"Hihetetlenül naiv voltam" - Havas Henrik újságíró

szerző
Seres László
publikálva
1996/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyarország egyik legismertebb tévés és rádiós újságírójáról alig hallani, amióta tavaly ősszel megvált a kommunikációs államtitkárságtól, mivel kipattant egyik munkatársának rendőrségi ügye. Havas Henriket azonban a minap nem kisebb ember, mint a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter mártotta be homályos célzás formájában, a Narancsban pedig Langmár Ferenc ügynöközte le kvázi, amiért publikált az "új" Mozgó Világban. Az alábbi beszélgetésből minden kiderül.

Címzetes államtitkár

Címzetes államtitkár

Fotó: MTI - Czech Attila

Magyar Narancs: A 16 óra című rádióműsorban Rangos Katalin azt kérdezte Nikolits Istvántól: "Tudna-e említeni az elmúlt évekből olyan eseteket, amikor kínos volt, vagy utólag kínossá vált, hogy nem ellenőrizték alaposan az egyes különleges, fontos, bizalmas tisztségek betöltőit?" A miniszter pedig azt mondta: "Egyetlenegyet említek névvel: Havas Henrik. Nem lett volna ügy, hogy ha akkor már érvényben van a törvény, és le kell folytatni a vizsgálatot. A törvény már megvolt, csak épp a 90 napos moratórium volt még, amikor ugye ez az emlékezetes eset történt..." Rangos itt közbevetette: "Mármint hogy Havas Henrik egyik beosztottja ellen rendőrségi eljárás indult, és ebbe aztán az újonnan kinevezett kormányszóvivő belebukott." "Így, ahogy mondja" - közölte Nikolits. Mit jelent ez az egész?

Havas Henrik: Nem értem Nikolits úr nyilatkozatát, pontosabban: könnyen félreérthető választ adott, és ha Rangos Katalin nem kérdez vissza, akkor az úgy marad. Rajtam mindenki azt kérte számon, miért nem tudtam arról, hogy az egyik munkatársjelöltem nagy összegű sikkasztás gyanúsítottja. Érdekes, miért nem azt kérdezték meg: a titkosszolgálat miért nem ellenőrizte?

MN: Önt ellenőrizte a Nemzetbiztonsági Hivatal, mielőtt államtitkár lett?

HH: Ennek van egy érdekes története, amiről eddig nem beszéltem. Amikor engem Horn úr felkért - egyébként nem szóvivőnek, hanem kommunikációs és sajtóügyekben illetékes címzetes államtitkárnak -, akkor nekem három feltételem volt: az egyik, hogy világítsanak át; a másik, hogy tehessek vagyonnyilatkozatot; a harmadik, hogy az APEH világítsa át a cégeimet. Ennek nagyon egyszerű oka van: pontosan tudtam, hogy ha kilépek a sajtó szférájából, reflektorfénybe kerülök. Úgy gondoltam, jobb, ha magam kérem az átvilágításomat, és mivel tudtam, hogy nem voltam ügynök, ez semmiféle problémát nem okozott. A másik a vagyoni helyzetem. Jobbnak láttam előre tisztázni, mennyi pénzt kerestem az elmúlt húsz évben újságíróként, nehogy később kérjék számon rajtam, hogy esetleg államapparátusbeli tagként gazdagodtam meg.

MN: Milyen érdekeltségei vannak?

HH: Van egy cégem, amelyik újságírók oktatásával foglalkozik, van egy érdekeltségem, amely egy tévé-utómunkálati stúdiót és egy sajtóügynökséget működtet, és van egy kft-m, amely saját újságírói munkámat segíti. Szóval amikor előadtam a kérésemet a miniszterelnök úrnak, azt mondta, rendben van. Majd kaptam egy levelet államtitkárától, Kiss Elemértől, amelyben azt írta: átvilágítani nem lehet, mert nincs ügynöktörvény, vagyonnyilatkozatot nem tehetek, mert azt korábban csak képviselők tehettek, a cégeim átvilágítását pedig az APEH megteszi, ha úgy gondolja. Ezek után elmentem Kuncze Gáborhoz és Pitti Zoltán APEH-elnökhöz...

MN: ...Kunczéhoz miért?

