A szerk.

Múlt heti, a Magyar Állandó Értekezleten elővezetett eszmefutama nemcsak a kormányfő már ismert Nyugat-szkepsziséről tanúskodik, és nemcsak a Nyugat közeles hanyatlása iránti általános, népi, kétharmados optimizmust erősítette, de vonzó perspektívát is kínált hallgatóságának. A nemzet első történetfilozófusa szerint a jövő Keleten, főként Kínában és Indiában van. Ex oriente lux! Fel, Kínára!

Budai Gyula a múlt héten sem pihent, pedig Papcsák kiválásával nyakába szakadt az egész hóbelevanc, akarjuk mondani csontvázkollekció, de nem ismer pardont, még vasárnap sem teszi le a lantot. Szerdán még csak a legfőbb ügyész helyettesének, Belovics Ervinnek a frakkját sikerült elkapnia, hogy mondaná meg, mikor kérik már ki a Háztól Gyurcsány Ferencet, a sukorói telekcsereügy fő éceszgéberét. Vasárnapra a legfőbb ügyész, Kovács Tamás is meglett neki a tárgyban - mindketten hárítottak.

Az Alkotmánybíróság (AB) lapzártánk után esedékes móresre tanítása, jogköreinek megnyirbálása - amit az után helyezett kilátásba a kormánytöbbség, hogy az AB megsemmisítette a kétmillió forint feletti végkielégítések 98 százalékos megadóztatásáról szóló törvényt: erről beljebb még értekezünk - egyfelől értelmezhető úgy, mint a Kósa-féle gazdasági szükségállapot beharangozása. Eltakarítani minden akadályt a nemzetgazdasági hatékonyság útjából!

A helyszínen kiszabható szabálysértési bírság felső határát a jelenlegi 20 ezer forintról 100 ezer forintra emelné három fideszes politikus - Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán - múlt pénteken az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslata. A törvény 2011. január 1-jén lépne hatályba - jogorvoslatnak, fellebbezésnek helye nincs. No részletfizetés, nuku méltányosság. A hajtóvadászat hamarosan kezdődik, pontosabban újult erőkkel folyik tovább.

Lapzártánk napján az Alkotmánybíróság nyilvánosságra hozta határozatát, mely szerint alkotmányellenes Orbán Viktor Első Piramidális Gazdasági Akcióterve (EPIGATE) 18. pontjának törvénybe foglalása, ami az állami vállalatoktól lelépők végkielégítését szabályozná oly módon, hogy kétmillió felett minden forint 98 százalékát le kell adózni. Az Alkotmánybíróság abból indult ki - de ez már tényleg csak az ő baja -, hogy netán elképzelhető olyan szituáció is, amikor nem azért kap valaki decens végkielégítést, hogy aztán visszacsorgassa gazdáinak, hanem esetleg megdolgozott érte. Buta Alkotmánybíróság! Pfuj! - de erre még visszatérünk.

Az Országgyűlés kétharmados kormánypárti többsége hétfőn elfogadta azokat a törvényjavaslatokat, amelyek alapján az adóhivatal 14 hónapig nem utalja tovább a címzetteknek az egyéni magánnyugdíj-pénztári befizetéseket, illetve amelyek (újra) lehetővé teszik a pénztártagoknak, hogy visszatérhessenek az állami nyugdíjrendszerbe. Ismét úgy született egy nagy horderejű döntés, hogy a részletekről - a kompenzálás, az értékállóság, a kötvénypiaci hatások kezelésének mikéntjéről - semmit nem tudni.

A lapunkban részletesen is ismertetett 2. sz. gazd. akcióterv az előre menekülés terve, az irány a jövő, és inkább a közel-, mint a távolabbi, merthogy azt a terv inkább kontúrtalanná, mint kiszámíthatóvá teszi. Egyelőre persze nem tudunk még mindent, hiszen csak a költségvetés bevételi oldaláról vagyunk értesülve: ennyi nem fog bejönni, amennyi eddig bejött, és be fog jönni annyi, ami viszont eddig nem jött be. A kiadási oldalról, arról, hogy mennyit, mire, hogyan, és az eddigihez képest hogyan másképp fog elkölteni a kormány, nem tudunk.

"Igen nagy valószínűséggel én már nem leszek miniszterelnök ebben az országban" - mondta Gyurcsány Ferenc két hete az ATV-n, amit úgy is értelmezhetünk, hogy egy kicsi esélyt azért még lát erre, hiszen platformszervezési munkálatai mára a célegyenesbe fordultak. Faktum: a volt kormányfő újra mozgolódik - a rá jellemző remek ütemérzékkel.

Az ajkai zagytározó kiöntése, a nyolc ember halála és a szörnyű környezetszennyezés alkalmat adhatott volna arra, hogy közös önvizsgálatban merüljön el az ország, mely során átnyálazhattuk volna a magyarországi kapitalizmus számos gyakorlatát. Csak azt kellett volna körültekintően, sok munkával kideríteni, hogy ez hogyan történhetett meg; és bár ez a kérdés nyilvánvalóan tartalmazza egyes személyek polgári vagy büntetőjogi felelősségének alkérdését is, mégis ez utóbbit tartanánk a jövő szempontjából a kevésbé perdöntőnek. Hiszen leginkább azt szeretnénk tudni: hogyan csináljuk úgy, hogy ilyen ne történjen meg még egyszer?

A médiatanács az Országos Rádió és Televízió Testület jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság önálló jogi személyiségű, autonóm szerve - mindezt csak úgy mondjuk, hiszen e közlésnek semmi értelme. Ha azt állítottuk volna, hogy a médiatanács egy nagy testű, zöld vadszamár, aki épp olyan jól zongorázik, mint amilyen ördög az ágyban - akkor ugyanúgy valahol a kimondott szó és a valóság közti szürkületi zónában találjuk magunkat, mint az imént.

Amikor néhai Karl Bayer szentpétervári kutatásai során rájött, hogyan lehet a bauxitból lúggal kioldani a később timföldként hasznosuló alumínium-oxidot, még nem sejtette, hogy mekkora gondokat okoz az utókornak. A Magyar Alumínium Zrt. keddi, minimum szerecsenmosdatásnak nevezhető közleményében is előbb szegény Bayer kerül elő - hisz ő már nem kérheti ki magának. Majd hosszú, a tragédia súlyához méltatlan magyarázkodás következik a katasztrófa előre jelezhetetlenségéről, elháríthatatlanságáról. Eszerint mindez a borzasztó természet műve. Nem az.

Az a jól látható tény, hogy az MSZP - az áprilisi eredményekhez képest - nem lett még jobban lepofozva vasárnap, és hogy jelentősen rávert a Jobbikra és az LMP-re, legfeljebb annyit jelent, hogy az MSZP még húzza. Végezhettek volna 10 százalékon is, de nem annyin végeztek - gyanítjuk, innen Orbán örömének visszafogottsága, ő nyilván nyugodtabban aludna, ha a helyhatósági választások kisöprik a szocpárt maradék humáninfrastruktúráját is a tájból, illetve ha bebizonyosodik, hogy még áprilisi szavazótábora is csak zsugorodni képes.