mi a kotta

"Tisztelt és imádott asszonyom! Örömmel jelenthetem kegyednek, hogy szerelmetes és hírneves férje-urának új operája olyan fogadtatásban részesült, amelynél különbet elképzelni sem lehetne. Siker, diadal, önkívület - úgy tűnt, a közönség valósággal az eszét vesztette. Senki sem emlékszik hasonlóan teljes diadalra. Képzelje csak, olyan boldog voltam, hogy elsírtam magamat örömömben!"

"Előrebocsátom, hogy Bartók Bélához régi jóindulat, sőt barátság fűz, s hogy kiváló tehetségnek tartom őt, amiért mindig teljes elismeréssel viseltettem vele szemben. Ez azonban nem gátolhat meg abban, hogy az igazságnak megfelelően ki ne jelentsem, hogy a román népzenéről szóló cikkének egy német folyóiratban való megjelentetését most szerfölött időszerűtlennek, sőt szerencsétlennek tartom.

"Ha jó opera-előadást akarok hallgatni, Eszterházára megyek" - fogalmazott állítólag Johannes Brahms, azazhogy dehogyis Brahms, hisz az ő hasonló s ugyancsak legenda szerinti mondata Mahler budapesti Don Giovanni-előadásaira vonatkozott. Nem, ez a mondat a hagyomány szerint Mária Terézia királynő és császárné ajkát hagyta el, aki szavaival ilyesformán elsősorban Joseph Haydn zenei vezetői és operaszerzői eredményeit méltatta.

"Librettóit megbírálni, megítélni tapintat- s ízlés hiányánál sohasem volt képes... Csodálatos, hogy e zeneszerző annyi dalművei között egyetlenegy sem volt, melyet valamely ünnepélyes alkalommal elő lehetett volna adni.

"Misémről, amint egyáltalában magamról, nem szívesen mondok bármit is, de azt hiszem, úgy kezeltem benne a szöveget, ahogyan még kevesen." A zeneszerzői önérzet e méltóságos megjegyzésével bocsátotta kiadója elé C-dúr miséjét Ludwig van Beethoven, miután a hercegi megrendelésre íródott (és a hercegnéi névnap alkalmára eltervezett) mű a kismartoni ősbemutatón a legenda szerint az alábbi, egyszerre számon kérő, értetlen és gunyoros megjegyzésre késztette Esterházy Miklóst:

Az európai történelem ismerői alighanem már gyorsan korrigálták is magukban a fenti címet, ekképpen: a táncoló kongresszus. Csakhogy a Napóleon feletti győzelmet ünneplő, az európai rendet pedig újra- és visszarendező bécsi kongresszus nemcsak a táncot ropta, de énekelt is, éppenséggel a nyilvános pályafutása csúcsain járó Ludwig van Beethovent.

"Joseph Heyden belső-tisztviselőnek minősül, és akként kezeltetik. Ezért a Herceg úr őfőméltósága kegyesen bízik abban, hogy magát hercegi udvarhoz tartozó, tisztességes belső-tisztviselőhöz méltóan, józanul viseli, s alárendelt zenészeit nem brutálisan, hanem higgadtan és szerényen, nyugodtan, derekasan vezeti majd, kivált, ha magas uraságok előtt muzsikálnak.

"Mit mondhatnánk A tolvaj szarka nyitányáról? Kinek a lelkében nem él ez az oly festői szimfónia? A dobnak mint fő hangszernek a bevezetése olyan valóságosságot ad neki - ha szabad így kifejeznem magamat -, aminőhöz hasonló élménnyel egyetlen más zenében nem találkoztam; szinte lehetetlen nem figyelni rá. De éppígy lehetetlen volna érzékeltetnem a milánói földszinti közönség elragadtatását és őrjöngését is e remekmű föltűnésekor.

"Az amerikaiak nagy dolgokat várnak tőlem, mindenekelőtt azt, hogy én mutassam meg nekik az Ígéret földjére vezető utat, s aztán nagy, önálló művészetük birodalmát. Röviden, én teremtsem meg a nemzeti zenéjüket!"