mi a kotta?

Lemennek hídba

  • mi a kotta
  • 2013. október 13.

Zene

"...megfelelő, de inkább csak gyakorlati tehetség; úgy tűnik, minden törekvése csupán a gyakorlati tudás és készség megszerzésére irányul, az elmélet terén kevesebbet nyújt." Konzervatóriumi tanárai summázták e szavakkal a diplomázó Antonin Dvorák erősen behatároltnak vélt tehetségét, s hogy a mozdonykedvelő cseh utóbb mily messzire előrehaladt az emlegetett gyakorlatban, azt az elkövetkező napokban legalább négy koncerten észbe vehetjük majd. Merthogy a múlt alkalommal már fennen ajánlott új fesztivál, a cseh kultúrát középpontba állító Bridging Europe - Európai hidak komponista főszereplője éppen ő lesz. Előbb, pénteken és szombaton, a Rekviem két fesztivál-zenekari megszólaltatása ígérkezik: a világhírű szoprán, Juliane Banse (képünkön) és szólistatársai, valamint a brnói Cseh Filharmónia Énekkar közreműködésével (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 13. és 14., háromnegyed nyolc). Vasárnap és kedden azután ugyancsak egynemű Dvorák-programot fog majd levezényelni Fischer Iván, s az oly népszerű VIII. szimfóniát is megszólaltató két hangverseny különlegessége a komponista egyetlenegy zongoraversenyének műsorra tűzése lesz, a kiváló amerikai pianista, Garrick Ohlsson szólójával (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 15., fél négy, szeptember 17., háromnegyed nyolc).

Az új koncertévad erős, sőt pazar indulására mi sem jellemzőbb, mint az, hogy Ohlsson két fellépése között ugyanazon a dobogón a még nálánál is jelentékenyebb zongorista, Jevgenyij Kiszin ad majd szólóestet (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 16., fél nyolc). A 2010 után most újra Pesten és A Zongora sorozatában vendégelt Kiszin ezúttal a Bad Gastein fürdővároskájában komponált D-dúr Schubert-szonátával fogja megnyitni koncertjét, hogy utóbb tartósan Szkrjabin darabjainál időzzön, s Horowitz híres ráadásszámával, az op. 8-as etűdsorozat utolsó darabjával, az Étude pathétique-kel zárja kiadott programját.

"Boldog lennék, ha akár csak egyszer olyan főtémát találhatnék ki, mint amilyen Dvoráknak úgy mellesleg szokott az eszébe jutni." Johannes Brahms ragadtatta magát egykor ily lelkes őszinteségre, s tőle a tán legkedveltebb II. szimfónia adatik majd e héten, méghozzá a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának évadnyitó koncertjén (operaház, szeptember 16., fél nyolc). A karmester a kiváló Pinchas Steinberg lesz, akinek személyében a zenekar megválasztott és nemsoká hivatalba lépő új elnök-karnagyát tisztelhetjük. E hangversenyt a Rienzi nyitányával fogják elkezdeni, s Richard Wagneré lesz majd a megelőző szombati nap egésze is az operaházban és az operaház előtt, minthogy Wagner200-maraton nevezet alatt délelőtt tizenegytől egészen este tízig sorjáznak majd a programok. Pontosabban Wagneré, valamint a magasugrásé, a gerelyvetésé, a ritmikus gimnasztikáé, a fiatal divattervezőké, továbbá a felöltöztetett szfinxeké lesz ez a nap, merthogy ilyen roppant változatos ötletekkel készülnek az Andrássy úti kitelepülésre, míg bent azért más egyebek mellett A bolygó hollandi előadásának levetítésére is sor kerül majd (szeptember 14., négy óra).

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.