HH: Azért, mert őt ismertem, a titkosszolgálatokat felügyelő minisztert nem ismertem. És mivel Kunczét éreztem illetékesnek az átvilágításban, megkértem, tegyen eleget a kérésemnek. Nagyon érdekes volt a válasza: ő is elmondta, hogy még csak most készül ez a bizonyos nemzetbiztonsággal foglalkozó törvény, de célzott rá, hogy azért van mód az átvilágításomra. Nem mondta ki, de a szavaiból ki lehetett venni, hogy valamiféle vizsgálat eddig is volt.

MN: Csak a saját átvilágítását kérte, vagy a kiválasztott csapatét is?

HH: Csak a sajátomét. A miniszterelnök azt mondta, jó, rendben van, de amíg nem kérdeznek rá, ezt ne hozzam szóba. Õ is és Kuncze is lényegében arra célzott, hogy ez kínos lenne, mert mondjuk megkérdeznék, hogy más miért nem kéri.

MN: Ha nem volt ügynök, miért volt fontos az átvilágítását kérnie?

HH: Ha ügynök lettem volna, kértem volna? Azonkívül újságíró vagyok. Ez ilyen egyszerű. Éppen most beszélünk erről, amikor a Langmár-cikk megjelent (MaNcs, 1996. június 27. - szerk.)? Ez benne van a levegőben, és erről mindig szó esett. 1993-ban egyébként, amikor a sajtóügynökséget létrehoztam, a munkatársaimmal együtt írtunk egy levelet a belügyminiszternek, és kértük az átvilágításunkat; a jogszabályok azonban ezt nem tették lehetővé.

MN: Hogy volt pontosan ez a Mihályi-ügy? Ön mikor tudta meg, hogy ügy van?

HH: A Hét adása előtt, szombat éjjel tizenegykor felhívott Szegvári Péter helyettes államtitkár, hogy fülest kapott a készülő tévériportról. Ezután felhívtam a műsor főszerkesztőjét, Szombathy Pált, aki megerősítette, hogy másnap riport lesz arról, hogy az egyik jelöltem, Mihályi Endre ellen nagy összegű sikkasztás miatt büntetőeljárás indult. Hozzátette: engem azért nem értesített, mert már nem vagyunk kollégák. Felajánlotta viszont, hogy menjek be. Nem vállaltam, mert nem tudtam volna mit mondani.

MN: És akkor mit tett? Felhívta Mihályit?

HH: Persze, de addigra eltűnt. Azóta se láttam; illetve egyszer, egy hónapra rá felhívott, és azt mondta, sajnálja. Mindenesetre másnap, a vasárnapi rendkívüli kormányülés előtt az egészet elmeséltem Nikolitsnak és Kiss Elemérnek. Mindketten megnyugtattak, hogy ne is törődjek az egésszel, elvégre nekem Mihályi nem szólt, erkölcsi bizonyítványa van, azonkívül még fel sincs véve. Vasárnap este aztán lement az adás, hétfőn pedig kitört az őrület. A kollégáim - akik, mint kiderült, tudtak arról, hogy Mihályinak ügye van, csak éppen nem tartották fontosnak - testületileg lemondtak. Én nem abba buktam bele, hogy egy Mihályi Endre nevű jelöltről kiderült, hogy valamivel gyanúsítják - hozzá kell tennem: a rendőrségi vizsgálat még mindig nem zárult le, és miért ne lehetne ártatlan -, hanem mert mindenki lemondott körülöttem.

MN: Miért mondott le mindenki?

HH: Mert ők ajánlották nekem Mihályit, és mert idegileg nem bírták a zaklatásokat.

MN: És ön bízott bennük?

HH: Sokan számon kérték rajtam, hogy olyan embert is jelöltem, akit nem ismerek...

MN: ...és akitől el is határolódott...

HH: ...igen, akiről az első sajtótájékoztatón elmondtam: ez az az ember, akit nem ismerek, még közvetett módon sem.

MN: Na de az nem megy, hogy bejelenti: ez itt a csapatom, ja, és van itt egy ember, akit nem ismerek, őérte nem vállalom a felelősséget.

HH: Nem, ez úgy volt, hogy egy sajtótájékoztatón közöltük: újjászervezzük a kormány kommunikációs és sajtóirodáját, és itt vannak azok az emberek, akikkel együtt akarok dolgozni. Ezután a sajtótájékoztató után pár nappal derült ki, hogy itt óriási botrány van. Bár Mihályi nem is tudott arról, hogy ellene eljárás folyik. Õ maga kért vizsgálatot maga ellen, mert tudta, hogy problémái vannak. Nekem azt vetették a szememre, hogy nem tudtam az eljárásról. Hát 19 megyei rendőr-főkapitányságot végig kellett volna telefonálnom? Engem egy dologért lehetett volna felelősségre vonni: ha kiderül, hogy ez a fiú tök hülye szakmailag.

