Lemez - Feltámadás - We Are Only Riders - The Jeffrey Lee Pierce Sessions Project

Zene

Már a történetért megéri. Hol volt, hol nem volt, Tony Cmelik (másként: Cypress Grove) country-blues gitáros nagyot gondolt. Eljött az ideje, hogy rendet rakjon a porosodó, vacak kazettái között. Illetve, hogy a nagy részüket kidobja a túróba. Ezer éve nem hallgatta őket. És nem is fogja. Akkor meg minek foglalnak annyi helyet el? Na és akkor a kezébe került az a példány, amire ez volt írva: JLP Songs. Tonynak persze azonnal bekattant. Ezt a három countrynótát akkor vették magnóra Jeffreyvel, amikor a Ramblin' Jeffrey Lee and Cypress Grove with Willie Love című albumra készültek. Csak aztán nem lett belőlük semmi, mert közben átnyergeltek a bluesra. Valójában be sem fejezték őket. Ott maradtak kezdeményként azon a JLP Songs feliratú kazettán. Ahogy Tony átfutotta őket, egyből kiderült, hogy így nem lehet őket megjelentetni, ahhoz túl vacak a minőségük. Na jó, de valamit csinálni kell, mert azért tudnak valamit... És nem csak azért, mert a néhai Jeffrey Lee Pierce írta őket. Egyszerűen kicsengett belőlük az aranyfedezet.

Már a történetért megéri.

Hol volt, hol nem volt, Tony Cmelik (másként: Cypress Grove) country-blues gitáros nagyot gondolt. Eljött az ideje, hogy rendet rakjon a porosodó, vacak kazettái között. Illetve, hogy a nagy részüket kidobja a túróba. Ezer éve nem hallgatta őket. És nem is fogja. Akkor meg minek foglalnak annyi helyet el? Na és akkor a kezébe került az a példány, amire ez volt írva: JLP Songs. Tonynak persze azonnal bekattant. Ezt a három countrynótát akkor vették magnóra Jeffreyvel, amikor a Ramblin' Jeffrey Lee and Cypress Grove with Willie Love című albumra készültek. Csak aztán nem lett belőlük semmi, mert közben átnyergeltek a bluesra. Valójában be sem fejezték őket. Ott maradtak kezdeményként azon a JLP Songs feliratú kazettán.

Ahogy Tony átfutotta őket, egyből kiderült, hogy így nem lehet őket megjelentetni, ahhoz túl vacak a minőségük. Na jó, de valamit csinálni kell, mert azért tudnak valamit... És nem csak azért, mert a néhai Jeffrey Lee Pierce írta őket. Egyszerűen kicsengett belőlük az aranyfedezet.

Meghallgatta őket egyszer, kétszer, háromszor, és közben egyre világosabb lett. Az isten sem tudja, hogy Jeffrey hogyan fejezte volna be ezeket a számokat. Így aztán elképzelhető többféleképpen is. Annyiképpen, mondjuk, ahányan hivatkozni szoktak Jeffrey hatására. Mint például Nick Cave. Vagy David Eugene Edwards. Vagy Mark Lanegan. Vagy Johnny Dowd. Nem akárkik. Ahogy a gitáros-énekes

Jeffrey Lee Pierce

sem volt akárki. 1958-ban Kaliforniában született, éppen a legjobb időben ahhoz, hogy tinédzserként rákattanjon a Los Angeles-i punkszíntérre. Írogatott a helyi fanzinoknak, vezette a Blondie rajongóklubját, és persze maga is zenekart alapított. 1979-et írtunk, amikor a Creeping Ritual nevű bandát öszszehozta, amiből egy év múlva The Gun Club lett.

Na, ez a Gun Club egy afféle műfajteremtő vállalkozás volt, azóta is minden idők legjobb pszichobilly bandájaként van számon tartva. A két fő pillére a punk és a delta blues volt - Robert Johnsont brutalizáltak például. 1981-ben a Fire Of Love albummal debütáltak (amit aztán a Miami, a Death Party és a The Las Vegas Story követett), de azért nem volt fenékig tejfel a pszichobilly bandák élete sem: egyrészt többször is átalakult a csapat, másrészt meg Jeffrey rengeteget narkózott és piált.

1985-től kezdve nem mindig volt világos, hogy Jeffrey szólópályára tért-e, vagy megint a Gun Club élén áll. De küzdött szorgalmasan, és több lemeze is kijött. A Gun Clubbal a Mother Juno, a Pastoral Hide & Seek, az In Exile és a Lucky Jim, többé-kevésbé szólóban pedig a Wildweed és a már említett Ramblin'... Erről a Ramblin'-ről én nagyon sokat hallgattam a Stranger In My Heart című számot egy időben.

A kilencvenes évek közepén kimentem Bécsbe egy Gun Club-koncertre, még írtam is róla. Nagyjából azt, hogy ez a Jeffrey olyan, mint egy lőporos hordó, amivel nagyon messzire lehet repülni, ha robban.

De azért nem kellett volna úgy sietnie...

1996 tavaszán ment el, agyvérzésben.

De akkor is, már a történetért megéri... Hiszen ez egy igaz történet a "feltámadásról", de arról mindenképpen, hogy ha valamit úgy isten igazából az asztalra teszünk, az

nem veszhet kárba

Miután Tony Cmelik (másként: Cypress Grove) rátalált Jeffrey kazettájára, lázasan körbetelefonálta az ismerőseit. Nick Cave-től Mark Laneganig mindenkit izgatott a buli. Sőt. Újabb és újabb ismeretlen Jeffrey-számok kerültek elő. A My Cadillac és a St Mark's Place a korai Gun Club idejéből, a The Snow Country és a Lucky Jim pedig a Ramblin' Jeffrey Lee szalagjáról.

A digitális technológia közbenjárásával a fél világ Jeffrey Lee Pierce számain dolgozott ezután, Londontól Barcelonáig és Los Angelestől Melbourne-ig. Olyan alkalmi együttműködéseket eredményezve, mint Nick Cave és Debbie Harry duettje, David Eugene Edwards és a Crippled Black Phoenix összejövetele, vagy mint régen a Bad Seedsben: Cave mellett Mick Harvey, Barry Adamson és Kid Congo Powers.

Az alapul szolgáló három countryt (Ramblin' Mind, Constant Waiting, Free To Walk) többen is rekonstruálták, mégsem lehet megunni. Mindegyik más, mert mindenki teljesen mögötte van. Ahogy kell. Azonosulva és szuverénül.

Cave olyan végzetes, mintha a The Firstborn Is Dead idejében utazna megint.

David Eugene Edwards olyan sötéten ragyog, mint a 16 Horsepower fénykorában.

Johnny Dowd olyan őrült, mint a legőrültebb Johnny Dowd.

És milyen jó Lydia Lunchot újra ilyen narkotikusnak hallani.

És közben van, ahol Jeffrey gitárja szól.

És még sokan mások. Mark Lanegan, The Sadies, Cypress Grove (másként: Tony Cmelik), Isobel Campbell, The Raveonettes.

És hirtelen mindenki visszafiatalodott.

Mondom, már a történetért megéri.

De amúgy is isteni.

Glitterhouse Records, 2010

Neked ajánljuk