„A hatalom nem lát túl a Kossuth téren”

  • Seres László
  • 2019. december 3.

Narancs30

Egy 1992-es beszélgetés Torgyán Józseffel, az FKGP elnökével. Múltidézés az idén 30 éves Magyar Naranccsal.

A Magyar Narancs idén harminc éves, és a rendszerváltás óta eltelt viharos éveket számba véve ez nem kis dolog. Azért nem, mert szerénytelenül úgy gondoljuk, van teljesítmény a lap mögött. S hogy igazoljuk, hogy szükségtelen álszerénynek lennünk, számos cikket veszünk elő a következő hetekben az archívumból.

Alább egy interjút olvashatnak Torgyán Józseffel 1992-ből, aki ebben az időszakban vált igazán ismerté. Ennek az az oka, hogy hosszú, kizárásokkal tarkított pártszakadás(ok) után az őt támogató kisgazdák ellenzékbe vonultak, kiléptek az Antall József vezette kormány mögül.

A következő ciklus közepére Torgyán igen népszerű volt, egyes felmérések azt mutatták, hogy akár miniszterelnök is lehet. Végül 1998-ban Orbán Viktor lett a kormányfő, de bevette Torgyánt és pártját a kabinetjébe, majd leszalámizta őket. A párt ezt követően szétesett - még fel-feltűnik, de már kamupártként -, Torgyán ugyan sokszor szerepelt még a médiában – még showműsorban is részt vett –, de a politikából kiszorult. Minden kétséget kizáróan a magyar politikatörténet egyik legérdekesebb, sokszor ijesztő, de a végén inkább csak szórakoztató figurája volt.

Az egykori pártelnök 2017-ben hunyt el.

Az idős Torgyán egy fesztiválon

Az idős Torgyán egy fesztiválon

 

 

Magyar Narancs: Ön a bíróság szerint is a Független Kisgazdapárt törvényes elnöke. De van-e az elnöknek pártja? Van-e önnek még bázisa vidéken?

Torgyán József: Úgy gondolom, hogy aki egy kicsit is ismeri a magyar belpolitikai életet, az tudja, hogy csak mögöttem áll ma tényleges tömeg Magyarországon. A Fidesz az SZDSZ-szel és a többi parlamenti párttal együttvéve nem tud annyi embert megmozgatni, mint én egyedül. Mögöttem áll a Kisgazdapárt teljes tagsága, éppen az atyai jóbarátomnak nem nevezhető Pátray Tivadar által szerkesztett Heti Kis Újságban jelent meg, hogy a Németh Béla-féle csoport mögött megyénként egytucatnyian sem állnak. A Kisgazdapárt 60 ezer fizető tagja olyannyira mögöttem áll, hogy a legutóbbi országos nagygyűlésen ismét felajánlottam lemondásomat és bizalmatlanságot indítványoztam önmagam ellen, de ezt a helyi szervezeti elnökök egyhangúlag leszavazták.

MN.: Oláh Sándort nem rég azért marasztalták el, mert Önnel és Boross Imrével, a Nemzeti Kisgazdák vezetőjével leült vacsorázni. Tulajdonképpen miről volt szó ezen a titokzatos vacsorán?

TJ.: Ha mi erről a nyilvánosság előtt be akartunk volna számolni, akkor meghívtuk volna a sajtót, de miután ezt nem tettük, nekem nincs lehetőségem arra, hogy most egyedül nyilatkozzak olyasvalamiről, ami nemcsak rám tartozik, hanem másik két emberre is.

MN.: De azért jelzésértékű, hogy Ön és Oláh Sándor leülnek tárgyalni, tehát szemmel láthatóan komolyabban veszik egymást?

TJ.: Hadd húzzam alá: nekem soha nem az volt a politikám, hogy bárkit kirekesztettem volna…

MN: …ahhoz képest azért sok embert kizárt a pártból…

TJ: Ön soknak tartja egy korábban 70 ezer, most 60 ezer tagot számláló párt esetében 50-55 ember kizárását? Amikor visszavettünk több százat? Azokat a minisztereket, politikai államtitkárokat és képviselőket zártuk ki, akik nem voltak hajlandóak politikájukat a párttal egyeztetni. Nem tudom, van-e a földkerekségen olyan párt, amely benne van a kormányban, de a miniszterek közlik, hogy ők nem egyeztetnek a párttal, mivel ők a miniszterelnöknek tartoznak felelősséggel. Ha ön ezt normális állapotnak tartja, akkor két malomban őrlünk.

MN: Önt régebben szélsőséges megnyilvánulásairól ismerték. Ön jelentette be annak idején, hogy a parasztok Zetorokkal jönnek fel Budapestre, Ön hirdetett ötéves „tisztség-moratóriumot” volt kommunisták számára, Ön lett az elnöke az úgynevezett Antikommunista Ligának, és Ön jelentette ki annak idején, hogy az SZDSZ és a Fidesz a kommunisták szekértolója. Mára azonban mintha megváltozott volna a stílusa, mintha egy másik Torgyán József politizálna.

false

TJ: Először is az Ön tájékozottsága némi kívánnivalót hagy maga után. Én soha nem voltam szélsőséges. 1990 augusztus 20-án Sopronban csak azt mondtam a parasztoknak: ha akarják, hogy legyen földtörvény, és hogy a Kisgazdapárt ne lépjen ki a koalícióból, akkor azt csak olyan módszerrel érhetik el, mint amilyet éppen ez idő tájt alkalmaztak az osztrák parasztok, akik egy traktoros felvonulással érvényesítették érdekeiket. Nem tartom szélsőséges álláspontnak azt a korábbi javaslatomat sem, hogy a többpárti választásoktól számított öt éven belül a volt nómenklatúra tagjai ne láthassanak el tisztségeket az új rendszerben. Úgy gondolom, hogy józan ésszel nem lehet a volt kommunista vezetőktől elvárni – mint ahogy azt az MDF teszi -, hogy kulcspozícióban maradva vagy még magasabbra kerülve maj2d ők építsék fel a piacgazdaságot. Ez nonszensz. Ami a Ligát illeti: én a 127 országot magába foglaló „Világliga a szabadságért és a Demokráciáért” szervezetnek vagyok a soros elnöke. Ez régen valóban az „Antikommunista Világliga” nevet viselte, de a szervezet már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy nem valami ellen, hanem valamiért harcol. Elég szomorú, hogy így próbálnak engem lejáratni Magyarországon. Azt valóban mondtam annak idején, és nem minden alap nélkül, hogy az SZDSZ és a Fidesz az MSZP szekértolója volt. Valóban volt egy időszaka a két párt politikájának, amikor ez a vonal valósult meg, de szerencsére nemcsak én változom az Önök megítélése szerint, hanem az Önök politikája is változik az én megítélésemben.

MN: Csak megjegyzem, hogy a Magyar Narancs nem a Fidesz lapja. Most mindenesetre Önök is ellenzékben vannak: milyen a viszonyul az SZDSZ-hez, a Fideszhez és az MSZP-hez?

TJ: Most fordult elő a történelmünkben először, hogy az SZDSZ meghívott minket elnökválasztó küldöttgyűlésére. Ezt nagy megtiszteltetésnek vettem, részt is vettem ezen. Mi is meghívtuk valamennyi ellenzéki pártot 28-i kongresszusunkra, az MSZP-t is. Horn Gyula nekem jelezte, hogy megjelenik, ki is adtam az utasítást, hogy megfelelő tisztelettel fogadják, hiszen Magyarország csak akkor lehet demokratikus jogállam, ha abban minden parlamenti párt megszólalhat. Nemcsak a mi nézeteinknek kell helyt adni, hanem minden más nézetnek is. Mint mondtam, soha nem voltunk szélsőségesek, történelmünk túlnyomó részében ellenzéki párt volt a Kisgazdapárt. Azért híresztelik el „szélsőséges” voltunkat, hogy egy ordítozó, szűk csoportnak lehessen minket beállítani. Mi úgy gondoljuk, hogy egy széles táborra építő centrumpolitikát kéne folytatni, amelyben megvan a helye egy bizonyos baloldali megközelítésnek (hiszen a Kisgazdapártban mindig voltak ilyen irányzatok is) és egy nem szélsőséges jobboldali megközelítésnek is.

MN: Azért Ön mást mondott tavaly júliusi, nagyválasztmányi beszédében, amikor a párt elnökévé választották, szó szerint a következőket: „a párt helye a politikai palettán a konzervatív radikalizmussal átitatott jobboldali pártok között” van.

TJ: Valóban így van, tudniillik abban a történelmi szituációban szükség volt egy középtől jobbra álló, szervezettség nélküli tömegnek a pártba való integrálására. Ekkor fontosnak tartottam, hogy a középtől jobbra álló erőket megszervezzem, behozzam a pártba. De azt mindig világosan láttam, hogy egy kormányzó párttá válást elősegítő politikát csak a centrumból lehet megvalósítani, máshonnan nem lehet összeszedni a tömegeket.

MN: Nem inkább arról van szó, hogy időközben a Csurka-féle MDF vette át az Ön jobboldali radikális szerepét?

TJ: Én úgy gondolom, hogy a szélsőségekhez mindig meg lehet találni az utat, ha valaki igazán ez után vágyakozna. Már említettem, hogy én soha nem akartam szélsőséges politikát folytatni. A programtéziseink azzal kezdődnek, hogy ha megnyerjük a választásokat, minden lehetséges módon vállaljuk a kisebbségek véleményének képviseletét. Emlékeztetném arra, hogy nemrég a parlamentben hasonló határozati javaslatot terjesztettem elő, amelynek az volt a lényege, hogy valamennyi párt garantálja a kisebbségi vélemények megjelenítését. Az Országgyűlés elnökének például hivatali kötelességévé szerettük volna tenni, hogy ne csak engedje, de elő is segítse ezt.

MN: Fontosnak tartja még a képviselők visszahívhatóságát? Ezt javasolta egy évvel ezelőtt.

TJ: Nagyon fontosnak tartanám, a jövőben is…

MN:… merthogy ez inkább a bázisdemokrácia, mint a képviseleti demokrácia egyik alapelve.

TJ: Én nem így látom. Azt hiszem, Magyarországon a legnagyobb gondot az okozza, hogy az elméleti és a gyakorlati jog téziseit összekeverik. A képviselők visszahívhatatlanságához egy olyan kialakult demokratikus intézményrendszer kell, amelyben valamit már tudunk egymásról. De itt az egész választás úgy történt, hogy kiálltak emberek, állítottak magukról valamit, az vagy igaz volt, vagy nem. Ez tulajdonképpen – és nagyon kérem, hogy ezt ne hagyja ki az interjúból – egy parlamenti diktatúrához fog vezetni, s erre még az SZDSZ vagy a Fidesz sem figyelt fel. Ez a mai hatalom nem törődik a lakosság véleményével, nem lát túl a Kossuth téren, csak a voksok megszerzésével törődik. Félelmetes a parlamenti diktatúra, emlékezet a Mussolini-féle diktatúra kialakulására.

MN: Egy kicsit lebecsüli az ellenzék szerepét, nem?

TJ: Sajnos azt kell mondanom, hogy az ellenzék szerepe nullára csökkent.

MN: Torgyán úr, véleménye szerint mi a legsúlyosabb gond ma Magyarországon, akár társadalmilag, akár gazdaságilag? Milyen programja van a Kisgazdapártnak a mai kihívásokra?

TJ: Úgy gondolom, hogy nálunk az egész gazdasági-politikai rendszerváltásnak több rákfenéje van. Az államhatalmi ágak csak látszatra váltak el egymástól, ez politikailag akadályozza a valódi jogállam kialakítását. Egyébként egész jogalkotásunkat kritikán alulinak ítélem. A választások előtt azt vallottam, hogy egy alkotmányozó nemzetgyűlést kellett volna összehívni, de ezen túl vagyunk, én már ide nem kanyarodnék vissza. De megfelelő alkotmánymódosítással, a pártok és a parlamenten kívüli erők egyeztetésével egy jogalkotási kormánybiztost kellene kinevezni, aki az összes fontos jogágról bevonná a megfelelő jogászokat. A jogszabályok előkészítése úgy történnék, ahogy az Ellenzéki Kerekasztalnál. Sorozatban megalkotnánk a fontos gazdasági jogszabályokat.

