Legát Tibor

A filmrendező a hazájáról és Európáról, illetve a kompromisszummentes életről nyilatkozott lapunknak.

Lehetett tudni, hogy az énekes legújabb dobását, a California Son című feldolgozáslemezt nem fogja ekkora érdeklődés kísérni, de azt csak találgatni lehet, hogy egyáltalán miért született meg: az ihlet hiánya miatt, vagy éppen „népművelői szándékkal”?

A hazai traktorgyártás aranykora ugyanolyan hirtelen ért véget, amilyen gyorsan beköszöntött.

Mindig meglep, ha külföldön járok, mennyire komolyan vesznek.

Lassan tízéves az utolsó filmje, de a rendezést nem hagyta abba. Noha Budapesten találkoztunk, úgy tűnik, Magyarországon még sokáig nem vállal munkát.

A 80-as évek elején valóságos kis zenei forradalmat robbantott ki Brian Setzer gitáros, Lee Rocker bőgős és Slim Jim Phantom dobos triója, pedig semmi újat nem találtak ki.

Igaz, az elődök nagyobb szerénységről tettek tanúbizonyságot.

A színháztörténet nagy igazságtalansága, hogy kizárólag azokról a színészekről lehet hiteles képe az utókornak, akikről film- vagy tévéfelvétel készült. Hiába van Blaha Lujzáról vagy Jászai Mariról közterület elnevezve, ha alakjuk csak néhány, ma már viccesnek tűnő felvételen látható.

A villamosbarát szót nem érti az értelmező szótár, pedig ugyanarra a rugóra jár, mint a kertbarát, a sportbarát.

Majd’ fél évszázada kellett volna megjelennie a tavaly boltokba került interjúkötetének. Az Így filmeztünk című könyvben a magyar film 1945–1962 közötti időszakára emlékeznek rendezők és „rendészek”, mivel az alkotók mellett azok a pártemberek is megszólalnak, akik élet-halál urai voltak a filmgyárban.

A szocializmus éveit végigkísérte a balatoni autóstop, de arra csak az idősebbek emlékezhetnek, hogy a kádári konszolidáció hajnalán országos ügyet csináltak belőle.