Seres László

  • Seres László

Seres László cikkei

"Hihetetlenül naiv voltam" - Havas Henrik újságíró

  • Seres László
Magyarország egyik legismertebb tévés és rádiós újságírójáról alig hallani, amióta tavaly ősszel megvált a kommunikációs államtitkárságtól, mivel kipattant egyik munkatársának rendőrségi ügye. Havas Henriket azonban a minap nem kisebb ember, mint a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter mártotta be homályos célzás formájában, a Narancsban pedig Langmár Ferenc ügynöközte le kvázi, amiért publikált az "új" Mozgó Világban. Az alábbi beszélgetésből minden kiderül.

Kapitalizmus: szeretem!

  • Seres László
"Cameron a több mint egyórás beszédben kijelentette: nincsenek illúziói; ha a Konzervatív Párt jövő tavasszal kormányra kerül, megszorításokat kell bevezetnie a közkiadásokban, és ezek 'fájni fognak'. Hozzátette: a közelgő választások előtt sem ígér semmi olyasmit, amit nem tud teljesíteni." (Hír a toryk 2009-es kongresszusáról)

Befagyasztás előtt a nyugdíreform: Monopoly

  • Seres László
Öt tárcaközi munkacsoport vizsgálja a nyugdíjreformot, miután Orbán Viktor közölte, hogy "meg kell menteni" az állami nyugdíjrendszert, az ország teherbíró képessége nem viseli el, hogy a vártnál jóval többen tértek át a felosztó-kirovóból a magánpénztári rendszerbe. Fidesz-szakértők ezért a legszívesebben a jelenlegi hatszázalékos szinten fagyasztanák be a magánpénztári járulékmértéket.

A dzsungelharc vége (Orbán István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke)

  • Seres László
Az elmúlt héten az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) megalakulásával végképp megszűnt a tízéves magyar érdekegyeztetés, ahogyan eddig ismertük, pontosabban a Fidesz által szoci/szakszervezeti lobbyterületnek tartott Érdekegyeztető Tanács (ÉT). Ehelyett többszintű, inkább konzultációs jellegű "tanácsrendszer" jön létre: az OMT mellett lesz Gazdasági Tanács (GT) és még megannyi tanács. Érdekes módon a szakszervezetek mellett a munkaadók is élesen bírálták a folyamatot, holott ha valakik, ők biztosan profitálhatnak a kormány nyílt szakszervezet-ellenességéből.

"Itt mindenkinek a szabadságáról szó van"

Küldöttgyûlés elõtt áll az SZDSZ. A liberálisokat tavaly rendesen padlóra küldték a fiatal magyar polgárok, nem utolsósorban az MSZP-vel kötött, amúgy nem sikertelen koalíció bosszulta meg magát ily módon. Ennél is nagyobb fejfájást okoz sok szabaddemokratának, hogy egy sajátos tézispapíron kívül egyelõre nem látszik a kibontakozás elméleti és gyakorlati útja, a népszerûség pedig a parlamenti küszöb határán mozog. Hogyan tovább?

"Úgy döntöttek, lelövik egymást"

  • Seres László
  • Vágvölgyi B. András
"Amíg lesz tápláléklánc, háborúk is lesznek" - vallja az amerikai újságírás gonzo/riport-hagyományait folytatók legjobbika, a Rolling Stone külpolitikai tudósítója, a libertariánus Cato Intézet ösztöndíjasa, aki ha elmegy polgárháborúról vagy európai felsõbbrendûségrõl tudósítani, szem nem marad szárazon. P. J. a cikkeiben persze nem a szerencsétleneken nevet, hanem az emberi sötétségen és aljasságon. Nemrég Budapesten járt, mégpedig újságíró-küldöttség tagjaként, a Freedom House-zal, hogy a kelet-európai korrupció médiatálalását tanulmányozza. Nem hagyhattuk ki.

"Ez a játék folytatódhat időtlen időkig"

  • Seres László
  • Somlai János
Lengyel László legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy az ismert kormányzati erõpolitikával szemben milyen stratégiát, gondolati csapásirányt akar követni a legnagyobb ellenzéki párt. Merthogy hol az ifitagozatukból pattan ki egy parlamenten kívüli vészforgatókönyv, hol a volt miniszterelnök lejt egy tangót a kisgazdák felé. Kérdés, hol marad a szocdem kibontakozás, és ki vesz majd részt a többször beígért generációváltásban.

"A hatalom hallgat róla" (Eörsi Mátyás (SZDSZ) országgyűlési képviselő)

  • Seres László
Ritka az, amikor a parlamenti képviselő tényfeltár, hát még amikor nem is parlamenti bizottság tagjaként, hanem csak úgy ad hoc, pártszínekben. Eörsi Mátyás az adóhivatal jelenlegi elnökének sajátos cégügyeit próbálja hónapok óta dokumentálni, válaszul Simicska Lajos tavaly feljelentette őt, a kormánypártok meg éppen erre a feljelentésre hivatkoztak, amikor megvétózták Eörsit az APEH-et ellenőrző parlamenti bizottság élén. Interjúnkból kiderülnek az oknyomozás motivációi éppúgy, mint az, hogy Eörsi miért cégtársa egy volt ÁVH-s alezredesnek.

Beletapostak az életünkbe (Farkas Henrik, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának ügyvezetője)

  • Seres László
A vizsgálat lezárult, de Szűcs Mihály alezredes egyhamar nem fogja elfelejteni. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatójának ugyanis egy a miniszter által elrendelt fegyelmi vizsgálat miatt le kellett mondania egy civil szervezetben viselt vezető tisztségéről, mivel nyilvánosan ellenezte a sorkötelességet, és önkéntes, profi hadsereg létrehozása mellett állt ki. Vesztére: szabad szólása politikai tevékenységnek minősíttetett, amelyet katonák számára tilt a vonatkozó törvény. Szűcs alezredes nem kívánt a sajtónak nyilatkozni, az általános hadkötelezettséget elvető civil szervezet másik ügyvezetője azonban készséggel állta a MaNcs kérdéseit.

Kövess minket: