Marton László Távolodó

underground, szufi transz, tuareg blues és egy mali király - ez annyi, mint tizennyolc és fél csillag összesen.

Már a történetért megéri. Hol volt, hol nem volt, Tony Cmelik (másként: Cypress Grove) country-blues gitáros nagyot gondolt. Eljött az ideje, hogy rendet rakjon a porosodó, vacak kazettái között. Illetve, hogy a nagy részüket kidobja a túróba. Ezer éve nem hallgatta őket. És nem is fogja. Akkor meg minek foglalnak annyi helyet el? Na és akkor a kezébe került az a példány, amire ez volt írva: JLP Songs. Tonynak persze azonnal bekattant. Ezt a három countrynótát akkor vették magnóra Jeffreyvel, amikor a Ramblin' Jeffrey Lee and Cypress Grove with Willie Love című albumra készültek. Csak aztán nem lett belőlük semmi, mert közben átnyergeltek a bluesra. Valójában be sem fejezték őket. Ott maradtak kezdeményként azon a JLP Songs feliratú kazettán. Ahogy Tony átfutotta őket, egyből kiderült, hogy így nem lehet őket megjelentetni, ahhoz túl vacak a minőségük. Na jó, de valamit csinálni kell, mert azért tudnak valamit... És nem csak azért, mert a néhai Jeffrey Lee Pierce írta őket. Egyszerűen kicsengett belőlük az aranyfedezet.

készülünk az ünnepekre török, arab és zöld-foki kávéházi dolgokkal, bár közben valami nyugat-afrikai narkó is terítékre kerül.

Huszonöt éves fennállását ünnepelheti a Walkabouts zenekar. Ünnepelheti, de nem hinném, hogy fogja, mert valahogy nem olyan ünneplős fajta. Meg amúgy is: most mit ünnepeljen benne? Összehozott egy csomó lemezt, ha jól számolom, tizenkettőt éppen, mégsem lett belőle "híres" zenekar. Főleg odahaza, Amerikában nem. Ráadásul a zenekar lelke, a dalszerző-énekes Chris Eckman az ezredforduló után Szlovéniába nősült, és azóta ott él. Ezzel ugyan "hivatalosan" nem szűnt meg a Walkabouts, de azért így azok számára is elérhetetlen lett, akik pontosan tudják, hogy nem kell "bedőlni" a "sikertelenségnek". Mert attól még a Walkabouts az egyik legjelentősebb zenekar a világon.

Hogy a világválság a világzenét sem kímélte, az pontosan érződött a számítógépemen. Már hetekkel a világzenei vásár (WOMEX) kezdete előtt tucatjával érkeztek az e-mailek: Koppenhágában feltétlenül találkoznunk kell, mert ügynöksége fantasztikus ajánlatokat tartogat az általam (is) képviselt fesztivál (Sziget) számára. Kaptam vagy hatvan ilyet.

igen kedvezőre fordult a külpolitikai helyzet: számos barátság köttetett, és egy magyar érdekeltségű köztársaság is alakult.

Szerencsére elkövettem azt a hibát, hogy Cohen koncertje előtt nem hallgattam meg a most megjelent Live in London című lemezét. Akkor ugyanis tudtam volna, hogy mire számíthatok. A legtöbbre, fűzhetem hozzá így utólag, de azért az mégiscsak más, ha erre percről percre, "igazi" jelenléttel csodálkozik rá az ember. Mintha élne.

Hatodik éve, hogy ünnepi játékok zajlanak Veszprémben. Eddig főleg a dzsessz, idén a tánczene és a világzene is ütött.

David Byrne mindig is jól tudta, hogy mikor kell Magyarországra látogatnia. Először 1981-ben - Talking Heads nevű együttese pályafutása csúcsán - tette, és akkor vagy ötezren táncoltunk rá a Sportcsarnokban. Aztán 92-ben jött - egy évvel a Talking Heads felbomlása után - egy latinos kísérőzenekar élén, és akkor is táncolt, akinek jutott hely a szabadtéri PeCsában. Ezt a táncolást nem véletlenül ismételgetem.

Ha kinézek az ablakon, a Klezmer-Hois teraszát látom, öt kis asztal, békebeli, piros kockás viaszosvászon abrosszal. Az egyiknél Leopold Kozlowski mesél, ha Zsidó Kulturális Fesztivál van, akkor nyilván ő az egyik legkeresettebb forrás Krakkóban.

befutott az örök második mali, feltámadtak angol barátaink, és körülnézünk itthon is, az etnodzsessz és a hardcore népdalok frontján.

Rendkívül erős és fontos, a könnyűzenei verslemezek történetében új fejezetet nyitó albumot készített nyolc Radnóti-költeményből a Napra együttest vezető Both Miklós - erről beszélgettünk.