Legát Tibor

  • Legát Tibor

    Szerkesztő

Legát Tibor cikkei

Félúton Vegas felé

Lehetett tudni, hogy az énekes legújabb dobását, a California Son című feldolgozáslemezt nem fogja ekkora érdeklődés kísérni, de azt csak találgatni lehet, hogy egyáltalán miért született meg: az ihlet hiánya miatt, vagy éppen „népművelői szándékkal”?

Macskajáték dinamittal

A 80-as évek elején valóságos kis zenei forradalmat robbantott ki Brian Setzer gitáros, Lee Rocker bőgős és Slim Jim Phantom dobos triója, pedig semmi újat nem találtak ki.

Humor és horror

A színháztörténet nagy igazságtalansága, hogy kizárólag azokról a színészekről lehet hiteles képe az utókornak, akikről film- vagy tévéfelvétel készült. Hiába van Blaha Lujzáról vagy Jászai Mariról közterület elnevezve, ha alakjuk csak néhány, ma már viccesnek tűnő felvételen látható.

Itt járt Pudovkin

Majd’ fél évszázada kellett volna megjelennie a tavaly boltokba került interjúkötetének. Az Így filmeztünk című könyvben a magyar film 1945–1962 közötti időszakára emlékeznek rendezők és „rendészek”, mivel az alkotók mellett azok a pártemberek is megszólalnak, akik élet-halál urai voltak a filmgyárban.

Kövess minket: