Lapzártánk napján az Alkotmánybíróság nyilvánosságra hozta határozatát, mely szerint alkotmányellenes Orbán Viktor Első Piramidális Gazdasági Akcióterve (EPIGATE) 18. pontjának törvénybe foglalása, ami az állami vállalatoktól lelépők végkielégítését szabályozná oly módon, hogy kétmillió felett minden forint 98 százalékát le kell adózni. Az Alkotmánybíróság abból indult ki - de ez már tényleg csak az ő baja -, hogy netán elképzelhető olyan szituáció is, amikor nem azért kap valaki decens végkielégítést, hogy aztán visszacsorgassa gazdáinak, hanem esetleg megdolgozott érte.
Buta Alkotmánybíróság! Pfuj! - de erre még visszatérünk.
A törvény beterjesztőjétől demokráciában körülbelül egyféle reakció várható el ilyen esetben: oké, ha nem, hát, nem (közben az Alkotmánybíróság háta mögött szamárfület, középső ujjat és egyszerre lefelé fordított két hüvelyket mutatnak), akkor megpróbálunk valami olyan törvényt fabrikálni helyette, ami megfelel valamennyire az eredeti szándékunknak, de nem alkotmányellenes. Ez a múlt.
De máma Magyarországon a demokrácia egy - eddig alig is diagnosztizált - alesete honos, amit az ún. Kétharmados Forradalommal (KÉHAFO) vívtak ki maguknak az Emberek. Eszerint például lehetséges olyan reakció is az AB ilyen és hasonlóan modortalan döntéseire, hogy: ha nem, hát nem (semmi mutogatás, fapofa), akkor fogjuk az alkotmányt, és addig igazítjuk, míg legközelebb már nem ellenkezik a törvényünkkel. Mert a kétharmad arra (is) jó, hogy eztán a gombhoz szabhassuk a kabátot. Igen ám, csakhogy most nem is így reagált a Fidesz, és - sajna - nem azért, mert ez alapvetően ronda dolog lenne, hanem mert van ennél rondább is, ők inkább azt próbálnák ki.
Mielőtt azonban azt is górcső alá vennénk, emlékeznünk kell arra, hogy a Fidesz eddig is görbe utakon járt evvel a törvénnyel. Hiszen Orbán valamikor a nyár legelején hirdette meg az EPIGATE-et, s utána még közel két hónapig sunnyogtak a törvény beterjesztésével, amíg Sólyom László volt az államelnök. Mert attól kitellett volna, hogy nem írja alá. Csak akkor hozakodtak elő vele, amikor Schmitt Pált beiktatták - mit tesz isten, ő már a lépcsőfordulóban aláírta (valakinek a készségesen odanyújtott hátán).
Nos, milyen megoldást választott a Fidesz? Ígéreteset - legalább a következő három évre nézvést. Ej, te Alkotmánybíróság, te nagyon hülye egy Alkotmánybíróság vagy, vonta össze szemöldökét Lázár frakcióvezető. A legjobb erőinket küldtük beléd, te mégis ugrálsz, Alkotmánybíróság? Majd mi teszünk róla, hogy ne ugráljál: úgy módosítjuk az alkotmányt, hogy a jövőben ne üthessed bele a nagy cserpák orrodat mindenbe. Olyat módosítunk az alkotmányon, ami után a h. AB nem dönthet majd olyan kérdésekben, amikben népszavazást sem lehet kiírni; a költségvetés, az adók, a járulékok, a vámok és illetékek, illetve - biztos, ami biztos - az "izék" is kikerülnek az AB hatásköréből. Ha gyorsan meglesznek ezen módosítással (és ez szokott menni), már a magánnyugdíj-pénztári törvény sem kerülhet az Alkotmánybíróság elé - még púposkodnának azon is a hálátlan ebjei.
Ez a módi pedig végeláthatatlan praxist ígér: abban az országban, ahol az Alkotmánybírósággal fel lehet törölni a konyhakövet, mindennel és mindenkivel meg lehet csinálni mindent. A legsötétebb dolgokat is.
Egyvalamire talán mégis jó ez az egész hajcihő, tudniillik arra, hogy mindezt látva - így, húsz év után - talán leesik a választópolgároknak, hogy a választás nem sportesemény, a döntés bonyolultabb a Fradi-MTK meccs reménybeli eredményénél, s a kétharmad nem valamiféle csúcs az évkönyvekben, hanem egy olyan erős fegyver, ami rossz kezekben nyilvánvaló kárára van a demokráciának. S csak most kezd igazán körvonalazódni, milyen mély sebeket képes ejteni rajta - de aligha lehetnek illúzióink.