MN: Mit tartana például ilyen fontos gazdasági jogszabálynak?

TJ: Akadályozza például a fejlődést, hogy az államháztartás reformjától kezdve a valódi bankreformig semmit nem csináltunk még meg. Az egész irányítási rendszerben az a legnagyobb katasztrófa, hogy nincs senki, aki tudná, hogyan kell összehangolni a különböző jogszabályokat. Mondanék egy példát. Liberalizálták a kereskedelmet: ez egy borzasztóan jó dolog, enélkül nincs piacgazdaság. Igen ám, de nem nézték meg előre a hatásait: nálunk sem az adó-, sem a vámrendszer nincs ebbe „beleépítve”, s az sem, hogy hogyan védjük a saját termékeinket. A liberalizálással hirtelen kiszolgáltattuk az egész legyengült mezőgazdaságot, a teljes ipart a sokkal erősebb Nyugatnak. Úgy gondolom tehát, hogy az egyes törvények elfogadása után még egyszer, egy csomagban is el kellene ezeket fogadni, s ekkor lehetne egymáshoz igazítani a még szükséges jogszabályokat. De ezt nem lehet elhúzni. A parlament egy olyan primitív szinten kéjeleg, ami nekem már szinte fizikai fájdalmat okoz. Hetvenéves emberek, akiknek soha egy gondolatuk nem volt, felolvasnak valamit, amit a szakértőjük leírt, azt se tudják hol a vessző, hol a pont. Mondanék egy másik példát: az államadósság úgy keletkezett, hogy Magyarországnak nem volt szuverenitása.

MN: Ön mit javasolna? Ne fizessük vissza az adósságot?

TJ: Nem, nem. Fizetni kell, de minden egyes tételnél meg kell nézni, hogy mi vagyunk-e a felelősek, hiszen, hangsúlyozom, nem volt meg a szuverenitásunk. A másik: Nyugaton olyan módon dolgozták ki a visszafizetést, hogy azzal gazdaságilag tönkre lehessen tenni a Szovjetuniót és a megszállt országokat. Ha tehát ugyanezen pénzügyi feltételek mellett fizetünk, akkor mi is tönkremegyünk. Létezik például az úgynevezett reprofilírozás: ez azt jelenti, hogy a különlegesen jó adósok kedvezőbb feltételeket kapnak. Mi különlegesen jó adósok vagyunk, miért nem harcolunk azért, hogy ezeket megkapjuk? Tudni kéne, hogy Amerika egy ideig ide nagytőkét befektetni nem fog. A német államra nagy anyagi terhet ró a keleti területek felvirágoztatása. Ennek következtében nem maradt volna más lehetőségünk. mint az ázsiai, távol-keleti tőke, a ki nem használt tajvani, hongkongi, dél-koreai tőke bevonása.

false

MN: Ön egy időben sokat utazott arrafelé, tulajdonképpen miért?

TJ: Kérem: csak Tajvanon 90 milliárd a beruházásra váró tőke. Én letárgyaltam, hogyan lehetne exportzónát létrehozni, hogyan lehetne katonai repülőtereket szállító-repülőterekké átalakítani, kis konzervüzemeket és vágóhidakat létrehozni, és mit kaptam? Egy óriási támadást, sőt, amikor nyáron idehoztam a Világliga konferenciáját, hadd ne mondjam el, hogyan akadályozták meg a sikerét.

MN: Na de a gazdasági tárgyalások sikerét azért csak nem a sajtó hiúsította meg?

TJ: Kérem szépen, a politikai partnerek szűklátókörűsége, hogy ne mondjam: stupiditása akadályozta meg. Ausztria tíz éve működtet egy olyan kereskedelmi irodát Tajvanon, amely egyben a vízumokat is kiadja. Mi még odáig sem jutottunk el, hogy a Ferihegyi repülőtéren lehessen vízumhoz jutni. Hát így nem lehet a világ tőkéjét becsalogatni. Iszonyatos pénzekről tárgyaltam magas szinten, erről adtam is egy írásbeli jelentést a miniszterelnök úrnak. Sajnos azt kell mondanom, hogy a legkézenfekvőbb gazdasági megoldásokat nem képes a hatalom észrevenni. Egy kis ország akkor tudja megőrizni politikai és gazdasági függetlenségét, ha minél több országgal tart fenn gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat. Jóvátehetetlen nemzetellenes bűntettnek tartom, hogy választott politikusok ezt nem voltak hajlandóak észrevenni.

MN: A Kisgazdapárt, ugye, főként a parasztság pártja akar lenni…

TJ: …nem. Ön téved, kérném szépen…

MN: …jó, akkor másképp kérdezem: hogyan készülnek Önök az 1994-es választásokra, hogy vonzóak legyenek a parasztság számára?

TJ: Először is szeretném rögzíteni, hogy az a párt, amely 1945-ben megkapta a szavazatok 57,3 százalékát, nem lehet csak a parasztság pártja, mert az méltatlan lenne saját történelmi múltjához. Ennek az országnak a bázisa a parasztság, a jelenlegi munkásság 80 százaléka is abból a körből került ki, akiket az erőszakot téeszesítést idején elűztek a földjeikről, falvaikból. De a parasztság volt mindig a bázisa az értelmiségnek meg a vállalkozóknak is. Nekünk az értelmiségre is éppolyan szükségünk van, mint a munkásokra, a vállalkozókra. Én személy szerint a kis- és középvállalkozókra esküszöm. Nagyon veszélyesnek tartom azt, ahogyan jelenleg folyik a nemzeti burzsoázia megteremtése, mert hihetetlen vagyon- és hatalomátmentés zajlik, olyan hatalomkoncentráció történik, ami nem a tehetségen alapul. Ma úgy vannak nálunk vállalkozók, hogy a Demokrata Fórum mint csúcserő lehetővé teszi egy-egy parlamenti képviselő számára, hogy több kölcsönt kapjon, mint az egész parasztság együttvéve. Ez nem túlzás. Egyértelműen katasztrófához fog vezetni.

MN: Jó, de mit tud az ön pártja kínálni a parasztságnak? Fő következtetésük, a reprivatizáció meghiúsult.

TJ: Ha a parasztság egyáltalán el tud valamit érni, akkor az a mi következetes harcunknak a következménye. Végeredményben Ön helyesen látja: nem azt adjuk, amit ígértünk. De erről nem mi tehetünk, hanem a Demokrata Fórum akadályozza meg szándékosan, mert az MDF nagyon jól tudja, hogy csak a kisgazdabázisból meríthet. Ellenem azért folyik összpontosított támadás, mert tudják, hogy egymagam képes vagyok megszervezni a nemzeti keresztény tábor fő bázisát a Kisgzadapárt számára, márpedig ezen a 60 százalékos bázison hárman osztoznak: mi, az MDF és a KDNP. Most ezért a 60 százalékért folyik a harc. Magyarország tragédiája, hogy a Demokrata Fórum egy olyan kliensrendszert, olyan hatalmi láncot alakított ki, amiről azt szoktam mondani, hogy ehhez a garnitúrához képest a kommunisták elsőáldozó ministránsgyerekek voltak.

MN: Végül arra lennék kíváncsi, hogy meddig lesz két kisgazdacsoport a parlamentben? Ezt az ügyet előbb-utóbb rendezni kell.

TJ: Az úgynevezett 36-okat, akik elárulták a kisgazdaérdekeket, nem vesszük vissza a pártba. Kapaszkodnak a hatalomba, de parlamenti súlyuk csökken. Politikai hullák.

Neked ajánljuk

Meghalt Schlecht Csaba

  • narancs.hu

A Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, Simicska Lajos jobbkeze, a Kaya Ibrahim-ügy központi figurája 63 éves volt.