F. Szabó Emese
F. Szabó Emese cikkei
Nem, nem ad 850 forintért egy doboz ruhát a Zara
A netes átverések egyik nagy csoportja, amikor elhitetik veled, hogy jól jársz, és talán úgy tűnik egy ideig, hogy tényleg. Valójában olyan módszerrel vernek át, ami ellen utólag már nem lehet tenni semmit. Mert valójában te döntöttél úgy, hogy hülye leszel. Ilyen a Zara fantasztikus akciója is. Ami nyilván nem a Zara akciója.
A háború utánra is vannak már tervek
Mit lehet kezdeni egy rohadófélben lévő kultúrházzal Lvivben? Az Urban Camp nemcsak a háború elől menekülőknek akar menedéket nyújtani, távlatilag ugyanis az a cél, hogy a lakótelepeken élő fiatalok közösséget találjanak. És nem csak Lvivben.
Két hónap van hátra a fővárosi közgyűlési chickenrunningból, mielőtt ráhajtanának a szögekre
Nagyjából két hónapja van a Fővárosi Közgyűlésnek arra, hogy új szmsz-t szavazzon meg és megválassza a főpolgármester-helyettest, illetve helyetteseket. Ha ez nem sikerül, majd lesz, aki megteszi ezt helyettük, de abban nem lesz köszönet.
Hogyan fogja túlélni Ukrajna a telet?
Mi kell ahhoz, hogy stabilan tudjon működni egy vendéglátóhely?
Az éttermekben a közepes árszínvonalat sem tudja rendszeresen megfizetni egy átlagember. Minden aranyáron van, sorra zárnak be a helyek?
Csákánnyal esik neki a Fidesz a választókerületek határainak
Nemcsak Budapesten félti a mandátumát a kormányzóerő, Szegeden, Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Hódmezővásárhelyen is tologatni kezdte a választókerületek határait. Budapestet pedig egyszerűen szétszabdalja.
Mi lesz, ha egy felvétel immár nem bizonyít semmit?
Mit tehet a sajtó azok után, hogy a bizonyító erejű felvételek immár nem bizonyító erejűek? Ha nem lehet hinni egy hangfelvételnek, mert lehet, hogy a mesterséges intelligencia módosította, akkor hogyan leplezhet le a sajtó egy hazugságot?
Szinte fel sem tűnik a háború, de... - riport Lvivből
Ravasz és gonosz megoldás - mit is akar a kormány az önkéntes nyugdíjpénztárak megcsapolásával?
Nehéz lenne annyira álságos és káros kormányzati ötletet találni, mint az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások átmeneti feltörhetősége. Puszta bábjáték ez, kár, hogy aki elhiszi, az fog leginkább rosszul járni.