Interjú

„Egyszer a legjobb lenni a világon”

Verrasztó Dávid úszó

  • Simon Andrea
  • 2017. augusztus 27.

Sport

A 400 férfi vegyes úszás döntőjére a világbajnokság utolsó napján kerül sor. A szám magyar éremvárományosával a felkészülés végső mozzanatairól, az esélyekről, az elúszott olimpiákról, az apa-fiú/edző-versenyző viszonyról és egy gyerekkori álomról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Már idegállapotban vagy?

Verrasztó Dávid: Nem, hiszen még több mint egy hetem van a négyszáz vegyesig, meg azért voltam már pár vébén, volt időm megszokni, hogy az utolsó napon versenyzem. Tudom, mi vár rám. Nem nagyon megyek majd ki a többieknek szurkolni, mert a helyszínen én is jobban izgulok, inkább tévén nézem a versenyeket. Amúgy nincs semmi extra, július 30-ig ugyanúgy telnek a napjaim, mint eddig: vannak még edzéseim, igaz, most már kevesebb és könnyebb munkát végzünk. Van még egy-két feladat, amit addig szeretnék megcsinálni a szárazföldön és a medencében is. Begyakorolni például a fordulókat, kipróbálni a dresszemet, az úszószemüvegemet, a sapkámat. Fontos apróságok, felmérők magamnak. De kellenek, hogy tudjam, ez így jó, hogy érezzem, minden rendben lesz. Ilyen szempontból fontos, vagy talán a legfontosabb ez az utolsó hét.

MN: Mi van, ha valami mégse klappol az utolsó pár napban?

VD: Kijavítom. Persze előfordul, hogy nem megy jól az edzés, rossz időket úszom, fáj az egész, fáradt vagyok. Ma is rosszul ment, de tudom, hogy ilyenkor kicsit pihennem kell. Júniusban, a Sette Colli előtt is volt öt vagy hat edzés egymás után, amikor katasztrofálisan ment, aztán pihentem két napot és nagyjából minden rendbe jött. (4:07.47-es egyéni csúccsal győzött – S. A.)

MN: Modellezitek, hogy hazai közönség előtt döntőt úszol?

VD: Azt nem lehet modellezni. És nem a hazai pálya miatt, hiszen úsztam már Európa-bajnokságon itthon, és a 2015-ös oroszországi vébén is elég sok néző és nagy hangzavar volt. 400 méter vegyesre készülök, ismerem az ellenfeleimet. Csak jól szeretnék úszni.

MN: Mi az ideális forgatókönyv?

VD: Remélem, az előfutamban még nem kell maximumot úszni, megpróbálok majd egy okos reggelt csinálni, ahogy Rómában: ott se kellett olyan nagyon erőset úszni reggel, de nem is úsztam lassan. A római időnél most szerintem egy vagy kettő másodperccel kell majd jobban teljesítenem az előfutamban. Ott aztán a döntőben is minden ment magától, ahogy kell, nem is nagyon kellett gondolkodnom azon, hogy mi történik. Csak figyelni arra, hogy milyen a versenyhelyzet. Most ugyanez a terv.

MN: Jó, de azért lebontjuk?

VD: Hát, azt mindenki tudja, hogy pille-hát-mell-gyors – ez a vegyes úszás. Ez az egyik legnehezebb szám, fájni fog már az elejétől. Nem szeretek elöl kezdeni és valószínűleg nem is én vagyok pillangón a leggyorsabb. Meg nem is szeretnék már az elején hullafáradt lenni. Háton szeretnék jól úszni, és ha egy ugyanolyan mell-gyorsot jövök, mint Rómában, akkor jó eredményt érhetek el. Pont olyan utolsó száz métert szeretnék, mint ott: jó erőben voltam a végén is, tudtam kontrollálni mindent. Érzésben ilyen életemben egyszer vagy kétszer fordult csak elő. Jó, mondjuk az utóbbi időben, az elmúlt három alkalommal minden utolsó 100 méter jól sikerült: versenyhelyzet volt, láttam, ha valaki gyorsított, én is tudtam gyorsítani, a végén tudtam küzdeni. Igazából ennyi, pofonegyszerű ez is. Ezt próbálom hozni megint. Szeretném okosan leúszni, úgy, hogy azért maradjon energiám a végére. És remélem, nem lesznek váratlan dolgok.

MN: Volt már ilyen?

VD: Például a kazanyi világbajnokságon. Ott már másfél éve jó úton haladtam, minden sínen volt az életemben, amiért megdolgoztam, azt megcsináltam. És utólag úgy látom, hogy még a győzelemre is volt egy csöpp esélyem. Csak aztán a japán Szeto olyat csinált a döntőben, amire egyáltalán nem számítottam azután, hogy az előfutamban egyáltalán nem úszott jól. Én viszont nagyon, reggel én voltam a legjobb. Apáék persze látták, hogy a reggeli rossz mozgásához képest a délutáni döntő előtt sokkal jobb állapotban van, gyanították is, hogy nem lesz meg. Így is lett: nagyon jól úszott a döntőben, közöm se volt hozzá.

MN: Most kikre figyelünk?

VD: Van két amerikai (Chase Kalisz és Jay Litherland), két japán (Hagino Koszuke és Szeto Daiya) és egy angol fiú (Max Litchfield), mi, így hatan, talán egy picivel jobbak vagyunk a mezőnynél. Kalisz (4:06.99), Szeto (4:07.99) és én úsztunk idén 4:08-on belül, de azért Hagino személyében lesz egy olimpiai bajnok a mezőnyben, aki ebben az évben ugyan nem úszott annyira jó időt, de azt meg nem lehet tudni, hogy most mennyit fog vagy tud-e annyit javulni. Az biztos, hogy az idők alapján mi hárman kicsit előrébb vagyunk.

MN: Ki mit tud?

VD: A két japán világsztár, Kalisz pedig Phelps edzőpartnere volt, Bob Bowmannél úszik, a másik vegyes úszóval meg együtt edzenek, szóval azért eléggé tudnak mindent. Senkinek nincs nagyon nagy hiányossága szerintem, a két japán egyértelműen ultra világ­sztár, és ugyanez az amcsi srác.

MN: Miért a vegyesre koncentrálsz?

VD: Mindent úszom, jól megy a pillangó, de a mellúszást szeretem a legjobban. Viszont vegyesen van a legnagyobb nyerési esélyem. Régen ezt tradicionálisan magyar számnak neveztük, de ez ma már nem igaz: mindenki tudja úszni. Vannak régi feladatok, amiket 30 éve találtak fel és úgy tudtuk, hogy ha azokat megcsináljuk, jók leszünk. De az utóbbi másfél évben akkorát változott az úszás, hogy ezeken a paneleken nagyon sokat kellett változtatnunk ahhoz, hogy ma is működőképesek legyenek. Továbbra is fontos az állóképesség, de mára nagyon eltolódott afelé, hogy gyorsan kell úszni. Ezeket kell összekombinálni. Régen elég volt csak a végén jönni, most, ha az elején lemaradsz, annyi.

MN: És te mit tudsz?

VD: A nehéz munkát is képes vagyok megcsinálni, de nincs semmi extra adottságom. Se magas, se nagydarab nem vagyok, nem különleges a vízfekvésem, nem is vagyok gyors és semelyik úszásnemben nem én vagyok a legjobb – mindegyiket jól úszom, de átlagosan. Míg mondjuk Darnyi Tamás minden úszásnemben az egyik legjobb volt a világon, Michael Phelps pedig minden úszásnemben a világ legjobbja volt. Igaz, nem bírom rosszul, szóval egész jó állóképességem van, de az sem ki­emelkedő. Nyilván nem véletlen, hogy ennyire tisztelem az egykori ralis világbajnok Colin McRae-t vagy Conor McGregor UFC-győztes MMA-harcost. Mind a kettő pont olyan, mint amilyen én vagyok. Ők se biztos, hogy a legtehetségesebb vagy legügyesebb embe­rek voltak, de mégis volt olyan lelkesedésük, ami miatt eljutottak odáig, ahova akartak. Meg azt csinálták, amit szerettek. Bennem sincs semmi különleges, ezt mindenki tudja, én is, Ákos is. (Molnár Ákos, egykori Széchy-tanítvány, ifi-Eb-ezüstérmes, évek óta Dávid edzője, idén ősz óta az első számú – S. A.)

MN: Te mióta tudod?

VD: Kiskorom óta. Például az elején nem voltak sikerélményeim, Evelyn, a húgom, sokkal tehetségesebb volt nálam. De szerettem az uszodában lenni, szerettem a Komjádit, ami tényleg egy szentély, sok elődünk edzett ott, történelme van annak a helynek. Jól éreztem magam, aztán ott ragadtam.

MN: Mit szeretsz az úszásban?

VD: Szeretek edzeni és versenyezni is. Amikor jól megy, összeáll a technika, jó érzés vízben lenni, gyorsan úszni. Ez valahogy többet ad nekem, mint bármi más.

MN: És amikor nem megy?

VD: Olyankor nehéz magam motiválni, nem is mindig sikerül. Nincs semmi szuper, mindent vivő módszerem, próbálok arra gondolni, amit meg szeretnék csinálni.

MN: A szüleid miatt kezdted?

VD: Egyértelműen. Kipróbáltam más sportágakat is, kosaraztam, karatéztam, de azokban sem lettem volna világsztár. Szerintem gyorsan tanulok és semmihez sem vagyok annyira ügyetlen. De kiemelkedően ügyes sem.

MN: Akkor mivel úsztál az élvonalba?

VD: Lelkes vagyok.

MN: Én is, mégsem tudom 4:08-on belül úszni a 400 vegyest.

VD: Jobban akarom talán, mint mások. Önfejű vagyok, amibe sokszor bele is bukom. Aztán egy év múlva vagy pár hónappal később rájövök, hogy rosszat csináltam.

MN: Kisgyerekként fogalmaztál meg célt?

VD: Szerettem volna egyszer a legjobb lenni a világon. Ez 2015-ben, a kazanyi vb-n már majdnem sikerült, és két olimpián is megvolt a lehetőségem, de elrontottam az elsőt is és aztán elrontottam a másodikat is. Persze, kiskorban könnyű azt mondani, hogy majd nyerek olimpiát, és tök jó, hogy van, akinek ez tényleg sikerül. De a 60 emberből, aki ott elindul, ez csak egynek jön össze abban a 4 évben, abban a számban.

MN: Neked melyik min ment el?

VD: Az várható volt, hogy Londonban valami rossz lesz, hiszen fél évvel az olimpia előtt volt a szczecini balhém (az Eb záróbankettjén a barátnőjének küldött SMS miatt megütötte Gyurta Gergelyt, amiért felfüggesztett eltiltást kapott – S. A.), nem tudtam kordában tartani az érzelmeimet, nagyjából ott indultam el lefele a lejtőn és mire felálltam a rajtkőre, már egyáltalán nem voltam képben, azt sem tudtam, hol vagyok, mit ússzak, hogy jól ússzak, teljesen leblokkoltam. 200 vegyesen tök utolsó lettem (35. hely), és 400 vegyesen sem jutottam döntőbe. Rió az más, és sokkal jobban bánt. Abban nemcsak az én munkám volt, hanem mindenki nagyon sokat dolgozott azért, hogy nekem ott, aznap minden jó legyen, nagyon sokan bíztak bennem, sok energiát és támogatást kaptam, és mindenki többet érdemelt volna annál, ami ott történt (400 vegyesen 12. lett és nem került döntőbe, a 200 vegyestől pedig visszalépett – S. A.). De az olimpia előtt az önfejűségemből adódóan több, nem csak úszással kapcsolatos rossz döntést is hoztam, és hiába szóltak, hogy nem lesz az úgy jó, hogy például bizonyos versenyen nem kellene elindulnom, mentem, csináltam, rossz lett. Nem hallgattam azokra, akikre kellett volna. És aztán nehéz helyzetbe hoztam magamat is és mindenkit magam körül, csalódást okoztam azoknak, akik nekem fontosak. És persze, abbahagyhattam volna, feladhattam volna az egészet, mert ott mindent elrontottam. De azért vagyok még mindig itt, hogy kijavítsam.

MN: Más névvel könnyebb volna?

VD: A nevemet hoztam magammal, és sokan még ma is azt hiszik, hogy amit csinálok, az azért van, ahogy hívnak. Csak hát nekem is meg kell csinálnom azt a munkát, és nekem is le kell úsznom azt a távot, amit másoknak, akiket nem Verrasztónak hívnak, és nekem egy tizedet se vonnak le azért, mert az apám úszó volt. Ezt sokáig nem volt könnyű feldolgozni, de szerintem mára már túl vagyok rajta.

MN: Az apa-fiú kapcsolatotokra hogy hatott az edző-tanítvány viszony?

VD: Rosszul, ezt mindketten tudjuk. Kicsit megromlott a kapcsolatunk. Nekem egyáltalán nem volt egyszerű, hogy az apám egyben az edzőm is. Sokszor nem értettük meg egymást, pedig mindketten ugyanazt mondtuk. Ez sok konfliktussal járt, sok problémát okozott szerintem mindkettőnknek. Sokszor összevesztünk, csúnyán beszéltünk egymással, úgy, ahogy nem kellett volna. Hála istennek, ez most megszűnt. Sok sikert értünk el együtt, sőt majdnem az összest úgy értük el, ahogy szerettük volna. Igazából az utolsó lépcsőn csúsztunk el, a riói olimpián. De az kizárólag az én hibám volt.

MN: Szeptemberben elé álltál, hogy mostantól Ákossal dolgozol egy másik egyesületben?

VD: Igen, nagyjából. A Rió utáni másfél hónap alatt sok minden történt, voltak jó és rossz döntések, ma már úgy látom, kicsit hamar volt minden. De nem is voltam olyan állapotban, hogy jól át tudjam gondolni az egészet. Időnként ma is úgy érzem, hogy egy óriási kérdőjel minden. Nem az, hogy Ákossal együtt csináljuk, ott semmilyen kérdőjel se volt: eldöntöttük, hogy így megyünk tovább. És ez most mindhármunknak egyszerűbb, apával pedig mindketten megkönnyebbültünk. Ákossal együtt úsztunk, hasonlóan gondolkodunk az úszásról, edzésmunkáról, egyet­értünk sok mindenben, egy nyelvet beszélünk, 20 éve a barátom. Amikor Balázs külföldre ment (Fehérvári Balázs, aki korábban Verrasztó Zoltán és Horváth Péter mellett volt Dávid edzője – S. A.), apa mellett ő volt az egyetlen, akire számíthattam. Persze, most is kikérjük apa véleményét, bármikor felhívhatjuk, szóval a felállásban, szakmai téren nem sok minden változott. De nekem azért néha hiányzik, hogy ott legyen a parton. Sőt sokszor. Hatalmas tudása van. És most, hogy eltelt már egy kis idő a riói olimpia óta és mindkettőnknek volt ideje megemészteni a történteket, úgy érzem, sokkal könnyebben tudnánk együtt dolgozni egy hónapot. Míg korábban egyet se tudtunk.

MN: Barátságot könnyebb kockáztatni?

VD: Nem, és nem is szeretném, ha rámenne. Tudom, hogy Ákosnak is nehéz, hogy Rióban ő sem erre számított, azon vagyok, hogy helyrehozzam. Többször jöttem vissza nagyon mélyről, és azért is sikerült, mert mindig volt kiért. És idén eddig, a három darab 400 vegyesnél egyszer sem hibáztam.

Neked ajánljuk