mi a kotta?

Ágyúval szarkára

  • mi a kotta
  • 2013. augusztus 4.

Zene

"Mit mondhatnánk A tolvaj szarka nyitányáról? Kinek a lelkében nem él ez az oly festői szimfónia? A dobnak mint fő hangszernek a bevezetése olyan valóságosságot ad neki - ha szabad így kifejeznem magamat -, aminőhöz hasonló élménnyel egyetlen más zenében nem találkoztam; szinte lehetetlen nem figyelni rá. De éppígy lehetetlen volna érzékeltetnem a milánói földszinti közönség elragadtatását és őrjöngését is e remekmű föltűnésekor.

Öt álló percig tombolva tapsoltak, ordítottak és lármáztak minden elképzelhető módon [...]. Még a leghalvérűbb és legélemedettebb emberek is fölkiáltottak páholyukban: o bello! o bello! - s aztán hússzor elismételték ezt a szót: nem úgy mondták, mintha valakihez intéznék, hiszen az nevetséges lett volna; az emberek tökéletesen megfeledkeztek róla, hogy szomszédjuk van: mindenki magának beszélt. Olyan élénk, olyan elbűvölő volt ez az elragadtatás, mint valami nagy összebékélés. A közönség hiúsága visszaemlékezett A török Itáliában-ra [...] ezt az operát kifütyülték, mert úgy találták: nincs benne semmi újdonság. Rossini ki akarta köszörülni ezt a csorbát, és barátainak szerfelett hízelgett, hogy ilyen rendkívül újszerű művel örvendeztette meg őket. A maestrónak ez a morális helyzete nagyon jól indokolja mind a dob alkalmazását, mind a nyitány kissé németes lármáját; Rossininak már a kezdet kezdetén le kellett tennie a garast. A szép szimfónia első húsz üteme elég volt hozzá, hogy megenyhüljön iránta a milánóiak szíve..." Így emlékezett vissza a szemtanú Stendhal A tolvaj szarka 1817-es ősbemutatójára és benne az azóta is sláger gyanánt számlálandó nyitány rögtöni sikerére. Ezzel a nyitánnyal indul majd pénteken az amerikai El Camino Ifjúsági Szimfonikus Zenekar koncertje is, amely azután jóval kevésbé délszaki számokat sorjáz majd elénk: Sibelius Hegedűversenyét és Sosztakovics 1. szimfóniáját (Nemzeti Hangversenyterem, július 5., fél nyolc).

A már nyáriasan szellős koncertprogramban másutt is elénk bukkan Rossini (egykorú karikatúránk mutatja), az ínyenc pesarói hattyú életművének egy-egy darabja. A Liszt Ferenc Kamarazenekar szabadtéri koncertjének ("budai Társaskör, július 8., nyolc óra) kellős közepén például az eminens operaszerző vonósokra komponált G-dúr szonátája ígérkezik, míg az Uránia nyári operaválogatásán a Renée Fleming címszereplésével ékes, s nem mellesleg az operák sorában közvetlenül a Szarka után következő Armida vár reánk (július 10., hat óra).

Egyebekben az idényjellegnek megfelelően slágerprogramok adatnak az elkövetkező napokban. Emitt egy Mozart-Requiem (Bazilika, július 5., nyolc óra), amott egy ifjúsági Csajkovszkij-est Szabadi Vilmossal (Vajdahunyadvár, július 11., fél kilenc), ám a Concerto Budapest és Csalog Gábor még a Vármegyeháza udvarán (július 11., nyolc óra) is váltig Poulencot mér a Mozart-számok mellé, s jól teszi.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.