Amikor 2000-ben elhangzott évértékelő beszédében Orbán Viktor a polgári közép jövőképét felfestette - "három szoba, három gyerek, négy kerék!" -, sajnos csak kevesen értették meg, hogy a kormányfő szerint minden családnak legalább két kerékpárra volna szüksége. A hazai zöldforradalom azóta megállíthatatlan, hogy mást ne mondjunk, a Greenpeace magyar irodájának jóvoltából már
is létezik. De mivel így is eltart egy darabig, míg az ország népe lényegi szén-dioxid-kibocsátás nélkül jut el otthonából a munkahelyére, kénytelenek vagyunk a gépjárművek környezeti szempontból átgondoltabb használatával foglalkozni. Annál is inkább, mert autózni meglepő módon sokan nem csak muszájból szoktak; számos, elsőre teljesen épnek tűnő honfitársunk akkor is ezt a megoldást választja, ha a célállomás közösségi közlekedéssel még aznap elérhető lenne. Nem is beszélve azokról, akik valamiért direkt szeretnek autózni, illetve férfias, jópofa dolognak tartják, amikor egy-egy nagyobb gázfröccsel sürgetik az ökológiai végítélet napját.
| ||
Egyébként előfordulhatnak kivételes helyzetek, amikor a legzöldebb szív is autóért, taxiért kiált. Miként vennék például üldözőbe az utcán a nagy fekete terepjárójában felbukkanó iparmágnást, aki lakókörnyezetünk zöldjére cianidos aranybányát tervez? Hogyan szállítsuk el az Auchan dunakeszi áruházához hirtelenjében azt a rengeteg akadémikust, akik az első kapavágás előtt újra a cég arcába mondják, hogy tényleg védett lápra építkezik? Vagy kiszivárog, hogy az Országgyűlés éjszaka, suttyomban, társadalmi vita nélkül még százharminc évvel meg akarja hosszabbítani Paks üzemidejét - nyilván nem a 78-as trolira várunk, ha végszavazás előtt szeretnénk kintről legalább egy abcúgot kiáltani. Az atomszemetet szállító szerelvény elé feküdni nemes és bátor cselekedet, de ha a vonatvezető a sínen egy mérgesen villogó Barkast lát, legközelebb kétszer is meggondolja, vállal-e ilyen fuvart. A közvélemény és a média egy része a zöldeket maradi figuráknak tartja, akik legszívesebben visszamásznának a fára; gondoljuk el, mekkora pofon a sztereotip gondolkodásnak, ha a változatosság (és a másnapi címlap) kedvéért a levegőminőség javítása érdekében autós tüntetéssel vetetjük észre magunkat.
Senkit nem szeretnénk autóvásárlásra buzdítani, de ha mégis erre kerül a sor, az ár és szériafelszereltség helyett nyilvánvalóan elsősorban a fogyasztás és CO2-kibocsátás felől kell érdeklődnünk. Ma már egy nagyobb autónak is lehet viszonylag szerény ökológiai lábnyoma, de a modern és kisebb autóhoz biztosan kevesebb alapanyag és valószínűleg kevesebb benzin, gázolaj szükséges. A szerző tapasztalata szerint ügyes pakolással egy apró városi autó öt embert könnyedén körbe tud vinni a Balkánon; a zsugorülésben eltöltött napokért a jó lelkiismeret és a közösségi élmény kárpótolja az embert. A nemi szerepek változásának egyik örvendetes fejleménye, hogy korunk férfijának már nem kell négyliteres szörnyetegben feszítenie, hogy komolyan vegyék; ha egy bogárhátú méretű autó jól állt Bud Spencernek és Louis de Funésnek is, akkor ki jöhet azzal, hogy ez neki snassz lenne. Családosoknak sem muszáj rögtön egy böhöm nagy kombit beszerezniük, ha a hűtőláda méretű Tata Nano kisautóban egy népes indiai família boldogan elfér (ára 2007-ben átszámítva 450 ezer forint!), nekünk sincs erkölcsi alapunk arra, hogy nagyobb egy főre eső szén-dioxid-kibocsátással mutassunk rossz példát az ún. fejlődő országoknak. A hibridmeghajtású, vagyis hagyományos üzemanyaggal és elektromos árammal is használható gépkocsi az ára miatt kissé költséges (ezt a kisebb regisztrációs adó mérsékli), de hatékony módja a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás lefaragásának, ezért bátran ajánljuk olvasóink figyelmébe. A hibridek minden bizonnyal a zöldátmenet fontos állomását jelentik, de mivel benzint (is) esznek, az olajkészletek kimerüléséhez közeledve nyilván át kell adniuk helyüket egyéb megoldásoknak. Hogy a jövő járműveit mi hajtja, azt még nem tudjuk, de reméljük, nem bioüzemanyagok. Ezek elégetése ugyan kevesebb üvegházhatású gázt juttat a légkörbe, de használatuknak már ma is igen komoly globális élelmezésügyi és környezeti mellékhatásai vannak, amit végre az EU is felismert. (Bővebben: Répa, retek, maszlag - A hazai bioetanol-lobbi, a magyar mezőgazdaság és a világ szegényei, Magyar Narancs, 2008. február 14.). A vásárlás egyik, egyelőre csak külföldön létező zöld alternatívája a car sharing, vagyis
a közös autóhasználat
A negyvenes években, Svájcban szövetkezetként indult kezdeményezést az hívta életre, hogy egy csomó embernek nem volt pénze, illetve állandóan szüksége a kocsira, ezért kézenfekvő módon inkább másokkal felváltva használt egy (vagy több) nem saját tulajdonú járgányt. A ma már üzleti és non-profit formában is működő rendszer igen sikeres: Délkelet-Ázsiától Észak-Amerikáig hatszáz városban használják; a tagok egy regisztrációs rendszeren keresztül előre jelezhetik, ha a flotta egyik darabját nagybevásárlásra, repülőtéri fuvarra vagy egy olajmulti elleni útblokádhoz kikölcsönöznék.
Az egy főre eső emisszió csökkentésének legkézenfekvőbb módja, ha soha nem utazunk egyedül. A telekocsi nem csak európai vagy hazai viszonylatban kitűnő megoldás, a városban is jól beválik. Ha a szomszédságunkban, lakókörnyezetünkben az interneten közzétett hirdetésünkre senki sem jelentkezik, akkor reggelente egyszerűen lassítsunk le az utunkba eső jelentősebb busz- vagy villamosmegállóknál, és fennhangon érdeklődjünk, ki tart ugyanabba az irányba. Ha valamelyik várakozó hajlana a dologra, de óvatoskodva hezitál, tuszkoljuk a kocsiba, és szíjazzuk be: az első ijedtség után be fogja látni, hogy érte és a jövő nemzedékek miatt léptünk fel a szokásosnál kicsit határozottabban. Még célszerűbb, ha erre a célra egy jól látható táblát rendszeresítünk, erre alkoholos filccel felírjuk aktuális útirányunkat és az egy főre eső benzinköltséget. Tulajdonképpen taxizásnál sem járja, hogy egyedül pöffeszkedjünk a hátsó ülésen. Mielőtt leintünk egy kocsit, szondázzuk meg az arra járókat; a legtöbben biztosan jóleső érzéssel fogják nyugtázni, hogy mai világunkban is akadnak még emberek, akik nem csak magukra gondolnak. Míg utasokkal kötelességünk telerakni az autót, egyéb súlyfeleslegre semmi szükség. Nem kell feltétlenül lerugdalni a lökhárítókat, letörni a visszapillantót, viszont a kerékpár- vagy sítartót szereljük le, ha nem használjuk, ezek a légellenállást és fogyasztást növelik. Tartsuk észben, hogy az autó nem kuka, kamra vagy gardrób, ne tároljunk benne semmi olyat, ami nehéz, és nincsen rá égető szükség az utakon.
