Az elég nyilvánvaló volt, hogy ha Gyurta Dániel rosszul szerepel Rióban, a mestert kicsinálják – egész edzői pályafutását ultimátumok (ha nincsenek sikerek, szét kell válniuk), megszégyenítések (mint 2013-ban, amikor az akkori MÚSZ-vezetés a „szokásos problémákra” hivatkozva hazarepítette őt a barcelonai világbajnokságról, vagy amikor idén tavasszal elvonókúrára küldte) és fenyegetések övezték (ha nem határolódik el a MÚSZ-t rendszeresen kritizáló Hornyák Viktortól…). Szélesnek még a győzelmek után is magyarázkodnia kellett, epitethon ornansa pedig nem a zseniális, hanem az alkoholista lett. Jóllehet Gyurtából 15 évesen olimpiai ezüstérmest, majd világrekorddal olimpiai bajnokot, valamint többszörös világ- és Európa-bajnokot csinált, öccsével, Gergellyel pedig a 2013-as rövidpályás Eb-n 1500 gyorson nyertek aranyat. De Risztov Éva londoni, 10 km-es győzelmében is aktívan közreműködött, ahogy a Verrasztó testvérek is a nála elsajátított alapokból úsznak még ma is. Aki vele maradt, az bajnok lett, akit elvittek tőle, az visszaesett. Tudta ezt ő is, tudta mindenki. Az persze, hogy élete végére az úszótársadalom perifériájára szorult és nem kellett már senkinek, hogy tanítványa a sajtón keresztül tudatta, új edzővel folytatja, hogy kollégái és egykori úszótársai elfordultak tőle, egyesülete pedig kirúgta, és hogy a sportvezetőknek küldött levelei is válasz nélkül maradtak, rajta is múlt, sőt, az utolsó másfél évet tekintve elsősorban rajta múlt. Amikor a valós olimpiai esélyekről beszélhetett volna, inkább hallgatott, aztán rettenetes ütemérzékkel szólalt meg, a vitákban rendre rosszul foglalt állást, sokakba belemart, a megszokott önkritika helyett inkább arrogáns volt és kioktató, segítséget is egyre ritkábban kért, gyakrabban követelt.
Született önsorsrontó volt. Miközben fantasztikus tudását mindig új és újabb helyzetekhez tudta adaptálni, a borzalmas sportági kliensrendszerben végig idegenül mozgott. Kilencévesen a Púpos (az Aranycsapat olimpiai bajnoka, Budai II. László) közbenjárásával, óriási elszánással és behozhatatlan hendikeppel érkezett a KSI-be. „A strandról jöttem, bazmeg!” – mondta egyszer nevetve. Kijavíthatatlan strandúszó-technikáját a legendás Bárány István (az első európai úszó volt, aki percen belül teljesítette a 100 gyorsot, és csak Tarzan – Johnny Weissmuller – tudta legyőzni az amszterdami olimpián) vezette úszótanfolyamról vitte magával, első generációs Széchy-tanítvány lett: együtt úszott Hargitay Andrással, Sós Csabával és Verrasztó Zoltánnal 1500-as gyorsúszóként, sokszor náluk keményebb munkát végezve. Volt válogatott és járt nemzetközi versenyen is, de bármennyire is igyekezett helytállni és szocializálódni, ebben a kegyetlen sportközegben közepesen gyenge úszóként, komolyabb eredmények nélkül csak a csoporthierarchia alján jutott neki hely – nem véletlen, hogy az ott töltött évekről igazán őszintén a nyilvánosság előtt egyszer sem beszélt. Inkább csicska volt és pofozógép, a lábteniszt nyert helyzetből elbukó örök vesztes; azok közé tartozott, akit a társak is előszeretettel ütöttek, akit simán otthagyott a vidéki túrára induló csapatbusz, utolsók közt szedett a csapatvacsorán, és akit Széchy is gyakrabban és keményebben büntetett. „Az aranytojást tojó tyúkokat nem nagyon bántotta, őket inkább csak meglegyintette, és megrezzentek. Rajtunk statuált példát, rajtunk gyakorolt, rajtunk mutatta meg nekik, hogy féljenek, mert ők is kaphatnak. Főleg kókuszt osztott, és fenekeseket a Juliska nénivel. Vagy ha nem úsztuk meg a szintidőt, ráhúzott a stopper bőrszíjával a hátunkra, miközben a medence szélébe kapaszkodva lihegtünk” – mesélte tavaly decemberben.
Tizenhét évesen besokallt, és sportágat váltott: öttusázni kezdett, junior vb-bronzéremig vitte, majd a TF-en szerzett úszószakedzőivel a kezében, Széchy hívására trénerként tért vissza az uszodába. Egy kis csoporttal indult ’77-ben, aztán fél évvel később az Öreg rábízta Wladár Zoltán, Nagy Sándor és Koczka István felkészítését – Nagy a moszkvai olimpián 400 gyorson a 6., Wladár pedig 1500-on a 7. helyen végzett –, kicsivel később meg az utánpótlást is: Szilágyi Zoltán, Gyúró Mónika és Kalaus Valter mellett a két későbbi olimpiai bajnokot, Darnyi Tamást és Szabó Joe-t is edzette. Húsz, „félig-meddig alkotóként, de inkább szolgaként” töltött, konfliktusokkal és tekintélyromboló alázásokkal teli év következett, a „föladásos rendszerből” túl korán kiragadott, félkész úszók miatti frusztrációval, szakítással, BVSC-s kitérővel és újbóli egymásra találással. (Széles foglalkozott az utánpótláskorú versenyzőkkel, s ha azok elérték a megfelelő kort és edzettségi szintet, akkor „föladta” őket a felnőttek közé a velük dolgozó edzőnek, Széchy Tamásnak – a szerk.) Meg pohár sörökkel, pótcselekvésként maratonfutással, mert Széles úgy érezte, „több van bennem, de nem tudok kibontakozni”. Mesteréhez hasonlóan objektív, materialista elme volt, ő sem a hókuszpókuszban meg az Amerigo kabalaegérben, hanem a tényekben és a munkában hitt. Az erőszak minden formájától irtózott, ezért is mondta azt 2009-ben a Narancsnak: „Én úgy próbálom nevelni a gyerekeket, hogy saját magukat piszkálják, saját magukat kínozzák, különben nem lesz eredmény, én nem fogom őket megverni. Amikor ’98-ban elkezdtem a Verrasztó gyerekekkel, majd egy évre rá jött Gyurta, azt a csapatot már így neveltem. Előtte sem voltam szadista vadállat, de addigra jutottam el oda, hogy sokkal többet ki tud hozni magából egy ember, ha saját magát húzza. Annál ugyanis nincsen rosszabb, hogy a saját magam edzője vagyok, mert nem tudok magamnak felmentést adni. (…) És ennek a pedagógiának része az is, hogy mindent elmagyarázok nekik. Mert csak akkor tudod napról napra végigcsinálni, ha érted, hogy mi miért történik. De nem mondom, hogy olykor nem kiabálok, vagy nem vagyok ingerült, de hogy mennyire nem ez a megszokott, talán jól mutatja, hogy ha például Danit úgy szúrom le, hogy kicsit is sértem az önérzetét, kimegy a vízből, és később egyedül leússza az egészet.”
Nem erőszakolt és nem tapizta a tanítványait, nem igazította meg a kisfiúk kukiját az úszónadrágjukban, nem sikkasztott, nem osztott vissza, és nem hamisított jegyzőkönyvet sem. Nem is neveztek el róla uszodát még életében, találmányát, a teknőcnek hívott segédeszközt a hívők is inkább csak titokban használják. Az úszócsalád páriájaként halt meg, amely most saját halottjának tekinti. Egy utolsó utáni esélyt megérdemelt volna – bármilyen tanácsadói funkció helyett egyetlen pályával a Komjádiban boldog lett volna.
