Széchy Tamásnál lett úszó, majd edző is. A mester nyomán, de módszereit nem mindenben követve találta meg saját edzői útját, időnként épp az Öreggel harcban állva tanítványaiért. Akik közül a már kölyökként a jövő világklasszisának beharangozott Gyurta Dániel Athénban 15 évesen olimpiai ezüstérmes lett, majd - hullámvölgyek után - néhány hete Rómában világbajnok.
Széles Sándor: Én is úsztam annak idején. Széchy Tamás első nagy garnitúrájának voltam a tagja, amit többek között Verrasztó Zoli és Hargitay András neve fémjelzett. '56-ban születtem én is, mint ők, és én is végigcsináltam majdnem ugyanazt a munkát, sőt, mivel én hosszútávúszó, 1500-as gyorsúszó voltam, nagyobb munkába rakott az Öreg. Voltam válogatott, voltam nemzetközi versenyen is, de belőlem nem lett olyan nagy úszó. Aztán amikor abbahagytam, és semmihez se volt kedvem, az öttusázók rábeszéltek, hogy menjek le hozzájuk. Úgy ítélték meg, jók az adottságaim, még a futás is menni fog. Lementem, egy gyorstalpalóval nagyon hamar feljöttem, és 3 év elteltével a lengyelországi junior vb-n harmadik lettem. 20 éves voltam, nagy reménységként indultam, ám a következő évi vb-re, amit San Antonióban rendeztek, már nem jutottam ki. Közben ugyanis elkezdtem a Testnevelési Főiskolán az úszó szakedzőit, amit akkor csak nappalin lehetett végezni. Ezért folyton hullafáradt voltam, nem szerepeltem jól a válogatókon, de a tanulás sem ment úgy, ahogy kellett volna. Sokat vívódtam, és ezt Széchy is látta, hiszen az úszásomat továbbra is ő segítette, és akkor fölajánlotta, hogy menjek hozzá edzőnek. Mentem.
Magyar Narancs: Mit tudott Széchy?
SZS: Nagyon művelt, intelligens, széles látókörű, hatalmas tárgyi ismerettel rendelkező ember volt. Festészetet, zenét, filozófiát és mindent nyomott, simán leült a matematikusokkal is. Néha persze túllőtt a célon, de látszott, hogy nem egy beszűkült pali. És szerintem ehhez a szakmához kell a sokoldalúság, mert annyi mindenből áll össze az úszás. Testből, fizikából, áramlástanból, biológiából, pedagógiából, pszichológiából. És akkor még nem beszéltünk a külső környezetről, a szocializációról. Az áramlástani része bonyolultabb, mint mondjuk egy hajóé, mert itt nem egy statikus valamiről van szó, hanem emberi testről, ami változik: a végtagarányok, a csípő, a karhossz és a többi. És úgy kell kalimpálnod valamilyen úszásnemben, hogy valahogy fönn is maradj, és haladj is. Szerintem ez a szellemi része nagyon sokat számított Széchynél. Amikor edzősködni kezdett, semmit sem értett az úszáshoz - ő atléta volt. De volt egy edzője, aki mindig azt mondogatta neki, hogy az uszoda egy zárt közeg, nem tudnak odamenni és a munkádba beavatkozni, amúgy meg mindent meg lehet tanulni, csak azon múlik, menynyire akarod. Úszni körülbelül úgy tudott, mint egy átlagember, nem is nagyon láttuk, csak egyszer jött be hozzánk a Császár 25-ös medencéjébe labdázni. De akkor derékig le volt engedve a víz... Aztán szépen elkezdte tanulni a szakmát, vett könyveket, mindennek utánajárt, menet közben elvégezte a TF-et is, járta a világot, kifaggatta a külföldi és a külföldön dolgozó magyar edzőket, szinte teljesen ennek élt. Alkotó elme volt, kőkemény szigorral és akarattal. Szuggesztív és megalkuvás nélküli. Hozzá a Kádár János sem jöhetett be az uszodába, ha edzés volt. Azt mondta, várjál meg utána.
MN: Mit vettél át tőle?
SZS: Minden, amit ő csinált, bennem van. Ha például edzéstervet írok, azt a vele töltött 20 év alapján írom. Egyedül a mérhetetlen erőszakosságát nem vettem át, mert az olyan negatívan hatott rám.
MN: Milyen volt az a 20 év?
SZS: Kőkemény. Sokat köszönhetünk neki, tényleg, de összességében kemény időszak volt. Terror, nem mellőzve a testi fenyítést se gyerekkorunkban.
MN: Az miért járt?
SZS: Gyakorlatilag bármiért. Fegyelmezetlenségért, késésért. De hét végén a leckekönyvünket is be kellett vinnünk, és a hármasért már fenekes vagy kókusz járt. Gyerekek voltunk, terrorizálva voltunk, és a szüleinket is megnevelte. Tulajdonképpen ezzel kezdte, úgyhogy nem volt kihez menekülnünk, mert anyám adta a másik pofont. Az Öreg valahogy el tudta adni, hogy semmi más kitörési lehetőség nincs egy szegény gyerek előtt, így viszont külföldre tud menni, egzisztenciát tud teremteni, lakást tud venni. Szóval a szülők abszolút partnerei voltak. Jól megszervezte. És mindenki partnere volt, aki a sportág körül mozgott. A sportvezetők is, úgyhogy arra sem volt menekülés. Voltak olyan időszakok, amikor úgy kibuktam idegileg, hogy mondjuk 3 napig nem mentem le edzésre, hanem kijártam a Ferihegyi repülőtérre nézelődni, a fürdőgatyámat meg bevizeztem, hogy otthon ne bukjak le.
MN: És 3 nap után hogy mentél vissza?
SZS: Úgy, hogy jól megvert. Elkapott a villamoson. Épp arra készültem, hogy még a 4. napon is elmenekülök, de pont ott szálltam fel a villamosra, az uszodánál, a sarkon...
MN: És edzőként?
SZS: Úgy is nehéz volt, de azért tudtam, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, lesz ennek még haszna. '77-ben kezdtem, egy kis csoporttal, majd fél év után az Öreg megkérdezte, ki volna az a fiatal edző, aki elvállalná a csoportjában lévő hosszútávúszók - Wladár Zoli, Nagy Sanyi, Koczka István - felkészítését. Azonnal nyújtózkodtam. Abban az évben még Széchy tervezte az edzésüket, de '78-ban már bedobott a mély vízbe, onnantól önállóan csináltam. '80-ban már edzőként voltam kint a moszkvai olimpián, ahol Nagy Sanyi 6. lett 400-on, Wladár pedig 7. 1500 gyorson. És ez elég nagy szó volt, hiszen 24 éves voltam, és még három éve sem edzősködtem... Aztán elkezdtem utánpótlást is csinálni az Öregnek: reggel 5.40-től 8-ig dolgoztam a 10-11 éves gyerekekkel, miközben vittem tovább az idősebbeket is, és részt kellett venni a teammunkában is, Wladár Sanyiékkal. A gyerekeknél meg ilyen nevek voltak: Darnyi Tamás, Szilágyi Zoltán, Gyúró Mónika, Szabó József, Kalaus Valter. És az volt a hallgatólagos megállapodás, hogy természetesen a tehetségeket föladom az Öregnek, az ötödik-hatodikok pedig maradnak nálam. Az egész ott szakadt meg, amikor őket is el-elveszegette tőlem. Szilágyi Zolit még lenyeltem, a Kalaust már nem.
MN: Hogy vette el?
SZS: Beírta az edzéstervbe, hogy másnap reggel ott kell megjelenni. Nem volt mese. Le se ültünk megbeszélni. Ebből aztán elegem lett, és '86-ban eljöttem tőle.
MN: El lehetett tőle jönni csak úgy? Mit mondtál?
SZS: Hogy nagyon köszönök mindent, de szeretném kipróbálni magam, mert itt csak másodhegedűs vagyok.
MN: Mit szólt?
SZS: Nem bírta megemészteni, megmozgatta a kapcsolatait, és leraktak elém egy lakáskulcsot. Akkor nekem nem volt lakásom, egyszobás lakásban éltünk az anyukámmal és a testvéremmel. Nemet mondtam, mert ez nem pénzkérdés volt. Elmentem a BVSC-be, ahol 5 évig voltam, és ahol nem úgy jött össze, ahogy szerettem volna. Inkább lányok kerültek hozzám, amibe bele is nyugodtam, ugyanis rögtön beleszaladtam egy-két tehetségbe. De akkor még nem volt olyan nagy tapasztalatom, nem tudtam, hogy a lányoknál kell száz Verrasztó Evelin, mire egy kijön. Baromi nagy energiát öltem beléjük, volt olyan gyerekbajnokság, ahol 17 aranyból 16-ot nyertünk. És vesztettem egy láda pezsgőt, mert én 17-re fogadtam. De ebből a lányseregből egyetlenegy tudott ifi Eb-n ezüstérmet nyerni. Ma találkozom velük az utcán, és ekkora combjuk van, és ekkora mellük. De a lányoknál ezt nem nagyon látod előre. De nem véletlen, hogy Széchynél is a fiúk domináltak. Mindenesetre akkor megfogadtam, hogy ha egy mód van rá, próbálok inkább fiúgyerekeket edzeni. És mivel közben az Öreg folyamatosan bombázott, hogy menjek vissza - '90-ben visszamentem. Az már a Zemplényi-korszak volt: A BVSC-ben ötezer forint volt a fizetésem, itt meg nettó húsz. Olyan hírek is terjengtek, hogy az Öreg már nem a régi, de azzal persze számoltam, hogy továbbra is alá kell dolgoznom, ez a világ rendje. Azzal viszont nem, hogy nem várja majd meg, míg készre csinálom a gyerekeket. Félmunkákat tudtunk csak végezni a technikájukat vagy a hajlékonyságukat illetően, amikor ő már fölvitte őket. És ott már nem volt idő erre, hajtani kellett őket, ám ebből a félkész állapotból nem lehettek olyan nagy úszók, amilyenek szerintem lehettek volna. Többek között ezért is futottam akkor 5 évig maratont. Az lett a pótcselekvésem, mert úgy éreztem, több van bennem, de nem tudok kibontakozni. Aztán '98-ban szólt az Öreg, hogy Sanyikám, a segítségedet kérem: itt van ez a Molnár Ákos, 11 éves, most jött Szegedről, itt van a 10 éves Verrasztó Dávid és a 9 éves húga, Evelin, kezdjük el velük a munkát! Nem kell száz ugyanolyan, elég ez a három. Sőt, egy is elég, ha olyan.
MN: Ha milyen? Mit kell nézni?
SZS: Milyen a vízfekvése, hogy lebeg-e vagy elsüllyed. Hogy milyen a fajsúlya, a mozgáskészsége, az alkata. Milyen gyorsan tanul.
MN: És Gyurta Danival hogyan kerültetek össze?
SZS: Széchy mondta, hogy a Gercsák gyerekeket meg kell szerezni! De én akkor már láttam a Gyurtát, fölhívták rá a figyelmemet, a BVSC-ben úszott, ismertem az időeredményeit, és mindig mondtam, persze, Tamás bácsi, a Gercsák gyerekeket is meg kell szerezni, hatan vannak, jöjjenek, de itt van ez a Gyurta is. És tudom, hogy ma már úgy van elkönyvelve, hogy ő fedezte föl a Danit, de igazság szerint először lehülyézett. Nem azért persze, mert nem látta, hanem mert szerette, ha nincs igazad. És aztán egyszer csörgött a telefon. Gyurta Tamás volt, a Dani papája, hogy jöhetnek-e hozzám? Akkor már dübörögtek a Verrasztó gyerekek, jó híre volt a csapatnak. Mondtam, persze. Eltelt egy hónap, semmi. Aztán megint fölhívott a Tamás, és még vagy kétszer-háromszor, de semmi. Kiderült, hogy folyamatosan lebeszélték rólam, azt terjesztették, hogy verem a gyerekeket. De a Dani mamája lejött az uszodába, és megnézte egy edzésünket: fölült a lelátóra, mintha a Szabó Joe úszótanfolyamán tempózó gyerekek közt volna az övé is. Majd másnap megjelentek a gyerekkel. Mert látták, itt szó nincs szadizmusról, vagy hogy terrorizálnám a gyerekeket. Jó hangulatban ment a munka, mosolygós arcokkal. És azt a fizikai kínok közepette azért nem olyan könnyű odavarázsolni.
MN: Mi van a terror helyett?
SZS: Én úgy próbálom nevelni a gyerekeket, hogy saját magukat piszkálják, saját magukat kínozzák, különben nem lesz eredmény, én nem fogom őket megverni. Amikor '98-ban elkezdtem a Verrasztó gyerekekkel, majd egy évre rá jött Gyurta, azt a csapatot már így neveltem. Előtte se voltam szadista vadállat, de addigra jutottam el oda, hogy sokkal többet ki tud hozni magából egy ember, ha saját magát húzza. Annál ugyanis nincsen rosszabb, hogy a saját magam edzője vagyok, mert nem tudok magamnak felmentést adni. Ezt saját tapasztalatból is tudom, mert amikor 10 évvel ezelőtt maratont futottam, volt, hogy sírva mentem haza, mert beterveztem magamnak 8 szigetkört, és nem volt, aki elengedje, hogy 5 vagy 6 legyen csak, így kénytelen voltam megcsinálni. Az én gyerekeim sokkal jobban ki tudják magukat hajtani edzésen is, mert így szokták meg. Például Dara Eszter, amikor visszakerült hozzám, fél évig meg se mozdult, nem úszott jól. Mert rám várt. Mondtam neki: "Anyukám, tőlem a terrort ne várd! Magadtól ússzál jól!" Ifjúsági Európa-bajnok lett. De el kellett telnie egy időnek, amíg ezt megszokta. És ennek a pedagógiának része az is, hogy mindent elmagyarázok nekik. Mert csak akkor tudod napról napra végigcsinálni, ha érted, hogy mi miért történik. De nem mondom, hogy olykor nem kiabálok vagy nem vagyok ingerült, de hogy mennyire nem ez a megszokott, talán jól mutatja, hogy ha például Danit úgy szúrom le, hogy kicsit is sértem az önérzetét, kimegy a vízből, és később egyedül leússza az egészet.
MN: Neked miért pont ő lett az az egy? Honnan lehetett tudni, hogy ő lesz?
SZS: A mozgása is olyan volt, meg a paraméterei, másrészt fiúgyerek, vagyis lehetett sejteni, hogy nem esünk hasra. És rohamléptekkel ment előre: 2:58-cal került át, és 2 év múlva, a 12 éves Gyurta Dani 200 mellen 2:19-et úszott Egerben, az országos bajnokságon. Az a maga nemében nagyobb idő volt, mint amit most úszott a vb-n. Senki nem hitt a szemének, 25 másodperccel előzte a korosztályos ranglistán a világot! És minden évben fejlődött 3 másodpercet, tehát benne volt a pakliban, hogy ha ezt az ütemet tartja, Athénban odaérhet.
MN: Miért volt aztán az a visszaesés?
SZS: Mondtam már, hogy a lányoknál, ha elkezdenek serdülni, és kinő a mellük, nem tudsz mit csinálni. De fiúnál ilyen még nem volt! Dani 15 éves kora után nemhogy nem fejlődött, még vissza is esett. Baromira nem értettem, miért történik... Az egyik dolog, hogy kicsit hátradőltem Athén után. Mindig azzal vádolnak, hogy én csak a Gyurtával foglalkozom, de az ezüst után, mivel azt gondoltam, Dani már sínen van, a Verrasztó gyerekekre fókuszálok. Verrasztó Dávid egyébként két számban lett ifi Európa-bajnok a következő évben, parádés versenyzéssel és eredménnyel. De visszatérve Danira, a másik problémás dolog az volt, hogy nála még nem fejeződött be az érési folyamat, ő még nem volt felnőtt. Nehezebb lett a csontja, följött rá izom, de nem azért, mert erőfejlesztettünk, hanem a serdülőkori hormonváltozások hatására. Rosszabb lett a fajsúlya is, és romlott a technikája. És aztán sok-sok elemzés után kezdtem rádöbbenni, hogy nem biztos, hogy ennyi izom kell, mert akkor a súlyemelők lennének a legjobb úszók. Nála az a baj, hogy ő 70 és 80 kilósan is ugyanannyinak néz ki, nem látod a különbséget, mert egy csepp zsír sincs rajta 80 kilósan se. Most visszavittem 75 kilóra, mert rájöttem, hogy nem olyan nagy baj, ha az izomból is elmegy egy kicsi. Rögtön áramvonalasabb lesz, tehát legyen inkább szálkásan izmos. Először mindenki kiröhögött, de azután elkezdett újra menni, hogy leszedtünk az izomból. Vagyis meg kellett találni az optimumot, mert ha meg túl kevés, nem tudja magát annyira hajtani.
MN: Hogyhogy kitartottatok egymás mellett?
SZS: Egyrészt van egy érzelmi kötődés. Másrészt azt szerintem Dani is tudta, hogy nem hülyülhettem meg egyik napról a másikra, hiszen közben látta az öccse fejlődését. (Gyurta Gergely az idei prágai ifi Eb-n 1500 gyorson 1., 400 vegyesen pedig 2. lett - S. A.) És sosem bántottuk egymást. A 2006-os budapesti Eb volt a mélypont, amikor döntőbe se jutott. Akkor teljesen össze voltam zuhanva, okosat nem tudtam neki mondani, hülyeséget meg minek, erre a gyerek azt mondta: "Sanyi bácsi, ne marcangolja magát, én vagyok a hibás!" És ugyan nemcsak ő volt a hibás, de a lényeg az volt, hogy mindketten magunkban keressük a hibát. De az is igaz, hogy 2006 decemberében Helsinkiben a rövidpályás Eb-nek ultimátummal mentünk neki.
MN: Milyen ultimátummal?
SZS: Kaptam egy levelet az elnökömtől, amit neki állítólag utasításba adtak a szövetségből, és amivel ő tulajdonképpen megvédett engem, mert különben még súlyosabb büntetést kaphattam volna... Szóval kaptam egy levelet, hogy amennyiben Gyurta Dániel nem nyer érmet a rövidpályás Eb-n, illetve nem ússza meg ezt és ezt az időt, nem hosszabbít velem szerződést a Jövő SC. Vagyis nem volt elég, ha nyersz, ha kicsivel is gyengébb az időd, az már nem ér. És még le is írták. Õ meg új országos csúccsal győzött.
MN: Most meg egy századdal! És szinte mindig ezzel az őrületes hajrával. Miért?
SZS: Mert az ő százas ideje gyengébb, ő nem kezdheti el ugyanabban az iramban, mert besavasodik, és nem bírja a végét. Õ a maga iramát ússza, bármennyire is elmennek tőle a többiek, nem tud mindenáron velük menni, mert akkor összeomlik a végére. Egyenletesen halad. Ez olyan, mint egy autónál: rosszabbul fogyaszt az is, ha egyszer 150-nel megy, egyszer meg húszszal. És száznál most is arra gondoltam, kit érdekel, hogy ezek rohannak, mint a hülyék, majd elfáradnak, és akkor jön Dani! Nagyon jól csinálta az egészet. De stabilabban, tisztábban nyerhetett volna, és ezt szerintem ő is érzi. Mert ha 100-on egy másodpercet javult, akkor 200-on mennyit kellett volna? Egy olyan ember, akiről tudjuk, hogy baromi jó állóképessége van.
MN: Kettőt?
SZS: Így van, de akkor miért nem javult kettőt? Lehet, hogy valahol én is hibáztam. Õt még nem akarom ezzel piszkálni, de szép lassan azért belelököm az agyába: "Öcsém, benned maradt egy másodperc!" Nem abban a Gyurtában, amelyik még fejlődik, hanem ebben a mostaniban. Aki még mindig fiatalabb, mint a mezőny, és akinél még mindig tart az érési folyamat. Vagyis biológiailag és szellemileg van még benne tartalék. És a fordulóiban meg a rajtjában is: ma még egy tizeddel később ugrik el, mint a mezőny.
