Az a jól látható tény, hogy az MSZP - az áprilisi eredményekhez képest - nem lett még jobban lepofozva vasárnap, és hogy jelentősen rávert a Jobbikra és az LMP-re, legfeljebb annyit jelent, hogy az MSZP még húzza. Végezhettek volna 10 százalékon is, de nem annyin végeztek - gyanítjuk, innen Orbán örömének visszafogottsága, ő nyilván nyugodtabban aludna, ha a helyhatósági választások kisöprik a szocpárt maradék humáninfrastruktúráját is a tájból, illetve ha bebizonyosodik, hogy még áprilisi szavazótábora is csak zsugorodni képes.
Attól azonban, hogy a KO nem jött be, azon fideszes megnyilvánulások, miszerint páratlan, történelmi, piramidális jobboldali győzelem született vasárnap, kvadrálnak a valósággal. Bejáratott demokráciákban valóban szokatlan egyetlen párt, illetve egyetlen személy hatalmának ilyen mértékű koncentrációja; és bár van egy szürke zóna, ahol a szabad választásokat már nehéz megkülönböztetni a nem szabadoktól, azt senki nem állíthatja, hogy a választási törvényben és térképeken eszközölt változtatások vagy az ügyészség megnövekedett munkakedve nélkül a Fidesz ne aratott volna nagy győzelmet.
Az így keletkezett, merőben új helyzet kockázatai és kellemetlen velejárói számosak. Azon jelentős tömegek, amelyek politikai, ízlés- és viselkedésbéli, ideológiai, kulturális okokból nem osztják az uralkodó rezsim világképét, továbbra is a "nemzeti együttműködés rendszerének" páriái lesznek: Orbán őket a győzelem estéjén azzal a mondással alázta és fenyegette meg, hogy a nemzet most visszaszerezte fővárosát. A Horthy-parafrázis mélyebb értelme egy Kádár-parafrázis: aki ellenünk van, az nincs.
Az áprilisi választások óta az országot nem az intézmények, az intézmények működését és összjátékát szabályozó törvények, a megkötött szerződések és a betartott megállapodások tartják mozgásban, hanem valami más. "Most alkalmazkodnia kell az államigazgatásnak, alkalmazkodniuk kell a szakembereknek is... Tehát nem rosszindulatot, nem szabotázst olvasok ki a miniszterelnök vagy a miniszter szándékaitól eltérő szakapparátusi anyagokból, inkább a múlttal való szakítás nehézségeit látom bennük. Ám kiváló szakemberekről van szó, igényt tartok a munkájukra, és ők teljesíteni is fogják azt a feladatot, amit a kormány szabott a számukra, csak közben vacog egy kicsit a foguk"- írta le Orbán azt a folyamatot a minap, amelyben minden, még a legapróbb döntés is felülről áramlik az alsóbb grádicsok felé. Pedig Orbán Viktor nem fog mindent egyedül elintézni, és nem bír majd mindenben dönteni. Ilyen ember ugyanis nincs; aki ilyen, azt hívják a Jóistennek, ő van egyedül felmentve a demokratikus kontroll alól. Az olyan országok, amelyek ezt az ügyintézési módot megpróbálták, összezavarodva, káoszban, szegénységben keveredtek ki e kísérletekből.
A politikai alternatíva készen állása tehát nem pusztán milliós tömegek kedélyének tenne jót, de az lenne a haza felemelkedésének biztos útja is. Az önkormányzati választások ennek legalább az esélyét meghagyták; legfőképpen azért, mert megmutatták, hogy még e megvetett, mindenféle tolvaj, nemzetietlen, hazaáruló szemétnek elhordott ellenzéknek a kedvéért is jelentős tömegek képesek elvonszolni magukat a szavazófülkéig. Akár jobb meggyőződésük ellenére is - csak azért, mert úgy gondolják, hogy ellenzéknek muszáj lennie. Az például, hogy a szocpárt főpolgármester-jelöltje a budapesti MSZP éveken át tartó, és a legfelső pártvezetéstől tétlenül nézett ámokfutása után, amire nem mellesleg maga a párt is ráment, hogy tehát ez a nem túl képességes jelölt is majd 30 százalékot tudott kaszálni, igazán nagyvonalú választókat sejtet.
Afelől lehetnek csak súlyos kétségeink, hogy a jelen ellenzéki "politikai felépítmény" vajon képes-e az alternatíva után vágyódókat kielégíteni. Az LMP puszta létezését körüllengő bizonytalanság a múlt vasárnap csak növekedett. Az MSZP pedig... Április óta, mert jobbára magukkal vannak elfoglalva, képtelenek eldönteni, hogy mi végre vannak a világon. Aspirálhatnának a nyugatos modernizáció letéteményeseinek szerepére; vagy lehetnének az a párt, amelyik súlyba helyezett szociális demagógiával vár a Fidesz kormányzásának jövendő kárvallottjaira - de ehhez, bármelyikhez előbb gondolni kéne valamit, meg dolgozni. Most a képviselő-testületekben megmaradt embereiknek, s néhány polgármesterüknek kéne annak az arkhimédészi pontnak lenni, amelyre lépve a párt majd kibillenti sarkaiból az Orbán-rezsimet - de ez a régi módszerekkel már nem fog menni. A különféle azonnali hasznok reményében végzett pártmunka már nem játszik; a civil bátorság annál inkább.
Semmi nem fog a régi módszerekkel menni. És ha ők nem találják meg helyettük az újakat, s ezt a bátorságot, meg fogja más.
