyi ideig, hogy erre rájöjjenek.

MN: Nem találkozott ebben az időszakban Merkel asszonnyal? Mit mondott ő?

DCB: Nem, de ha találkozunk, megmondanám neki, hogy egy évet elvesztegetett, ami rengeteg pénzbe került, s közben Görögország rosszabb helyzetbe süllyedt. Először azt mondta, nem fizetünk. Aztán egy év múlva, hogy mégis. Ezt nem értik a választók, és én sem. Ugyanezt műveli a klímapolitikában. ' volt "Miss Klíma", de egy ideje nem lép, nincs európai víziója. Azt mondja, hogy majd ha a világ többi része, akkor mi is - marhaság, ha mindenki a másikra vár, akkor végünk. Merkel egyet lép előre, és ha akadállyal találja szemben magát, gyorsan visszatáncol. Nézzük meg, mit ért el azzal, hogy mindig próbál középen állni! Lent van a népszerűsége.

MN: Mit gondolnak a német választók ma Európáról és benne országuk szerepéről?

DCB: Az emberek egy része azt mondja, hogy több Európára van szükség, mert csak erős közösségben lehetnek erősek. Egy másik halmaz szerint jobban járnának, ha nem kellene mások terhét is cipelni. A politika meg bizonyos területeken több, máshol kevesebb Európát akar.

MN: A gazdasági helyzeten túl a történelmi tapasztalatoknak mekkora szerepük van?

DCB: Németország ma minden szomszédjával jóban van, ez pedig kivételes az ország történelmében. Áldott állapot, amit az is nagyra értékel, aki nagyon kritikus az EU-val. Az én szüleimnek 1933-ban menekülniük kellett Németországból, 1945-ben Franciaországban születtem, az új Európával egyidős vagyok. Ha anyám hasából kibújva rögtön azt jósolom neki, hogy néhány évtized múlva nem lesz határ Németország és Franciaország között, akkor szegény biztos teljesen kétségbeesik: van egy fia, aki alig született meg, máris kapitális hülyeségeket beszél. A biztonság mellett a klímakérdés is ilyen: a németek döntő többsége pontosan tudja, hogy egymásra vagyunk utalva.

MN: Mi van, ha ez a helyzet drámaian megváltozik? Az integráció és az EU jövője sok tekintetben a német szavazókon múlik.

DCB: EU-ellenes pártnak nincs esélye kormányra kerülni Németországban. A kereszténydemokraták, a szociáldemokraták és a zöldek is teljesen elkötelezettek az európai projekttel kapcsolatban. Egyes szakpolitikák szintjén van vita az EU kívánatos szerepéről, de azt senki sem kérdőjelezi meg, hogy ezt a kalandot folytatni kell.

MN: Amíg a szélsőjobb meg nem erősödik.

DCB: A náciknak semmi esélyük Németországban. Ami Magyarországon történik, az ott teljesen elképzelhetetlen, egy nyíltan rasszista párt nem juthat be a törvényhozásba. Én roppantul kritikus vagyok a német konzervatívokkal, de ebben a kérdésben szemernyi okom sincs aggódni miattuk. A történelmi tanulság az egész német társadalmat átjárta. Itt a romák ügye. Sarkozy azt mondta: "", beszéltem Merkellel, azt mondta, remekül csinálom, és ő is így fog eljárni." Ez hazugság volt. Merkel pontosan tudja, mi történt a romákkal a náci táborokban, és a német állam soha olyat nem tenne, ami távolról is emlékeztetne bárkit erre. Tudom, Németország annak idején megállapodott Kosovóval, hogy repatriál tizenkétezer kosovói albánt és romát. De ez egy államközi megállapodás volt, minden egyes esetet külön megvizsgáltak, és fellebbezni lehetett a döntés ellen a bíróságon, ahol nagyon megértőnek bizonyultak. A végén összesen nyolcvankét embert küldtek haza. Németországban tudják, hogy a romakérdés probléma, de nem értik, miért így akarja Sarkozy megoldani. Nem szeretem, amit Barroso művel, de soha nem vontam kétségbe, hogy hisz Európában. Sarkozy viszont nagyon furcsa figura: azt hiszi, mindent jobban tud, mindent meg tud oldani, és nincs szüksége senkire. Politikájának középpontjában ő maga áll, csakhogy nem olyan erős, mint azt képzeli magáról, és magára is maradt. Ez az elnöki rendszer következménye.

MN: Miniszterelnökünk azt ambicionálja, hogy a magyar EU-elnökség ideje alatt a közösség birkózzon meg a romaproblémával.

DCB: Tudom. Üdvözlöm a klubban! Tényleg! Erre van az unió. A romaproblémát nem tudja Magyarország, Románia, Bulgária, Franciaország egyedül megoldani. Számos olyan gondja van és lesz minden újonnan csatlakozott országnak, melyek kapcsán otthon is egyre többet kell majd beszélnie Európáról. Óriási hiba, ha a nemzeti ügyek megtárgyalásánál a politikusok nem beszélnek a közösségi aspektusról.

MN: Mit gondol, miként fog viselkedni a magyar kormányfő Brüsszelben? Van, aki harcos fellépést jósol, mások szerint mértékletes partner lesz.

DCB: December elején találkozunk az Európai Parlamentben a magyar kormánnyal, hogy egyeztessünk az elnökségről. Nagyon kíváncsi vagyok Orbánra. Emlékszem még arra az időre, amikor más ember volt. Nyilván pórul járna, ha ebből a pozícióból ugyanúgy beszélne az EU-ról, a válságról vagy a kisebbségek ügyéről, ahogy azt itt teszi. A többi állam ezt nem venné jó néven. De a magyarok történelme aligha ér véget vele. A választások idején Magyarország kapcsán mindenki a kétharmados többségről meg a szélsőjobbról beszélt - nem győztem emlékeztetni őket, hogy közben bejutott az LMP a parlamentbe. Ez valóságos csoda, de ők megdolgoztak a szerencséjükért. A Fidesz is egy kis csoport volt annak idején. Magyarország előtt nem az autoriter modell az egyetlen lehetséges jövő.

Névjegy

Daniel Marc Cohn-Bendit (Montau, 1945. április 4.) képviselő, és a zöldeket, illetve regionalistákat tömörítő Európai Zöldek - Európai Szabad Szövetség frakció társelnöke az Európai Parlamentben. 1966-ban Franciaországban kezdett szociológiát tanulni. Csatlakozott több anarchista csoporthoz, 1968-ban pedig a diáktüntetések egyik vezéralakja lett - hajszíne és nézetei miatt ekkor ragadt rá a Vörös Danny név. 1984-ben belépett a német zöldpártba, öt évvel később már Frankfurt alpolgármestere volt. 1994-ben a párt színeiben az EP tagjává választották. 1999-ben a francia zöldek listáját vezette, 2002-ben választották a frakció társelnökévé; ekkor már barátai és ellenségei régóta Zöld Dannyként emlegetik.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper azt vizsgálja, meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?