Koncert - Legfőképpen a múlt - Songs Of David Byrne And Brian Eno

Zene

David Byrne mindig is jól tudta, hogy mikor kell Magyarországra látogatnia. Először 1981-ben - Talking Heads nevű együttese pályafutása csúcsán - tette, és akkor vagy ötezren táncoltunk rá a Sportcsarnokban. Aztán 92-ben jött - egy évvel a Talking Heads felbomlása után - egy latinos kísérőzenekar élén, és akkor is táncolt, akinek jutott hely a szabadtéri PeCsában. Ezt a táncolást nem véletlenül ismételgetem.

David Byrne mindig is jól tudta, hogy mikor kell Magyarországra látogatnia. Először 1981-ben - Talking Heads nevű együttese pályafutása csúcsán - tette, és akkor vagy ötezren táncoltunk rá a Sportcsarnokban. Aztán 92-ben jött - egy évvel a Talking Heads felbomlása után - egy latinos kísérőzenekar élén, és akkor is táncolt, akinek jutott hely a szabadtéri PeCsában.

Ezt a táncolást nem véletlenül ismételgetem.

Szinte a kezdettől fogva kulcskérdés volt ez a Talking Heads történetében. Abban a körben ugyanis, ahol felbukkant, a New York-i CBGB art-punk színterén, viszonylag kevés szó esett a táncról. Ez a punk persze nem olyan punk volt, mint az angol, nem az a köpködős és társadalmi fajta, hanem sokkal személyesebb és költőibb, de azért a tánczenével ritkán adódott dolga. A Talking Heads pedig, már legalábbis a Fear Of Music albumától, ezt tűzte zászlóra.

És ezzel máris egy újabb kulcskérdéshez érkeztünk, mégpedig az ambientguru Brian Enóhoz. Az ő produceri és zeneszerzői szerepe ugyanis igen nyomatékos abban, hogy a fekete ritmusokra ráharapott a zenekar. És ahogy az art-rockba beszüremlett a funky, olyan zene született, ami a korszak felhígult diszkójának az alternatíváját jelentette.

Mindeközben David Byrne és Brian Eno - már kettejük nevén - egy önálló albummal (My Life In The Bush Of Ghosts) is előrukkolt, mely rögtönzésekre, a stúdiótechnika spontán alkalmazására, zenei kollázsokra, az akkor forradalminak számító szemplerezésre, "talált" (televízió- és rádióműsorokból kiemelt) hangokra - és jellemzően az észak-afrikai és közel-keleti zenékre épült. Az persze nem kimondottan tánclemez volt, mindazonáltal jelentős és sikeres, mondhatni, kultikus darab. Éppen, mint Byrne táncszínházi kísérőzenéje, a The Catherine Wheel, melyből Eno ugyancsak kivette a részét. 1981-ben jártunk.

Na és erre tavaly, huszonhét év múltán Eno és Byrne - kettejük nevén, megint - elkészítette a folytatást. Az Everything That Happens Will Happen Today korántsem olyan izgalmas, mint az elődei, én legalábbis csak kétszer kaptam fel a fejem (I Feel My Stuff és Poor Boy). De ez most szinte lényegtelen. Lényeg a lényeg: ennek apropójából szerkesztette új turnéba Byrne az Enóval közös dolgait. És bizonyára jól tudta, hogy el kell hoznia Magyarországra is. Egyedül a tánc volt bizonytalan, de az is csak az elején.

Már úgy értve, hogy a "mi táncunk", Byrne táncosai végig tudták, hogy mi a pálya. A vokalisták is tudták, a hang- és fénytechnikusok is, a csupa-csupa fehér ruha is, és a két gitár, dob, ütőhangszerek, billentyű felállású zenekar dettó. De legfőképpen a múlt idő tudta. És ahogy uralni kezdték a - felfrissített-újrakreált, ám tempójukból mit sem vesztett - Talking Heads-darabok a programot, a Millenáris Teátrum széksorai egyre használhatatlanabbnak tűntek. Talán a Once In A Lifetime került sorra, amikor már nem lehetett tovább bírni. Onnantól nem volt apelláta, a sorok között, szélén és előtt Byrne harmadszor is megtáncoltatta a híveit. És senkit nem zavart, hogy a végén már olyan számok is előkerültek, amik függetlenek voltak Enótól. Éppen ellenkezőleg. Valami egészen mást és ritkát lehetett érezni: az önfeledt boldogság ízét.

Millenáris Teátrum, július 15.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.