Magyar Narancs: Tavaly augusztusban a 2Rule-ról szóló Facebook-posztjaid miatt vesztetted el a Spíler Tv-s munkádat. Nem bántad meg?
Kele János: Nem. És nem tudjuk, ezek miatt döntöttek-e úgy, hogy a mailben már megküldött, novemberig tartó beosztás ellenére „nem velem képzelik el a folytatást”. Ma is bánt, hogy a csatorna vezetője két év közös munka és jó viszony után négyszemközt sem tudta azt mondani, „Figyelj, bazmeg, hülye voltál!” Pedig én is tudtam, ő is tudta, mindenki tudta, hogy mi történt.
Az első posztom zsigerből jött, és persze, amikor befejeztem, félig-meddig viccből azt mondtam a barátnőmnek, lehet, hogy most rúgattam ki magam. És tényleg. Szóval megfordult a fejemben, hogy ez nem biztos, hogy szerencsés, de közben meg az elemi igazságérzetemet bántotta ez a jelenség, hisz’ nagyjából arról szól, hogy hogyan kell a közpénzből magánpénzt csinálni, és erre mindenféle kifinomult technikák vannak.
Úgy éreztem, ezt egy plasztikus példán keresztül el tudom magyarázni másoknak is. Ekkora visszhangra nem számítottam, arra sem, hogy Szöllősi úr is reagál – bár már a kommentelők között megjelent –, és nem is biztos, hogy az én írásom miatt jöttek le akkoriban több kormányközeli lapban is azok a „Védjük meg a mi kutyánk kölykét!” típusú publicisztikák. Azt viszont láttam, hogy eléggé betaláltam, sokan megosztották, virálisan terjedt a közösségi médiában.
| ||
MN: Az sosem zavart, hogy miközben a NER-t kritizáltad, a Tv2-csoporthoz tartozó csatornának dolgoztál?
KJ: Óriási gyűlöletcunamit váltott ki, amikor a Premier League átkerült kvázi a NER égisze alá, utálták az emberek az egészet, hogy elvették tőlük. Sok támadást kaptam én is, hogy eladtam magam, és engem is foglalkoztatott, hogy el lehet-e menni egy ilyen helyre dolgozni, legitimálok-e valamit, számít-e bármit, hogy én állok ott?
Aztán arra jutottam, hogy a nagymamámon és a szüleimen kívül senki nem kapcsol miattam oda, tehát nem csinálok nézettséget az adónak. És hát a stáb kiválasztásánál is azt láttam, hogy nem szempont, ki milyen politikai beállítottsággal jön. Végül azt határoztam el magamban, hogy amint nem szakmai alapon rúgnak ki valakit, lelépek. Vicces, hogy pont én lettem az.
MN: Civilben közgazdász vagy és az állami szférában dolgozol. Ezt a részét hogyan kezeled? Van egy másik éned és egy másik életed?
KJ: Pont ugyanígy állok ehhez is.
A munkámat igyekszem becsülettel elvégezni, miközben ennek a munkának nem része semmiféle politikai természetű megrendelés teljesítése. Elemző vagyok, elemzéseket menedzselek, és szentül hiszem, sőt, biztosan tudom, hogy ezek szakmai alapon készülnek, valódi hozzáadott értékkel. Az eddigi tapasztalataim a mindennapokban azt bizonyították számomra, hogy azon a szinten, ahol én vagyok – ami bőven nem a piramis teteje –, az ember simán lehet autonóm szakmai szereplő.
MN: A pride-os kiállást miért tartottad fontosnak?
KJ: Egy hónappal korábban volt az eljegyzésem, hatalmas érzelmi csúcspont, szárnyaltam a boldogságtól. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy vannak olyan barátaink, akik ezt nem élhetik át Magyarországon. És hogy ez mennyire igazságtalan.
| ||
MN: De miért posztoltad?
KJ: Elkezdtem figyelni, kik szólalnak meg a sporttársadalomból ebben az ügyben, és azt láttam, nagyon sok külföldi csapat, liga és sportoló tartja fontosnak a kiállást, hiszen vannak meleg szurkolóik és vannak meleg sportolók is. És nyilván vannak Magyarországon is, de én egy ilyen kiállást sem találtam.
Aztán azon kezdtem el gondolkodni, miért nem tartják ezt fontosnak a magyar klubok, a sport környékén dolgozók, és arra jutottam, valószínűleg azért, mert nálunk a társadalmi elfogadás még nem tart itt, és a marketinges matekból is az jött ki, hogy ne csináljátok, mert öt embernek nagyon tetszene, de 48 meg kilájkolná az oldalatokat. Ez végtelenül szomorú. Gondoltam, megnézem, milyen hatásai vannak annak, ha én ezt kicsiben megcsinálom.
MN: És mi jött ki?
KJ: Egy nap alatt hetven embert veszítettem, öten jöttek. Fogalmazzunk úgy, hogy azt a hetvenet nem sajnálom.
MN: Nálad miért pont a foci akadt be?
KJ: A katartikus élményt a ’99-es Bayern München–Manchester United BL-döntő adta, a fordítással és Knézy Jenő mondataival, hogy erre csak a ManUnited képes. Ja, ha csak ők tudnak ilyet, akkor én nekik fogok szurkolni! Aztán a sporttévés Premier League-közvetítésekkel a rajongásnak meglett a heti üteme, ott ragadtam. Majd 2007 környékén a Hegedűs Henrik fémjelezte NST-s taktikai elemzések adtak egy új dimenziót a foci nézésének. Hogy nem az számít, ki mennyire akar, és üvöltök-e a tévé előtt. Hanem van ennek egy sokkal mélyebb, markánsabb vetülete is.
MN: De neked akkor mit tud adni egy-egy meccs?
KJ: Nyilván kevésbé szórakoztató és a klasszikus, sörrel leülős meccsélmény meghal azzal, hogy nem azt nézem, ahol a labda van, hanem azt, ahol lesz. Vagy ahol volt. Vagyis mindenki mást a labdáson kívül. Jegyzetelgetek, ha valamit észreveszek – hogy ez a játékos ide mozgott –, azt fölírom, ha még egyszer, húzok egy strigulát, amiből ha négy-öt összegyűlik, élek a gyanúperrel, hogy ez nem véletlen. Meg rajzolgatok is: ki hol van, hol kapja a labdát.
A végére lesz egy benyomásgyűjteményem arról, hogy mit akart és aztán mit csinált az egyik csapat, mit a másik, melyik érvényesült, hogyan reagáltak az edzők. Persze, ez sokszor nem rímel a végeredményre, csomó véletlenszerű esemény történhet: kapufa, szöglet, kiállítás, lepattanó – a futball a véletlenek játéka is. Mindenesetre ezt a meccsképet átfuttatom a számokon, lehúzom azt, amit rosszul láttam, amit pedig igazolnak, megpróbálom elmagyarázni, miért volt jó. Hogy mondjuk a jobbhátvéd folyamatosan magasan játszott és ott kapta meg a labdákat.
Három-négy motívumon keresztül, logikusan felfűzve, megpróbálom elemezni a pályán történteket. Vagyis inkább értelmezésnek mondanám. És nálunk szerintem ez az alapvető félreértés, minden ezzel kapcsolatos vitának az okozója: Magyarországon az terjedt el, hogy ül két szakértő a stúdióban és azt mondják, itt és itt rossz volt a Liverpool letámadása. Lehet, hogy rossz volt, én nem tudom, mindenesetre vicces, amikor valaki innen megmondja, hogy a Jürgen Klopp rosszul tanította meg a letámadást. Ez valahogy rosszul veszi ki magát, mert ő mégiscsak a Jürgen Klopp, a szakértő meg Budapesten ül egy stúdióban.
MN: De te is kritizálsz.
KJ: Igyekszem azért abba a nagyon vékony mezsgyébe beletalálni, ami az értelmezés és a minősítés között van. Nem azt mondani, hogy óriási butaság volt három védővel felállni és ezt előre lehetett látni, hanem azt, hogy három védővel álltak föl ezért és ezért, és végül ez rosszul érvényesült, mivel a másik csapat ezt és ezt csinálta. Értelmezési lehetőséget nyújtok az olvasónak, hallgatónak, nézőnek, aki esetleg elgondolkodik ezen. Sok olyan levelet kapok, amiből kiderül, hogy mások is így próbálják nézni, és hogy már azt gondolták, nem ad nekik semmi újat a foci, de most újra érdekes.
MN: Volt az a kínos vitád Sallói Istvánnal, exfocisták kontra bloggerek tárgyban. Abba miért álltál bele?
KJ: Az egyik korábbi posztommal kezdődött, amelyben egy baromi jó meccs kapcsán leírtam, hogy iszonyat jó beszélgetést lehetett volna köré csinálni, tankönyvi példája volt annak, hogy mennyire érdekes a foci, hogyan kezdődik egy új meccs azzal, ha egy embert innen elveszek és odateszem. De nálunk a szakértésben az ilyesmit letagadják, mintha nem lenne, és a volt focisták nem is állnak oda vitatkozni, csak mindenkit lesöpörnek, senki ne szóljon bele.
És ez valószínűleg nem véletlen. Nemet tehát nem mondhattam, hiszen erre vártam, hogy mehessek. Kérhettem volna, hogy ne a cimborád legyen a moderátor, vagy ne nálatok legyen, vagy más szerkessze, de úgy voltam vele, hogy ha valaki rosszindulatú akar lenni, úgyis az lesz. Éreztem, hogy valaki ebből nagyon rosszul fog kijönni; az volt a kérdés, hogy ők vagy én.
Olyan kicsinyes dolgokkal nem szeretnék foglalkozni, hogy az illusztrációkkal kapcsolatos kérdéseimre nemet mondtak, aztán persze volt minden. Meg végül egy nagyon egyoldalú vita, amiben én passzív voltam. Egyrészt, mert éreztem, hogy provokálni akarnak és nem akartam kijönni a sodromból, másrészt pedig azt reméltem, kívülről is érződik, hogy ez gáz. Használni egyikünknek sem használt.
MN: Az, ahogy te foglalkozol a focival, egy klubnál érvényes tudás lenne?
KJ: Sok hozzám hasonló srácot látok, akik meccselemzéseket olvasgatva indultak, beleásták magukat, írogattak, elolvasták a szakirodalmat, megismerték az elemzőszoftvereket. Aztán úgy döntöttek, hogy ebből nem jó cikkeket akarnak írni, hanem egy klubnál hasznosítják a tudásukat, és mivel ott még többet tanultak, ma már sokkal jobban értenek ehhez nálam.
| ||
Nyugaton egész cégek vannak erre, ahol az adatok közül ki tudják válogatni a fontosakat, és azokat könnyen és jól értelmezhetően vizualizálni tudják, aztán meg tudják értetni a játékosokkal. Mert a játékos nagyon kevés információt tud befogadni, még kevesebbet tud ebből fölhasználni a pályán, amikor a pillanat törtrésze alatt kell döntenie. És egyre kevesebbet, mert egyre gyorsabb és komplexebb a játék, közben egyre több adat van.
Vagyis egyre fontosabb a kettő közötti szűrőknek a szerepe, legyen az edző, másodedző vagy videóelemző. A magyar fociban is iszonyat jó fejű, okos srácok dolgoznak videóelemzőként, nagyon becsülöm őket, hogy elhatározták, mindent rátettek erre és aztán végigjárták a szamárlétrát úgy, hogy közben esetleg évekig kapcarongyként dobálták őket, kidobták, amit csináltak. Én ezt nem is tudnám, de nem is akarnám végigcsinálni. Alkalmatlan vagyok erre. Helytállni a napi darálóban úgy, hogy elveszítem a motivációmat, a kedvemet és az integritásomat. Nem szeretnék a magyar futballban dolgozni.
MN: Egy meccsen mik a legfontosabb adatok?
KJ: Rengeteg dologtól függ: a csapatok stílusától, az alkalmazott taktikai elemektől, a felállástól és az egyes játékosok szerepkörétől is. Egy mélységi irányítónál teljesen más mutatókat érdemes csekkolni, mint egy labdaszerző középpályásnál, még akkor is, ha a pályának ugyanazon a részén játszanak. A posztok helyett sokkal inkább a szerepkörök az érdekesek a pályán. A középső középpályás ma már senkinek semmit nem mond, tovább kell specializálni a megnevezést: box to box, holding, creator, passer, destroyer.
Ezek nagy részére még csak magyar nevek sincsenek jelenleg. Két adatot mégis kiemelnék. Az egyik az ún. Impect-modell. Két egykori Bundesliga-játékos, Stefan Reinartz és Jens Hegeler fejéből pattant ki, és a lényege, hogy összehasonlítható, numerikus értéket rendel a megmozdulások mellé. A mutató logikájának alapja, hogy egy-egy akció hatékonysága attól függ, hány játékost érintett. Minél többet, annál értékesebb volt a megmozdulás.
Ez alapján a játékosokat és a csapatokat is pontozzák. Egy pont jár minden egyes átjátszott ellenfél után, de nem csak a passzt adó, hanem az azt sikeresen „fogadó” játékost is díjazza a rendszer – hiszen jól helyezkedett, pontosan vette át a labdát. Az így kapott szám lesz az ún. Packing-Rate, amely nagy mintán is kifejezetten jól korrelál a végeredménnyel, azaz döntő többségben az a csapat nyeri a meccseket, amelyik magasabb Packing-Rate-et tud felmutatni.
Egy gyors példa: a 2014-es vb elődöntőjében a lövések száma 18-14 volt a brazilok javára, akik többet birtokolták a labdát és több szögletet is végezhettek el, mint a németek. Packing-Rate-ben viszont 402-341-re alulmaradtak. A végeredmény – ki ne tudná – 1-7 lett. A másik fontos mutatószám az ún. várható gólok, az expected goals modellje, vagyis az xG. Nagyon leegyszerűsítve, ez a helyzetek minőségét képes azonos alapra helyezni, azaz összehasonlíthatóvá tenni.
A modell minden próbálkozás mellé egy 0 és 1 közötti számot, azaz valószínűséget rendel, ami azt fejezi ki, hogy adott helyzetből egy átlagos topligás játékos milyen eséllyel szerezne gólt.
A helyzet minőségét az egyes modellváltozatokban eltérő körülmények befolyásolják, de alapvetően a szög, a kaputól való távolság, a gólvonal és a labda között helyezkedő védők száma, illetve az a legfontosabb, hogy a támadó mely testrészével továbbítja kapura a labdát.
A modellnek megvannak a maga korlátai: könnyű belátni, hogy mivel átlagos valószínűséggel számol, Messi például valószínűleg túl fogja teljesíteni. Arra viszont tökéletes, hogy a kapura lövések száma helyett azok minőségét is össze tudjuk vetni az egyes csapatoknál. Nagy mintán ráadásul – itt minimum 100 meccsre kell gondolni –, jól hozzásimul a valós gólszerzési függvényhez is.
MN: Te mit látsz, ha ránézel a magyar focira?
KJ: Hogy tudáshiányos és értelmiségellenes. Konkrétan évtizedek óta irtja maga körül azokat az embereket, akik komplexen, mélyen, tudományos alapokon akarnák a játékot nézni. Mert csak be kell rúgni a gólt. De ez a számegyenesnek a másik vége. Régen ez egy markánsan értelmiségi játék volt, kávéházakban gondolkodtak és vitatkoztak róla az emberek úgy, mint a politikáról vagy az akkor divatos izmusokról. Futballedzőnek lenni rang volt, intelligens, gyorsan gondolkodó, tájékozott, művelt, sok nyelvet beszélő emberek voltak.
| ||
Aztán odáig jutottunk, hogy Mezey Györgyöt – akit amúgy nehéz pozitív kontextusban emlegetni – szétsavazták, kiröhögték, kiátkozták azért, mert doktorálni mert a futballból. Amúgy meg ez a rendszer trükkje, hogy ez a tudáshiány újratermeli önmagát. Azok az emberek maradtak, akik nem annyira értettek hozzá, ők nevelték a következő generációt, akik ugyanazt látták és tanulták. Egy idő után azért nem is jártam már focizni, mert nem szerettem azt a közeget.
És erre épült rá az, hogy csak azok kerülhetnek be a körbe, akik már játékosként bent voltak. Ha nincs NB I-es meccsed, már a képzésre sem jutsz be. Tehát ha lenne egy elvetemült hülye, aki értelmiségiként be akar jönni a futballba, azt véletlenül se engedjük be, mert még kiderül, hogy nem tudunk semmit. Akkor lennék elégedett, ha újra értelmiségi közeg lenne a magyar futball, elkezdenének fiatalokat nevelni, innovatív módszereket használni.
| Névjegy Karcagon nőtt fel, s színvonalas helyi futball híján a magyar helyett a nemzetközi fociba szeretett bele, azon belül is az angol labdarúgásba. 2015-ben indította a Britannia blogot, amely „váratlan népszerűséget hozott, hivatkozási ponttá vált”, és amelynél kapacitáshiány miatt épp a napokban fejezték be az aktív kontentgyártást. Jelenleg két focis podcastet csinál, rendszeresen ír a 24.hu-ra, egészen friss projektként pedig – Mészáros Ábellel közösen – Gólra játsszák! címmel egy kéthetente megjelenő előfizetős hírlevéllel kísérletezik, amelyben a különböző támogatói szinteknek megfelelő mélységű és mennyiségű, exkluzív tartalmat kínálnak a Bundesligával és a Premier League-gel kapcsolatosan. |