A gépjármű fogyasztását a típus, az életkor és a karbantartás színvonala mellett leginkább a vezetési stílus befolyásolja. Az USA-ban hypermiler-eknek nevezett elkötelezett autósok sportot űznek abból, hogy a legkímélőbb módon közlekedjenek, és valóban fantasztikus eredményeket érnek el. A holland kormány számításai szerint a mérsékelten ökotudatos vezetés is negyedével csökkentheti a kocsi fogyasztását; a tizenöt régi tagállam viszonylatában már egy tízszázalékos csökkenés is évente 25 milliárd liter üzemanyag- és 50 megatonna szén-dioxid-megtakarítást jelentene. A zöld sofőr lényegében úgy hajt, mint annak idején Taki bácsi (Zenthe Ferenc) a Szomszédokban - megfontoltan és spórolósan. Leszámítva, hogy az öreg autó szívatóval indult, a mai típusokat viszont nem kell indításkor percekig helyben járatni, ezek a motorok menet közben gyorsabban és károsodás nélkül melegednek be. (Így aztán a legnagyobb hidegben is elég úgy harminc másodperc alapjárat.) Utcán várakozáskor csak az járatja a motort, akiben nincs egy szemernyi lelkiismeret sem - télvíz idején tessék rendesen felöltözni! A benzinzabáló légkondicionáló használatára csak az mentség, ha várandós nő, csecsemő, edzetlen kiskorú, vastag bundájú kutya van a fedélzeten. Akinek a meleg lerontja a vezetési képességeit, az kisebb sebességnél nyisson ablakot, és csak nagyobb sebességnél kapcsolja be a hűtést; ilyenkor ugyanis a letekert ablakkal valóban több energiát veszítenénk. A sportos vezetést hagyjuk a megkülönböztető jelzést használó rendőrökre és mentősökre. Értelemszerűen kerüljük a csikorgó kerékkel történő indulásokat és a nagy fékezéseket. Ha lehet, fokozatosan gyorsítsunk, és vigyázzunk a megszerzett lendületre, mint zöld parlamenti képviselő a politikai szüzességére. Aki jobban figyeli az úton a forgalmat, ritkábban fékez és gyorsít - tehát kevesebbet vétkezik Földanya ellen. A messziről jól látható piros lámpához nem kell nyolcvannal odaszáguldani, guruljunk szépen és méltóságteljesen. A legtöbb esetben az előzés merőben felesleges virtuskodás, amire az ember, ha egyszer rákap, sose bírja abbahagyni. Ha nincs vészhelyzet, tartsuk a fordulatszámot 1200-3000 között, 2000-2500-nál pedig váltsunk feljebb: az "ötvennel, négyesben" módszert egyre több jó érzésű nyugati autós követi. Értelemszerűen tartsuk be a sebességhatárokat, a gyorshajtással a fogyasztás és a jogsi is ugorhat. A gumikban mindig legyen elég levegő (akár a gyári adatnál öt-tíz százalékkal is több), hiszen minden lapos kerék pofon a pénztárcának és a jövő generációinak. Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség szerint megfelelő karbantartás nélkül nincs zöldebb autózás. Használjunk jobb minőségű olajat, mindig cseréljük idejében az olaj- és légszűrőt (az utóbbiból egy rosszul működő 10 százalékkal dobhatja meg az üzemanyagigényt), a gyertyákat (egy rossz gyertya = 4 százalék veszteség), rendszeresen ellenőriztessük a fékeket és minden erőátviteli berendezést.
Ha menthetetlenül függők vagyunk, akár egész kis távolságokra is használhatjuk a gépkocsit, feltéve, hogy nem kapcsoljuk be a motort. Elsősorban vidéken élő olvasóink számára kínálkozik lehetőség arra, hogy ilyenkor igavonó állatot fogjanak a jármű elé - ez egyszerre kényelmes és környezetbarát megoldás. Amennyiben erre nincs módunk, a boltig akár mi magunk is eltolhatjuk a családi autót (csak valaki kormányozzon); a megerősödött váll-, comb- és hátizmok milyen jól jönnek majd, amikor az olaj még az alternatív üzemanyagok felfutása előtt hirtelen elfogy, és mindent újra emberi erővel kell mozgatni!
