MaNcs 37. évf. 42. sz. (2025-10-15)
Varga Judit reaktiválását először nyilvánosan maga a kormányfő pedzette meg, amikor július elején arról beszélt egy barátságos interjúban, hogy Varga Judit első osztályú miniszterelnök lehetett volna; nem most ugyan, hanem négy-nyolc év múlva, mert még sokat kellett volna pallérozódnia.
„A pszichiáterem felmondott, mert elege lett az egészségügyből” – mondta egy férfi Magyar Péter országjárásának szolnoki állomásán, amikor a mikrofonhoz lépett, és félénken, de határozottan megkérdezte a Tisza Párt első emberét, mit tesznek majd azért, hogy a mentális betegséggel küzdők is segítséget kapjanak a magyar kórházakban.
Orbán Viktor megnyilvánulásainak mindenkor elengedhetetlen kelléke valamiféle magvas megjegyzés a „magyar emberekről”, mondandója mindig oda fut ki, hogy miért vagyunk különbek mi a többieknél.
A magyar kormánypárt az orosz agresszió ellen harcoló Ukrajnát a jövő évi választás egyik fő kampányeszközének tekinti. Jó szokásához híven, olyan fenyegető szereplőként kívánja megjeleníteni Ukrajnát és a Kijivet támogató európai államokat, amelyektől csakis ez a kormány képes megmenteni bennünket.
A gázai háború szinte ugyanolyan gyorsan és váratlanul ért véget két év után, mint ahogy azon a fekete szombaton, 2023. október 7-én, a Hamász terrortámadásával elkezdődött.
Tizenöt év alatt rengeteg egészségügyi fejlesztési terv készült el, de a miniszterelnök inkább a sportba fektetett. Ha a 2026-tól hivatalba lépő új – akár fideszes, akár tiszás – kormány csupán célzottan költi el az egészségügyre szánt pénzeket, már azzal is jelentős eredményeket érhet el.
Sárga csillagot, szegénységi igazolványt, provokációt emlegetett Botka László polgármester a Kutyapárt indítványa miatt, amely alapján kedvezményes belépőjegyet adnának rászorulóknak múzeumba, vadasparkba, partfürdőre. Az ötletet a többség megszavazta, köztük Botka több híve – szemlátomást nevelő célzattal.
A helyi fideszes erős ember körül kialakult közpénzszivattyú működéséről vallott a Simonka György volt parlamenti képviselő büntetőperének eddigi legérdekesebb tárgyalási napján a koronatanú. A „visszaosztás” mértéke 45 százalék volt.
Valaki vagy valakik hibáztak a szarvasi városházán, és ez a Békés megyei városnak több mint 20 millió forintjába került. A fideszes többségű önkormányzat azonban úgy döntött, nem keres felelőst.
Budapesten két irodaházból is lakóépület lesz, de ez egyelőre inkább kuriózum, mint hétköznapi megoldás. Nem minden esetben lehetséges egy ilyen átalakítás, csak hát nem ez a legnagyobb probléma.
Kormányzati előterjesztés is bizonyítja, hogy hamarosan jelentősen bővülhet a hazai szélfarmok mezőnye. Nyilván aktív NER-es részvétellel, a feltételezések szerint Tiborcz István is rajtra kész. De ezúttal legalább az irány helyes.
Két év leforgása alatt megnyerte a legjelentősebb európai zenei versenyeket, tizennyolc évesen már a Cseh Filharmonikusok első kürtöse volt, majd München és Bamberg után, 2003 és 2010 között az „álompozícióban”, a Berlini Filharmonikusok első kürtöseként szolgált. Azóta főként számos kamaraformációja élén vagy karmesterként járja a világot.
A Z generáció egyik legnagyobb popsztárja, Olivia Rodrigo a nyár elején New Yorkban koncertezett, a fellépésének egy pontján pedig felhívott egy ősz hajú bácsit a színpadra, majd egy láthatóan jól bepróbált koreográfiával előadtak egy dalt. Ez a szám a Talking Heads legnagyobb slágere, a Burning Down the House volt, a hetvenhárom éves bácsi pedig a dalszerző David Byrne, akit egy új generáció ismerhetett meg az interneten terjedő videókon keresztül.
E családi dráma konfliktusokban, elhallgatásokban és fordulatokban gazdag partitúra. A modern angolszász drámairodalom előszeretettel mutatja be mérgező családok életét, és a konfliktusok feltárásához mindig a múltbeli traumák lélektani sablonját használja.
Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.
A múzeum negyedik tematikus tárlata már a címével egyértelművé teszi, hogy az itt kiállított művek elsősorban azt szeretnék megmutatni, hogy az ember is csak egyetlen entitás a minket körülvevő „sok mindenből”, és emiatt a szerepünket újra kellene gondolnunk.
Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.
„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.
A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.
„Életműve folyamatos, végtelenül szelíd, mégis a végsőkig kitartó, elszánt provokáció. (…) hömpölygő mondatfutamai az elsötétedő világ finomszerkezetéről, érvényüket vesztett törvényeiről, a veszteség helyén tátongó őrjítő hiányról adnak híradást egy olyan közegben, melynek se kedve, se szándéka, se nyelve nincsen hozzá, hogy szembenézzen vele.” (Keresztury Tibor, Litera.hu, 2014)
Huszonhárom évvel Kertész Imre elismerése után Krasznahorkai László kitüntetésével a Svéd Irodalmi Akadémia két olyan súlyos szöveguniverzumot kapcsolt össze, amelyek nemcsak kiemelkedő esztétikai minőségük, de poétikai hasonlóságaik okán is sok szempontból összemérhetők.
Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.
Amikor a 18. század második felében a barokk szerteágazó és szövevényes többszólamúsága helyett a világosabb struktúra és az érzelmesség jött divatba, Carl Philipp Emanuel híresebb volt az apjánál, akit ma a nagy Bachnak nevezünk.
A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.
A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.
Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.
Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.
A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.
„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” – énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.
„A dráma és a színház számomra az emberek találkozásáról szól. Odafigyelés és egymásra figyelés, kíváncsiság és nyitottság, amiben a közönség az egyik legfontosabb résztvevő. Lehetne azt is csinálni, hogy »csak« a klasszikusokat nézzük új köntösben. De a visszajelzések azt mutatják, van igény az újra” – mondta egy interjúban O. Horváth Sári drámaíró.
„Szakmai megítélése számos, nem mindig kedvező kritikát váltott ki a magyar művészeti életben. Sokszínű életművének előnye egyben hátránya is. A stílusok zűrzavarában méltánytalanul elhanyagolt munkássága tulajdonképpen egy végeérhetetlen útkeresést rejt” – írják az egykori Váci Értéktár honlapján Hincz Gyuláról (1904–1986), aki hosszú élete során nemcsak a 20. századi stílusok közt járt-kelt, de technikák és eszközök közt is.
