Simon Andrea

  • Simon Andrea

Simon Andrea cikkei

Vitray Tamás: Életem első 25 éve életre-halálra ment

  • Simon Andrea
Aki csak keveset látott 60 évnyi pályafutásából, az is pontosan tudja, hogy ikonikus alakja a magyar televíziózásnak. Az elvarratlan szálakról, a kéretlenül megkapott zsidó sorsról, az Orbánnal soha el nem készült beszélgetéssorozatról és az Arany Pöcs Klubról is mesél.

„Addig hajtok, amíg végem nincs”

  • Simon Andrea
Egyesben és négyesben is győzött az idei szegedi vb-n, jövőre az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta lesz az igazi ellenfele. De nemcsak vele, hanem magával, valamint olimpiai és világbajnok édesapja árnyékával is meg kell küzdenie.

„A májad elindul a veséd felé”

  • Simon Andrea
A sokakat megosztó kéziklasszis kacskaringós úton ért fel idén májusban a csúcsra. Azzal a Győrrel nyert Bajnokok Ligáját, ahol korábban kétszer is lemondtak róla. Az őszi sérüléséből lábadozó játékos nem számolja a pályán kapott pofonokat, és ma már inkább adni szeret, mint kapni.

„A többiek lassultak”

  • Simon Andrea
Alig egy hete Baji Balázs óriási futással lett bronzérmes 110 gáton a londoni világbajnokságon – korábban sprintszámban csak két magyar döntős volt a vébék történetében. (1983-ban Bakos György hatodik lett 110 gáton, Kovács Attila 1987-ben negyedik 100 méteren). A gátfutás csíziójáról Baji mesterével beszélgettünk, aki az edzősködés mellett testnevelőként is dolgozik.

„Egyszer a legjobb lenni a világon”

  • Simon Andrea
A 400 férfi vegyes úszás döntőjére a világbajnokság utolsó napján kerül sor. A szám magyar éremvárományosával a felkészülés végső mozzanatairól, az esélyekről, az elúszott olimpiákról, az apa-fiú/edző-versenyző viszonyról és egy gyerekkori álomról beszélgettünk.

Kapálózik, veri a habot, elmerül

  • Simon Andrea
Már csak napok vannak hátra a nagy csinnadrattával felvezetett hazai rendezésű vizes vb-ig, de az úszószövetségben még mindig áll a régi bál. Gyárfás elzavarása nem hozott sem megnyugvást, sem szervezeti sikereket. Az új elnök sem ússza meg, forrásaink szerint még a nyáron repül.

Egyetlen pálya

  • Simon Andrea
Márciusi kórházba szállítása és azt követő kómába esése óta mindannyian sejtettük, hogy az lesz, amit most még egyikünk sem ért: május 23-án, 61 éves korában meghalt Széles Sándor úszómesteredző. Halálában benne vagyunk mind, akik most könnyes szemmel, széttárt karokkal vagy sunyin szánakozva azt mondjuk, nem tudtunk rajta segíteni, nem a mi dolgunk. Hiába volt nagy küzdő, az együttérzés itt már kevésnek bizonyult, varázslat meg nem létezik.

„Ez rohadt kemény szakma”

  • Simon Andrea
A harmadik legeredményesebb olimpiai sportágunk az örökranglistán – de az élsportolói csúcs mellett a kajak-kenus szubkultúra hátországára is büszkék lehetünk. A tavaly 21 sikeres év után visszavonult szövetségi elnök nehéz döntésekről, hatalmas egókról és a dopping kísértéséről mesél.

"Mindent elmagyarázok" - Széles Sándor mesteredző

  • Simon Andrea
Széchy Tamásnál lett úszó, majd edző is. A mester nyomán, de módszereit nem mindenben követve találta meg saját edzői útját, időnként épp az Öreggel harcban állva tanítványaiért. Akik közül a már kölyökként a jövő világklasszisának beharangozott Gyurta Dániel Athénban 15 évesen olimpiai ezüstérmes lett, majd - hullámvölgyek után - néhány hete Rómában világbajnok.

"Hatalmas nagy szenvedés” - Dombvári Bence kajakos

  • Simon Andrea
Visszatért a 2015-ös kokainügy utáni eltiltásából, és tavaly augusztus óta minden hazai versenyét megnyerte. A Honvéd kajakosa 1000 méter egyesben és párosban is riói kvótát szerzett, és annak a négyesnek is tagja volt, amelyik az olimpiai válogatón lenyomta a rivális egységet. Mégsem indulhat az olimpián, mivel ezen a négyes válogatón pozitív lett a doppingtesztje. A 23 éves versenyző tagadja a doppingolást, ügyében rendőrségi nyomozás indult ismeretlen tettes ellen. Ennek eredménye azt is befolyásolhatja, hogyan szankcionál majd a WADA.

Kövess minket: