„A nemrégiben alakult Ifjúsági Könyvkiadó feladata, hogy haladó szellemű, irodalmi igényű könyvek kiadásával nevelje, tanítsa és szórakoztassa ifjúságunkat. Nemcsak serdültebb ifjúságnak szóló könyvek kiadása, hanem gyermekek számára ízléses, illusztrált mesekönyvek, verseskönyvek is készülnek gondozásában.” E szavakkal harangozta be az új állami könyvkiadót 1950 tavaszán a Szabad Nép, miközben a példaadó szovjet művek mellett olyan kedvcsináló köteteket ajánlott az olvasók figyelmébe, mint az úttörőknek szóló Gyárváros, előre! Gergely Márta tollából, vagy Teknős Pétertől Az ezerszínű kincs, „amely népszerű formában ismerteti a szén felhasználásának módjait”.
Öreg néne és a mellőzöttek
Akkoriban nem volt ebben semmi meglepő. Az államosítást követően a gyerek- és ifjúsági irodalmat is központi irányítás alá vonták. Míg a háború előtt a hazafias, ettől kezdve a szocialista és a hazafias nevelés került előtérbe, azzal a nem kis különbséggel, hogy a „hazafias” egész mást jelentett, mint 1945 előtt. További lényeges különbség volt, hogy korábban – piaci alapon – mindenféle szórakoztató művek is megjelenhettek, míg ettől kezdve az ilyesmit hivatalos részről lesajnálás és megvetés illette, és természetesen szó sem lehetett a kiadásukról. Még a mesekönyvekre is úgy tekintettek, mint szocialista nevelési eszközre, így azok a művek, amelyeket nem lehetett ily módon értelmezni, jobbára eltűntek a könyvesboltok polcairól. Így lett Nyilas Misi vagy a kis bicebóca az „úri Magyarország” áldozata, de így válhatott a Tamás bátya kunyhója is az amerikai imperializmus kritikájává. Az pedig elvárás volt, hogy a kortárs szerzők egy az egyben a szocializmus mellett tegyék le a garast. „Eddig nem nagyon érdekeltek a könyvek, de most nagyon szeretek olvasni. Különösen a pajtások élményei, kirándulások, úti kalandok, szép természettudományos könyvek érdekelnek” – idézte a Család és Iskola című folyóirat 1951-ben a VII. osztályos Pavlicsek Ilonát, aki szép sorait az említett Gyárváros, előre! című könyv hatására vetette papírra.
Az ötvenes évek elején a pedagógiai szaksajtó az ehhez hasonló lelkes írásokkal volt teli, miközben (az elvakult bolsevikokat leszámítva) mindenki tudta jól, hogy az olvasást a gyerekekkel nem a szénbányászatról meg a téeszesítésről szóló szocreál mesékkel lehet megszerettetni. Az Ifjúsági Könyvkiadóban is többnyire tisztában voltak ezzel, és az ott dolgozó szerkesztőknek, T. Aszódi Évának, Kormos Istvánnak az olyan szépirodalmi művek mellett, mint a Kincskereső kisködmön vagy az Egri csillagok, sikerült „behúzniuk” néhány lapátra tett tehetséges szerzőt is, akik történelmi ifjúsági regényeket írhattak – így jelenhetett meg például Lengyel Balázs Szebeni fiúk című könyve 1952-ben. De ugyanekkor jelent meg a kiadó vezetőjének, Fazekas Annának (Gerő Ernő sógornőjének) Öreg néne őzikéje című verses meséje is, amely azóta is nagy népszerűségnek örvend. Sokat elmond a korabeli viszonyokról, hogy abban az évben Fazekas másik könyve, az Ünnepi köszöntő. Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára címet viselte.
Felfedezések és hadvezérek
A „hardcore” szocreál tartalom Sztálin halála után, 1953-tól kezdett kikopni, már olyan szerzők is megjelenhettek, akikről pár évvel korábban még szó sem lehetett: például Molnár Ferenc A Pál utcai fiúkkal vagy Benedek Elek a népmeséivel. Ekkortól kezdve a kortárs művekben is kerülni kezdték a direkt sztálinizmust, sőt, az addig kimondottan tiltott szerzők is szóhoz juthattak: így lett Fekete Istvánból a Kele és a Lutra című művei nyomán természetbarát ifjúsági regényíró, Weöres Sándorból a Bóbitának köszönhetően gyerekköltő, Szepes Máriából pedig az általános iskolás lányok kedvence Pöttyös Panni révén. Ekkor indultak az első sorozatok is, a Népek meséi és az Ifjúsági kiskönyvtár.
Az Ifjúsági Könyvkiadó 1957-ben vette fel Móra Ferenc nevét, ekkor az lett a központi stratégia, hogy a szépirodalom és az ismeretterjesztés mellett a „esztétikai nevelés” kerüljön előtérbe. A kiadó azonban leegyszerűsítette ezt, és a tavasszal megrendezett „bemutatkozó” kiállításának a címe ennyi volt: Jó könyvet az ifjúságnak!. Olyan szerzők jelentkeztek gyermekversekkel, ifjúsági regényekkel, mint Szabó Magda, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes vagy Pilinszky János, és ugyan e „jelentkezéseknek” sokszor anyagi oka volt, a művek színvonalán ez nem látszott meg. Lázár Ervin 1964-ben A kisfiú és az oroszlánok révén vált elsőkönyvessé, de állítólag Csukás István is azért írta meg két (felnőtteknek szóló) verseskötete után első meseregényét, az Egy szürke kiscsacsit 1967-ben, mert a korabeli kiadók között a Móra fizetett a legjobban.
A színes, jó minőségű papíron megjelent Móra-kiadványok a legigényesebbek közé tartoztak a korabeli kínálatban, illusztrátoraik, Reich Károly, Würtz Ádám, Hincz Gyula, Kass János, Zórád Ernő, Réber László művei sokszor hozzánőttek a klasszikus és a kortárs művekhez. Mint ahogy K. Lukáts Kató rajzai is Varga Katalin sokáig szinte iskolai tankönyvként kezelt Gőgös Gúnár Gedeon (1962) és Mosó Masa mosodája (1968) című könyveihez. A hatvanas években indult az addig lektorként dolgozó Janikovszky Éva írói karrierje is. Igaz, hogy első könyve, a Csip csup (még Kispál Éva néven) 1957-ben jelent meg, de az 1964-től ifjúsági főszerkesztőként dolgozó író első nagy sikerét egy évvel később aratta a Ha én felnőtt volnék című könyvével. Ugyanekkor egyre több „kiskönyvtár” sorozat indult. A Pöttyös az általános iskolásoknak, a Csíkos a középiskolásoknak szóló lányregények, a Sirály a kortárs ifjúsági regények sorozata volt. A legnépszerűbbek és legolcsóbbak a Delfin könyvek voltak, amelyek között indiános és kőkorszaki kalandregényt is kiadtak, de Vernét és Jókait, sci-fit és Nemere Istvánt is. Az 1964-ben indult sorozatban 1990-ig mintegy 170 könyv jelent meg, jó néhány közülük legalább három nemzedék kiskamaszainak vált első és meghatározó olvasmányélményévé; a hetvenes évek elején az általános iskolások még versenyeztek is, hogy kinek van több Delfin-könyve. A fantasztikus könyvek Kozmosz nevet viselő sorozata 1967-ben indult, Kuczka Péter szerkesztésében. Ismeretterjesztő sorozatok indultak: a nagy alakú Képes Történelem és Képes Földrajz könyvek, meg az 1972-től egészen 1995-ig megjelenő Búvár Zsebkönyvek. 1973-ban indították az Így élt… életrajzi sorozatot, amelybe Leonardo da Vinci éppúgy belefért, mint Vlagyimir Iljics Lenin. De a hetvenes évek a kiadó történetében is visszarendeződést hoztak. Noha politikai vonalon különösebb baj nem volt a Mórával, bizonyos kiadványaik egyenesen klasszikussá váltak, mégis úgy tűnik, az 1971-ben megjelent Nagy hadvezérek című könyv remek alkalomnak bizonyult a kiadó vezetésének félreállításához. Rázsó Gyula képes ismeretterjesztő könyvében 26 hadvezér portréja olvasható Nagy Sándortól II. Szulejmánon és Savoyai Jenőn át a vietnami Vo Nguyen Giapig, de mivel közöttük volt a német Erwin Rommel is, hatalmas botrány kerekedett. Lefokozások és elbocsátások következtek, sőt, olyan kiadványok is napvilágot láttak, mint például Varga Katalin Lenin lámpácskái című könyve 1977-ben, amit akkoriban talán már az általános iskolás célcsoport sem vett komolyan. De ez nem tartott sokáig.
Oda-vissza
A nyolcvanas évek közepétől már olyan népszerű nyugati műveket is lefordítottak, mint Richard Scarry Tesz-vesz szótára 1986-ban, egy évvel később pedig Edmondo di Amicis Szív című regénye is megjelenhetett teljes terjedelmében – nem úgy, mint 1955-ben. Aktuális címeik között jó pár még az ötvenenes-hatvanas években jelent meg először, s ez harminc-harmincöt év múltán sem változott. Tavaly ugyanazokkal a Reich Károly-rajzokkal jelent meg a Kincskereső kisködmön, mint 1951-ben, az idén az Öreg néne őzikéje a híres Róna Emy-illusztrációkkal, hogy csak kettőt említsünk a nagyon sok közül.
Pedig a kilencvenes évek közepén nem sok kellett, hogy a Móra is beleálljon a földbe. Miután a cégtől elvették a Hermina úti ingatlanukat, ahol a könyveket is tárolták, és az ezt követő részvénytársasággá alakulás is szerencsétlenül alakult, sokan egy fillért nem tettek volna a kiadó megmenekülésére. A dolgozók nagy részét el kellett bocsátani, a vaspéldányokat széthordták, ráadásul a szerzők (vagy örököseik) is elpártoltak tőlük. A 2000-es évek elejére a dolgozókon kívül már csak egyetlen részvényes, Janikovszky János, Janikovszky Éva fia volt az, aki szívén viselte a kiadó sorsát. Noha a villamosmérnök végzettségű üzletember korábban nem dolgozott a könyves szakmában, Janikovszky úgy vélte, tartozik azzal 2003-ban elhunyt édesanyjának, akinek szó szerint élete és halála volt a kiadó, hogy mindent megtesz a megmentése érdekében. Hosszú évek alatt megvásárolta csaknem az összes részvényt, a régi alkotókat visszacsábította, megegyezett a jogtulajdonosokkal, és olyan népszerű szerzőket is a kiadóhoz szerződtetett, mint Bartos Erika vagy Boldizsár Ildikó. A Móra a 2010-es évek közepén az öt legnagyobb magyar könyvkiadó közé került, ismét piacvezető ifjúsági- és gyerekkönyvkiadóvá vált. Tavaly az Év gyerekkönyve díj mindhárom kategóriájában Móra-kiadvány lett a győztes.
(Köszönet Emőd Teréznek a cikk megírásához nyújtott segítségért.)