MN: Annyiban azért felelős, hogy jelentős posztokra odavett öt Jolly Jokert.

HH: Ez miért az én felelősségem? Az én felelősségem az volt, hogy a három egyetemi oktató értsen a kommunikációhoz. Értettek hozzá. Hihetetlenül naiv voltam, büszke voltam arra, hogy őket megtaláltam. Ha nincs törvényi felhatalmazás a biztonsági ellenőrzésre, akkor honnan a bánatból tudják, hogy ki kerül oda a kormány adatbázisához? Ezek az én problémáim? Ebben az ügyben én voltam a huszonhatodrangú senki.

MN: Ön volt a főnökük, államtitkári rangban.

HH: Könyörgök, nem én döntöttem el, milyen szabályok szerint vesznek fel valakit a Miniszterelnöki Hivatalba! Az én dolgom, hogy biztonsági szempontból megvizsgáljam, ki kerül oda? Hogy zsarolható-e? Hogy sikkasztott-e?

MN: Még mindig nem értem Nikolits nyilatkozatát. Hogy nem lett volna ügy, ha lefolytatják a nemzetbiztonsági vizsgálatot.

HH: A nemzetbiztonsági megközelítés, feltételezem, pontosan az, hogy a pasas zsarolható-e, homoszexuális-e, vannak-e gyenge pontjai, tehát mindaz, amiről ez a kérdőív szól.

MN: A homoszexualitás egyébként külön benne van a kérdőívben mint biztonsági rizikó?

HH: Szerintem igen. Amikor Kuncze úrral beszélgettünk, még nevetgéltünk is rajta, milyen kérdések várnak ránk.

MN: Miért volt fontos önnek ez a poszt? Mi volt a kihívás abban, hogy egy szemmel láthatóan kommunikációképtelen kormány kommunikációs szakembere legyen?

HH: Húsz év után elegem lett a televízióból is meg a rádióból is. Mindkét helyen felmondtam, már csak azért is, mert megindult a rádióadónk, a Rádió M. Pár órával azután, hogy a rádióban felmondtam, megcsörrent a telefon, jöjjek be a Horn-titkárságra. Akkor volt az, hogy Horn Jánosi Györgyöt jelölte kommunikációs államtitkárnak, az SZDSZ meg vért köpött ettől. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ha Jánosit nem tudja keresztülvinni, akkor keres valaki mást. Horn meg is kérdezte, nem volna-e kedvem ezzel foglalkozni. Mondtam neki, hogy de. Hosszú évekig voltam parlamenti tudósítója a 168 Órának, volt alkalmam megismerni, hogy működik ez az egész vircsaft. Úgyhogy arra vállalkoztam, hogy információkat rendszerezzek és a sajtó számára hozzáférhetővé tegyek, illetve hogy a kormányt is ellássam információkkal, sajtószemlékkel, közvélemény-kutatásokkal, hiszen még egy adatbázisuk sem volt.

MN: Tehát nem egyszerűen a kormány munkáját kellett eladnia.

HH: Ha ezek a dolgok működnek, a kormány tevékenysége el van adva. Elmondanám, hogy államtitkárként 128 ezer 500 forint volt a bruttó fizetésem; a televízió bármely műsorában egy közepes riporter a másfélszeresét megkeresi. Azt hadd ne mondjam, hogy a csúcsidőben, amikor heti öt műsort csináltam, mennyit kerestem. Ezt két ember engedheti meg magának: vagy egy elhivatott ember, mint a Bokros, vagy egy olyan, mint én, aki húsz év után azt mondja, elég volt.

MN: Konzultált a korábbi, lemondott szóvivőkkel, Forró Evelynnel és Csák Elemérrel?

HH: Elemérrel beszéltem. Azt mondta, ne vállaljam el.

MN: Mert?

HH: Mert nem jövök ki jól belőle. Én viszont ezzel úgy vagyok, mint amikor tagja voltam a Hazafias Népfront utolsó országos tanácsának. Akkoriban volt a Ribánszky-féle szélsőbalos puccskísérlet. Kérdezték, vállalnék-e jelölést. Megkérdeztem: jó volna? Azt mondták, jó volna, ez fontos. Szerénytelenül mondom, de népszerű voltam. És akkor - Bauer Tamással és Beke Katával - tagja voltam a Népfront országos tanácsának. Egyrészt miért ne, mert izgalmas, másrészt mert hasznos lehet. Amikor az államtitkári posztot felajánlották, arra gondoltam: én egy dokumentumműsorhoz felvett 12 interjúból sokszor többet tudtam meg egy ügyről, mint bárki más. Végiggondoltam, hogy ha a mindenkori kormánytagok annyit tudnának az életről, mint mondjuk én, nem döntenének időnként ilyen baromságokat. Valószínűleg naivitás volt.

MN: Langmár az ön nevét is említette azok között, akik segítettek szétverni a Mozgó Világot.

HH: Ez a társaság nem verte szét a Mozgó Világot. 1978-ban kerültem a Magyar Rádióba. A nyolcvanas évek elején én nagyon kisfiú voltam, annyit tudtam a Mozgóról, hogy előfizetője voltam gimnazista korom óta, meg hogy a KISZ KB lapja - ezt meg sem írta a Langmár. De én messze ívben leszartam, ki a KISZ lapjának a főszerkesztője, hogy a KISZ és a párt hogyan egyezkedik. Akkor én még csak egy hétköznapi hírszerkesztő voltam, a Népszavába írtam novellákat, és nagyon élveztem, hogy az ÉS-be, az Új Tükörbe, a Vigiliába írhatok irodalmi riportokat. El voltam telve azzal, hogy írhatok. Mindenhova írni akartam. Még meséket is a Családi Lapba.

MN: Tényleg mindegy volt önnek, hogy a Kulin előtti vagy utáni Mozgóba ír?

HH: Ez abban az időben nem volt fontos. Nekem. Nem voltam benne az irodalmi-értelmiségi bizniszben.

MN: Nálunk a bölcsészkaron ez igenis fontos volt, és a Mozgó-ügy után bojkottáltuk a lapot.

HH: Az egyetemistákat ez lehet, hogy érdekelte, a rádió hírszerkesztőségében piszkosul nem volt fontos. Engem az érdekelt, hogy a letiltott Szorító-riportokat a Mozgó Világ lehozta. Egy recski riport miatt engem a Tarnói Gizellával ki akartak rúgni.

MN: Tehát még csak az sem volt szempont, amit Domány András írt a Narancsnak olvasói levelében, hogy valahogy menteni akarták a Mozgó színvonalát.

HH: Nem. Fütyültem én arra, hogy mi van a Mozgó Világnál. Mi iparosok voltunk, napról napra híreket szerkesztettünk, riportokat írtunk reggeltől estig.

Mai programok
MN: Az arrogancia mellett van önben egy állandó sértődöttség: honnan és kivel szemben?

HH: Nem sértődöttség és nem agresszivitás, hanem a türelem és a csendes belenyugvás hiánya. Nem tudom elviselni, ha valaki tehetségtelen hülye vagy szimplán rosszindulatú. Például tizennyolcszor leírták, hogy felvettem a végkielégítésemet. Hat nap után nincs végkielégítés. Kiss Elemér viszont azt mondta, jár a hat hónapos felmondási időre szóló pénz, ami félmillió forint, de nem muszáj felvennem. Most jár vagy nem jár? Jár. Mondtam neki, hogy a legelesettebbeknek és a diákoknak fogom juttatni. Megcsináltam a második alapítványomat, és küldtem pénzt a kóbor kutyáknak meg az ÉS alapítványának. Hülye lettem volna otthagyni a kormánynak. Vagy ott van a Magyar Narancs, amely kétszer leírta, hogy én csináltam divatot a buzi vállalkozóknak a rózsaszín zakómmal. Ha megkérdeztek volna, elmondom, hogy ez a barcelonai olimpia Griff által előállított ruhája; a Nap TV a Griff céggel szerződést kötött, és a férfi műsorvezetők ebben vezették a műsort. Nem képzelik, hogy én hobbiból hordok rózsaszín ruhát? A Narancsot ez nem érdekelte, és az sem, hogy ebben vonultak fel az olimpiai sportolók? Ma a publicisztikában bármit le lehet írni.

MN: Azt azért véleményként meg lehet írni, hogy egy szponzorált zakó ronda volt, nem?

HH: Persze. De azt miért nem lehet felfogni, hogy semmi közöm ahhoz, amit hordok?

szerző
Seres László
publikálva
1996/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra