Hiába próbáljátok elrejteni a valóságot, János, már mindenki tudja
Szisztematikusan próbálja eltitkolni a tényeket a kormány, hátha nem derül ki, hogy milyen körülmények között élünk. A valóság azonban túlordítja a zajt.
Szisztematikusan próbálja eltitkolni a tényeket a kormány, hátha nem derül ki, hogy milyen körülmények között élünk. A valóság azonban túlordítja a zajt.
Ahogy azt várni lehetett, nem döntötte be a Tisza Budapestet, a közgyűlési többség megszavazta a főváros költségvetését. Pezsgőt bontani azonban még augusztusig nem érdemes, addig még újra kell tárgyalni egy 80 milliárd forint értékű folyószámlahitel-szerződést.
Összeszedtük a legjobb öt dalt, amit érdemes meghallgatni, ha esetleg már nagyon várja az Orbán-kormány bukását. Rendszerváltó dalok az elmúlt évekből, a cikk végén bővített lejátszási listával!
Csőd szélére került Gyömrő, a polgármester pedig lemondott. Nem segítette a munkát a városi ellenzék esetenként ordenáré megnyilvánulása, de a lemondás valódi oka a teljes kilátástalanság.
Általánossá vált a közbeszédben az „úgynevezett független” sajtó kifejezés, mintha a még működő közéleti lapok és portálok pénzért megvásárolható kamugyárak lennének. Mi az igazság, mekkora pénzekről van szó, és mennyiből működik a sajtó?
Budapestre jött a City Race Euro Tour, egy városi tájfutó rendezvénysorozat. Három napon át futhatunk Budapest különböző részein egy térképpel, amelyen a kukák is fel vannak tüntetve, de az utcanevek nem láthatóak. De mire is jó ez az egész?
Nem szavaz az Országgyűlés a Halász János beterjesztette (majd a kormánypárti képviselők zöme, köztük Orbán Viktor által is támogatólag aláírt) törvényről, csak valamikor az őszi ülésszakon. Győzelemnek is tekinthető halasztás ez, persze csak akkor, ha nem hagyunk időt a Fidesznek arra, hogy 2026-ban végig vigye, amit az idén tavasszal eltervezett.
Hiába kért a főváros jogsegélyt a bíróságtól, a döntés meghozatala előtt a Magyar Államkincstár inkasszót hajtott végre. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a lépés jogtalan volt. Az önkormányzat drasztikus forrásmegvonásokra készül.
FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után nem sokkal kiderült, hogy a Magyar Államkincstár mégis inkasszálta a szóban forgó 10,2 milliárd forintot.