mi a kotta?

Valóságos lincselés

  • mi a kotta
  • 2013. augusztus 25.

Zene

"Misémről, amint egyáltalában magamról, nem szívesen mondok bármit is, de azt hiszem, úgy kezeltem benne a szöveget, ahogyan még kevesen." A zeneszerzői önérzet e méltóságos megjegyzésével bocsátotta kiadója elé C-dúr miséjét Ludwig van Beethoven, miután a hercegi megrendelésre íródott (és a hercegnéi névnap alkalmára eltervezett) mű a kismartoni ősbemutatón a legenda szerint az alábbi, egyszerre számon kérő, értetlen és gunyoros megjegyzésre késztette Esterházy Miklóst:

"De kedves Beethoven, mit művelt már megint?" E misekompozíció megszólaltatása teszi majd fel a koronát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar idei második martonvásári koncertjére, amelynek igazítója Antal Mátyás lesz (július 27., hét óra; esőnap: július 28.). A szabadtéri hangverseny első felének javát az I. szimfónia fogja kitenni, míg a programot a hazája ellen felbőszült római patrícius történetét megidéző Coriolan nyitány indítja majd, mely mű eredetileg 1807-ben egy dráma elé lett szánva: de nem a republikánus Petőfit is fordításra sarkalló Shakespeare-remek, hanem egy kortárs drámaíró, az alig negyven évet élt osztrák hazafi, Collin darabjának bécsi előadását útjára indítandó.

"Megint egy Lied Brandtól, 'An den Mond'. Mi ezen Lied dallamát (így kell neveznünk, meggyőződésünk ellen; de nincs más szó reá) czímével, minthogy szavait nem értettük, annyira nem bírtuk megegyeztetni, hogy azt kellett gondolnunk, miszerint a szerző holdvilágoni sétája közben valamikor egy holdra üvöltő komondort hallott és ez lelkesíté dallama szerzésére. Miért is ne? Beethovenről még különbeket is beszélnek és az elálmosodott Mozartnak feje bólintása a Don Juan nyitányának eredeties és olly nagy tökéllyel kidolgozott motívumát sugallá - mint mondják. Hogy itt is, a szerzemény az alkalomadó környület színét viseli, az igaz, de itt művészileg idealizálva, amott egész természeti nyerseségében..." 1853-ban ily szembeötlően kevés megértéssel nyilatkozott a Szépirodalmi Lapok "Brand karnagy" egyik daláról, ama szerző művéről, aki nevét utóbb Mosonyira magyarosította, s aki művészetében is markánsan magyar, illetőleg magyar wagneriánus jelleget alakított ki. Doppler után most e másik XIX. századi honi kismestert is elénk hozza a koncertprogram, hála a Magyar Haydn Társaság koncertjének, amelyen a Festetics-vonósnégyes Haydn és Glinka egy-egy kvartettje mellett az akkor még Brandként ismert Mosonyi Mihály 1846 előtt komponált D-dúr vonósnégyesét is előadja majd (Festetics-palota, július 30., fél nyolc).

"Tudom, hogy élő és őszinte operát írtam, amely egészen bizonyosan feltámad majd." Ez az egészséges önbizalomról árulkodó mondat immár Giacomo Puccinitől való, aki pedig 1904 februárjában nem is egy fejcsóváló arisztokrata, hanem a lázongó milánói közönség zajos ellenérzéseivel szembesült a Pillangókisasszony ősbemutatóján. "Valóságos lincselés" - írt erről az estéről egy magánlevelében, ám az elkövetkező évek s persze a teljes utókor Puccinit igazolta. Mi erről most a Margitszigeti Szabadtéri Színpad jóvoltából győződhetünk meg újólag: Anger Ferenc rendezésében, Héja Domonkos vezényletével, s legfőként Rost Andrea első (és második) találkozását meglesve a címszerepben (július 26. és 28., nyolc óra).

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.