Interjú

„Ez rohadt kemény szakma”

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség volt elnöke

  • Simon Andrea
  • 2017.05.30 07:40

Sport

A harmadik legeredményesebb olimpiai sportágunk az örökranglistán – de az élsportolói csúcs mellett a kajak-kenus szubkultúra hátországára is büszkék lehetünk. A tavaly 21 sikeres év után visszavonult szövetségi elnök nehéz döntésekről, hatalmas egókról és a dopping kísértéséről mesél.

Magyar Narancs: Egyedüli elnökjelölt volt a tavaly decemberi közgyűlésen, aztán végül a főtitkárt, Schmidt Gábort javasolta maga helyett. Miért?

Baráth Etele: Amikor 21 évvel ezelőtt az MKKSZ elnöke lettem, a szövetségnek 50 milliós éves büdzséje és 30 milliós adóssága volt, meg egy Volkswagen kisbusza egy 8-10 éves utánfutóval, amivel biztosítás nélkül vitték a nemzetközi versenyekre a hajókat. Mára a költségvetésünk 8 milliárd forint, másfél milliárdos saját vagyonunk van, tehát ahol most ülünk, az nem állami tulajdon, hanem a sajátunk. De társadalmi munkában ezt már nem lehetett tovább vezetni. 2010 óta az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja vagyok, az Európa 2020 Stratégia Irányító Bizottságának az elnöke, és heti két-három napot töltök Brüsszelben. Már a londoni olimpia után is azt gondoltam, hogy váltani kellene, csak aztán Janics Natasa és még sok más kajakos külföldre akart menni, én pedig úgy éreztem, nem lenne tisztességes fölállnom, mert még nincs kész a rendszer. Mára viszont kialakult egy önjáró kollektíva, amelyik végig tud csinálni ügyeket. Sőt, ha én nem vagyok, energiák szabadulhatnak föl. Mindenkinél eljön az idő, amikor úgy érzi, váltani kell. Csinálhattam volna tovább, csak nem lett volna tisztességes.

MN: Nem szóltak föntről, hogy itt az idő?

BE: Nem. Olyan volt korábban, hogy egy jó nevű fiatal politikus azt mondta nekem, hogy te már egy vén f*sz vagy, és húzz már el innen. De ez nem a nagypolitika üzenete volt, hanem az illető egyéni ambíciója, teljesítési szándéka. Amire én azt mondtam, rendben, jelöljétek az embereteket, és ha a közgyűlés megszavazza, ő lesz az elnök. Én is így, pályázat útján, szavazással lettem az 1995-ben.

MN: Most viszont pályázat nélkül lett új elnöke a sportágnak.

BE: A közgyűlésen bárkinek joga van javaslatot tenni, és 50 százalékos támogatással jelölőlistára lehet kerülni. Ez történt most: a közgyűlés tagjaként Schmidt Gábort javasoltam, akinek a 150 megjelent küldöttből 144-en szavaztak bizalmat.

MN: Hallottam olyanról is, aki azt kérdezte, mennyire elkötelezett a sportág iránt az, aki a főtitkári pozícióból három hónappal a londoni olimpia előtt lefalcol az államigazgatásba.

BE: Gábor kisgyerek korától elkötelezett, kajakos gyerek volt, aztán edző, szakosztályvezető, felelt az utánpótlásért, volt főtitkár, tehát a teljes hierarchiát végigjárta. Engem is bántott, amikor elment, de nem politikai, hanem sportszakmai funkciót vállalt. És miközben a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyetteseként tudásra és tapasztalatra tett szert, benne maradt a szövetség munkájában.

MN: Mára annyira megerősödött, hogy egyszerűen túlnőtt önön?

BE: Ennek ellenére nem jelentkezett elnöknek, és senki nem is jelölte. De természetesen így van. Amikor én ide kerültem, 67 egyesület volt, most 146 van, és 240 helyen fejlesztünk. Én akkoriban minden egyesületbe, minden szakosztályhoz el tudtam menni, mindenkit jól ismertem. Akkor volt 70 edzőnk, most van 340. Irreális dolog társadalmi funkcióból személyesen is tartani a kapcsolatot mindenkivel. Ezért logikus, hogy a főtitkár, aki mindennap ott van, aki dönt a pénzügyekben, aki el tud menni az évzáró ünnepségre, át tud adni egy kitüntetést, az túlnő. Ez normális folyamat.

MN: Nem félt, hogy az utolsó két év ügyei önre égnek?

BE: Azok miatt maradtam mostanáig. Ha lemondok vagy nem indulok, annak az lett volna az üzenete, hogy ez a pasi menekül. Nem menekülök. Itt vagyok, és a stratégiai bizottság, valamint a közgyűlés elnökeként ezekkel az ügyekkel is foglalkozom.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: A riói szereplés mit mutat?

BE: Rendkívüli sikert. Ezt most direkt karikírozom ilyen durván. Nagy generációváltás következett be, amiből a három legesélyesebb emberünket kihúztuk oldalra a bajok miatt. Ha például az elnökség úgy dönt június végén, hogy hadd menjenek a kétszázasok, és jól is szerepelnek, ma senki nem beszél arról, hogy mi van a férfi kajak szakággal. De ezt nem lehetett vállalni. Kemény erkölcsi döntés volt, még évekig tart a hatása. De ha a Vasbányai–Mike kenupáros át tudott volna állni a lötyögős víz által megkívánt stílusra, tehát ha az 5-8 év után kialakult stílusukról – hogy 1000 méteren keresztül nagyon hosszan és egyenletesen eveznek, ahogyan világbajnokok is lettek – váltani tudtak volna a rövid húzásokra, aminél a megbillenő hajót lehet korrigálni, a második helyre jók lehettek volna. És akkor Vajda Attila után kenuban is megtörténik a generációs váltás.

MN: Mi volt a három legnehezebb ügy a 21 évből?

BE: A legnehezebb a Peking előtti időszak volt, amikor három hónappal az olimpia előtt a Kovács–Kozák–Szabó hármas elhagyta Kati nénit (Fábiánné Rozsnyóy Katalin – a szerk.), és Sári Nándorral, a Kammerer–Kucsera férfi páros edzőjével készült. Mondhattam volna nemet a versenyzőknek, az edzőknek és a szövetségi kapitánynak, de milyen szakmai alapon és milyen kockázattal? (A Janics Natasával kiegészülő női négyes végül ezüstérmet szerzett a német hajó mögött, Kovács egyesben 4. helyen végzett, a Janics–Kovács páros pedig olimpiai bajnok lett – a szerk.) Az drámai pillanat volt, olyan változások történtek, és annyira rövid volt már az idő, hogy érdemben nem lehetett beavatkozni. A 2012-es elvándorlási rajtot már említettem, amikor sorra jöttek a gyerekek, hogy itthon nem tudnak megélni, máshol többet kapnának. Kritikus pillanat volt olyan második vonalbeli versenyzőkkel, akikből lehettek elsők. Akkor az egyik elnökségi tag azt mondta, hogy „fölveszlek titeket a cégemhez állásba a következő három évre, és bizonyíthattok”. És a két versenyző közül az egyik kint volt a tavalyi olimpián.

És persze a Horváth–Szomolányi-ügy is mindennap foglalkoztat. Nemcsak a versenyző helyzete, hanem az edzőé, a szakosztályé, a kollégáié és a barátaié is, a családjáé is. A támogatóé, aki pénzt fektet bele. Iszonyú bonyolult világ, és ebben kell tudni valami igazságot tenni. (Horváth Bence 200 méter egyesben és Szomolányi Mátéval párosban szerzett indulási jogot a riói olimpiára. A doppingellenőrzések során több atipikus mintát produkáltak, az MKKSZ fegyelmi eljárást indított ellenük, helyükre pedig a Molnár–Tótka egységet nevezte. A két versenyző jogilag ugyan nem követett el doppingvétséget, a fegyelmi testület végül felmentette őket, de a Magyar Antidopping Csoport akkori állásfoglalása szerint a szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak. Egyikük mintáját a Nemzetközi Doppingellenes Ügy­nökség referencialaboratóriuma is atipikusnak és erősen kockázatosnak minősítette – S. A.)

MN: A Horváth–Szomolányi párossal kapcsolatban ma is így döntene?

BE: Igen. Meg is írtuk az ügyvédeknek. Volt egy elnökségi ülés, amelyen ott volt a MACS két vezetője, és a jogász azt mondta, hogy jogilag ez nem dopping, az orvos meg azt, hogy orvosi szempontból bizony az. Ezeket a mintákat évekre el lehet rakni, és később, akár más módszerekkel is lehet vizsgálni, és azt azért látjuk, mi történik az utóbbi időben. Ha a gyerekemről azt mondják, hogy „ne haragudj, állatira aranyos, de láttam, hogy a szomszéd táskájából állandóan kicseni az ötforintosokat, valamit tenni kéne”, mit mondok? Nem a tízezreseket, de ez azért veszélyes tendencia. Nem veszem tudomásul, nem ülök le, és nem beszélem meg vele? És nem tiltom el legalább a délutáni focitól? Nekem azt igazolták, hogy az ötforintosokat kilopták a szomszéd táskájából. A mai napig ez az álláspontom, és az elnökségé is. Ők azt mondják, hogy nem doppingoltak. Rendben van. De most tiszta lappal versenyezhetnek, és tavasszal bizonyíthatnak. Ha kiküldjük őket Rióba, ahol esetleg megbuknak, akkor mi történik a magyar kajak-kenu sporttal, a Horváth–Szomolányi párossal és a következő négy évükkel?

MN: Hol tart most az ügyük?

BE: Az ügyvédeik az MKKSZ-nek beadták a kártérítési igényt. A mi álláspontunk az, hogy mind erkölcsi, mind jogi szempontból helyesen döntöttünk. Nekünk is vannak érveink.

MN: Az ügyvédeik szerint akár az aranyra is lett volna esélyük, így az ez után járó egyszeri állami juttatást és a 35 éves koruk utáni életjáradékot is kérhetik.

BE: Olyan versenyt én még nem láttam, ahol előre kiadták volna az aranyérmet. Engem most meg fognak utálni, de azért lássuk be, hogy az előző világbajnokságon egy másik páros nyerte meg kétszer azt a számot, majd utána a három ütközetből csak egyszer ők, és az Eb-n nem volt akkora nagy eredményük. Nehéz ügy, nagyon sajnálom az egészet.

MN: A Dombvári Bencével történtekről mit gondol?

BE: Bence nehéz sorból jövő, rendkívül tehetséges fiú, aki úrrá lett az első bajokon, és egy évig fantasztikusat produkált. Biztos vagyok abban, hogy nem hibás abban, ami tavaly történt. (A legtehetségesebbnek tartott magyar férfi kajakos szervezetében egy 2015. áprilisi doppingvizsgálat kokaint mutatott ki, ám mivel nem verseny alatt, hanem felkészülési időszakban élt vele, ez nem minősült tiltott szerhasználatnak. Őt és a vele együtt megbukó Csipes Tamarát az MKKSZ néhány hónapra eltiltotta a versenyzéstől: ez a viszonylag enyhe büntetés egyiküket sem zárta ki a riói felkészülésből. Ám Dombvári 2016 júniusában a második olimpiai válogatóverseny után pozitív doppingmintát adott. A válogatott ezer egyesben és párosban éremre is esélyes kulcsembere azt állította, hogy a kis mennyiségű sztanozololt valaki becsempészte a kulacsába. Dombvárit a szövetség azonnal kizárta az olimpiai csapatból, végül idén februárban két évre eltiltotta a versenyzéstől. A szövevényes történetről lásd cikkünket és megrázó interjúnkat: Kígyófészek, Magyar Narancs, 2016. július 21., és „Hatalmas nagy szenvedés”, 2016. augusztus 11.) De azt, hogy mi történt, ma sem lehet pontosan tudni. Az ő kicsit szabadosabb élete könnyen lehetővé teszi, hogy nem a sport világában került a szervezetébe ez a baromság. Erre mondom, hogy nem hibás – de azért elment a bulikba. Amikor én kezdtem, olyan szövetségi kapitány volt, aki ehhez a két-három, szélsőségesen viselkedő versenyzőhöz esténként elküldte a felügyelőt, hogy ágyban vannak-e. És ha körülnézek a versenyzők között, nincs olyan, akiről el tudnám képzelni, hogy belecsempészi a másik bármijébe a tiltott szert. Ez egy kőkemény sport. Kőkemény a harc, nagy a pénz.

MN: Az első bajok alatt nyilván a kokainügyet érti. Miért vizsgál a MACS erre?

BE: Kivétel nélkül minden versenyzőnk olyan vizsgálatoknál kvázi bukott meg, amit az MKKSZ rendelt. Amikor a fülünkbe jutott, hogy lehetnek ilyen gondok, akkor rögtön azt mondtuk, hogy ezt komolyan vesszük.

MN: De hogy jut a fülükbe a kokainozás? Viszi a víz a hangot?

BE: Természetesen pletykálnak egymásról. Az ember ennek mindig utánanéz, beszél az edzővel és a többi. És ha valaki az egyik versenyen 1:13-at megy, majd rövid időn belül a másikon 1:02-t, akkor gyanút fogunk. Mi ennek az egész vizsgálati rendszernek az élére állunk, és nemcsak vizeletből és doppingszerekre, hanem vérből és kokainra is vizsgáltatunk. Ezt elhíröltük, összehívtuk az edzőket, írásban is kiadtuk, szabályzatot módosítottunk. Lehet, hogy ezt mindenki komolyan vette, és per pillanat mindenki szűz, de 2015-ben Dombvári nem volt az. De nem versenyre szedte, tehát nem volt annyira súlyos.

MN: Hogy ki hogyan lazít a szabadidejében, az nem magánügy?

BE: Én a zéró tolerancia mellett vagyok, nem is lehetek máshol. Nem tudom azt mondani, hogy hétfő este még csinálhatod, mert csütörtökre elmúlik a hatása, és csak szombaton lesz a verseny. Azt viszont igen, hogy ha olimpiai bajnok akarsz lenni, és részesülni akarsz ebből a nagy jutalomból, amivel életed végéig megtámaszthatod magad, két dolgot tudsz csinálni: tanulni és fegyelemmel viselkedni addig. Dombvárit a drogügy után jól kezelte az egyesülete és a szövetség is, meg tudtuk adni neki azt a lehetőséget, hogy ha összeszedi magát, akkor újra válogatott kerettag lesz, és megkapja a támogatásokat. És ez a fiú, a roppant tehetsége mellett, miközben akkor is megcsinálta a maga kis játékait, újra földolgozta magát. De nem lehet egy ilyen csatát egyedül, önmagával szemben egy sportolónak megnyerni – ahhoz olyan zseninek kell lenni, amilyet én nem nagyon ismerek. Erős családi háttér kell, mint a 2015-ben ugyanebben a cipőben járó Csipes Tamaránál az apukája, vagy egy férj vagy feleség, de valaki kell. Ez rohadt kemény szakma, amit nem lehet egyedül végigcsinálni. (Csipes Tamara a Rióban 500 méteren győztes négyes tagjaként végül olimpiai bajnok lett – a szerk.)

MN: Kati néni miatt mennyit öregedett?

BE: Semennyit. Nem ő az egyetlen erős egyéniség ebben a sportágban, inkább azért tűnik annak, mert a nyíltsága kifele is mindig megnyilvánul, míg mások szűkebb körben kemények és nyíltak. A sport világa ilyen: mindig győzni kell, és minden eszközt be kell ezért vetni. Én nagy tisztelettel vagyok Kati néni iránt, tudom, hogy rettentően nehéz teremtés, aki szerintem nagyon megszenvedte a saját keménységét, a vitákat is, amiket a versenyzőivel folytatott, amikor elküldte őket. De ő jól tudja, hogy ebben a sportágban korbács is kell ahhoz, hogy valaki túltegye magát a második holtponton. Egy tanítványa odament hozzá egy verseny után, ahol ezüstérmes lett, hogy „Kati néni, meghaltam”, mire ő csak annyit felelt: „tudod, kislányom, kétszer kell meghalni a versenyen”.

MN: Mennyire volt nehéz úgy bent tartani őt a sportágban, hogy a hatalmas tudása is érvényesüljön, de ne legyen végzetes a rombolása, amire ő azért hajlamos?

BE: Amikor a rombolás helyzete előállt, akkor az edzők és a vezetés annyira elkerítette, hogy ne összeomlással végződjön a történet. De sokszor, amikor rombolásnak tűnt, neki volt igaza, még akkor is, amikor ezek negatívan értek véget. Ilyen volt a Peking előtti helyzet is. Kati néni végigcsinált 50 évet, és pontosan tudja, hogy három, öt év múlva mi a következménye annak, amit ő ma tesz.

MN: Van élsport, kajak-kenu dopping nélkül?

BE: A doppingról sokat tudunk, és nagyjából látjuk, hogy a világ milyen irányba halad. De a magyar kajak-kenu sportban nélküle is mindig lesz két olyan kiemelkedő képességű, tehetségű, testfelépítésű, józan eszű, klassz ember, aki normális edzői és egészségügyi felkészítéssel a csúcson lesz. Hiszek abban, hogy létezik ez a csúcsképesség a mi sportágunkban is. És abban is, hogy tisztességesen felépített, teljesítményorientált felkészülési rendszerben, egészségügyi mérésekkel, eszközökkel hozzá lehet adni azt az 5 vagy 8 százalékot, ami akkor kell, amikor kell. Ezért találtuk ki a kajak-kenura kiélezett, sportágspecifikus egészségügyi szakértői rendszer koncepcióját, szerveztük meg ennek a pénzügyi hátterét. A Gubacsi telepünkön lesz egy ún. ellenáramú medence, ahol különböző szél- és hőmérsékleti viszonyokat tudunk teremteni, a versenyzőn lévő műszerekkel pedig mindent mérni tudunk, az egészségi és edzettségi állapotát, a teljesítményét, hogyan fogja és húzza a lapátot. Állandó online kapcsolatban lesz minden mindennel, és ha össze tudjuk gyűjteni az edzői tapasztalatokat is, akkor a mesterséges intelligencia eszközeivel le tudjuk vonni a következtetéseket: miért akkor volt a legjobb a sportoló, vagy hogy milyen edzéstervet igényel. A doppinggal szemben semmilyen más eszközöm nincsen. Dumálhatunk az erkölcsi és kulturális részéről, de ha azt tudom mutatni a gyereknek, hogy ezekkel a műszerekkel a legtöbbet tudjuk kihozni belőle, mert úgy tudod tartani a lapátot, úgy csavarod magad, ezt elhiszi, és nem fog doppingolni. Ez a rendszer felelős válasz a doppingra. Meg tudom teremteni azt az önbizalmat a sportolóban, hogy megkapott mindent a maximumhoz, és nem kell piruláért vagy tűért nyúlni.

MN: Tíz évig őrzik az olimpiai mintákat. Minden bajnokunk és érmesünk miatt nyugodt?

BE: Többször ébredtem föl azzal, hogy jaj, istenem, csak holnap nehogy kiderüljön valami. Honnan tudhatnám ebben a hatalmas közösségben, hogy amikor valaki nyert, akkor tiszta volt-e? De nem volt elterjedt nálunk, mert akkor tudtam volna róla. Lehettek kisebb csoportosulások, akik egymásban bíztak, és egy edzővel kísérleteket tettek. De beleőrülnék, ha mindig ezzel törődnék. Repülni sem tudok, hiába akarok.

Neked ajánljuk