Nádasdy Ádám

Gondolatgazdag cikk jelent meg a lap szeptember 13-i számában Salamon János filozófus tollából A nyelvromlás virágai; Modern Talking Back címmel. A cikk taglalja a nyelv filozófiai mibenlétét, beszél Wittgensteinról és követőiről, Isten, világ és ember viszonyáról, és a huszadik század közepén a filozófiában bekövetkezett ún. "nyelvi fordulatról". Nem is volna hozzáfűznivalóm, hiszen ezek a kérdések - miközben roppant érdekesek - nem tartoznak a nyelvészet tárgykörébe, ugyanúgy, ahogy az élet mibenlétének, céljának fejtegetése nem tartozik a növénytan tárgykörébe. Ám mivel a szerző több szokatlan megállapítást tesz a nyelvészetről és annak feladatáról, s a nevemet is többször említi (az alcímével is utalva ismeretterjesztő cikkeimre), néhány dolgot tisztáznom kell - már csak azért is, mert sok jelentős gondolkodó és filozófus (Marx, Nietzsche, Kant, Russell, Thoreau stb.) mellett én vagyok az egyetlen nyelvész, akit említ. Pirulva mondom: én nem vagyok ezekhez mérhető, jobban tette volna, ha a nyelvészet hasonló óriásait idézi velük szemben, nem engem. De hát ha kell, leszek muszáj Herkules.

Az ly Én nagyon szeretem az ly-t, mert olyan pőrén mutatja, hogy a helyesírásnak nem kell logikusnak lennie vagy a kiejtést tükröznie. A helyesírás elsősorban hagyomány és közmegegyezés.

A tárgy titokzatos vágya Az ember nyelvi tevékenysége szigorú szabályokat követ, ugyanúgy, mint az emésztés vagy a szívverés. Közös bennük az, hogy - normális esetben - az egyén nem tud arról, milyen szabályokat követ; eltérő viszont, hogy míg az életfunkciókat örököljük, addig a nyelvet tanuljuk (két-három éves korban), bár az is igaz, hogy miközben tanuljuk, nem tudjuk, hogy mit csinálunk.

A purizmus csendje A Nyugat irodalmi és kulturális folyóirat 1933. évi 17-18. számában Illyés Gyula Pusztulás című írásában számol be arról, hogy Fülep Lajosnál vendégeskedett. Illyés ekkor 31 éves, már ismert költő, világot látott ember (19 és 24 éves kora között Párizsban élt!). Fülep 48 éves, rangos művészettörténész és filozófus, emellett református lelkész egy Pécs melletti faluban. Később, a háború után mindketten a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, Illyésből vezető költő lesz, Fülepből professzor az ELTE-n.

Kitaláció Az utóbbi hetekben több emberrel is találkoztam, aki szörnyülködött, hogy micsoda szó az, hogy kitaláció. Hogy ilyen szó nincs is. Hogy micsoda hibrid, öszvér, torzszülött, hiszen az első fele magyarul, a második latinul van.

Lenin a Szmolnijba siet Egy ifjúsági regényben azt mondja az egyik szereplő: "Most nem érek rá, mert edzésre sietek!" Mitől olyan mesterkélt ez a mondat? Ugyebár, egyértelmű: a sietek szó használatától. De mi baj van vele?

Pfui, wie interessant! Ma a disznólkodásról lesz szó, úgyhogy ha nem vagy még 18 éves, akkor fokozott érdeklődéssel olvass tovább, mert az élet dzsungelének útvesztőjében előbb-utóbb neked is el kell igazodnod.

A magyar szavak egy nagy csoportjánál a többesszámot -ok raggal képezzük: báb/ok, csont/ok, modul/ok, harcos/ok, apartman/ok, komikus/ok és így tovább. Vannak e szavak közt rövidek, hosszúak, régiek, újak, ez láthatólag nem számít. Ami számít, az az, hogy ezek mind mély hangrendűek (utolsó magánhangzójuk a, o, u) és mássalhangzóra végződnek. Mivel rengeteg szó viselkedik így, ezt a viselkedésmódot szabályosnak nevezzük.

Hol és hova Vegyünk két mondatot: Gizi az asztalon feküdt és Gizi az asztalra feküdt. Látszólag hasonló szerkezetűek: van bennük egy alany (Gizi), egy helyhatározó (az asztalon/asztalra) és egy ige (feküdt). Mégis egészen más szerkezetűek.

Kedves olvasók, ez a századik Modern Talking-tárcám, így megragadom az ünnepi alkalmat és összefoglalom a lényeget.

Saját szakáll Érdekes szó (ha egyáltalán szónak lehet nevezni) a magyarban a saját. Egyre gyakrabban önálló szó - ahogy alább látni fogjuk -, pedig régebben (még az én gyerekkoromban is) inkább valamiféle előtoldalék volt, amit más szavak nélkül használni, kimondani nem lehetett: saját fejem.