Hol van még a jövő

Publicisztika

Az Országgyűlés kétharmados kormánypárti többsége hétfőn elfogadta azokat a törvényjavaslatokat, amelyek alapján az adóhivatal 14 hónapig nem utalja tovább a címzetteknek az egyéni magánnyugdíj-pénztári befizetéseket, illetve amelyek (újra) lehetővé teszik a pénztártagoknak, hogy visszatérhessenek az állami nyugdíjrendszerbe. Ismét úgy született egy nagy horderejű döntés, hogy a részletekről - a kompenzálás, az értékállóság, a kötvénypiaci hatások kezelésének mikéntjéről - semmit nem tudni.

Az Országgyűlés kétharmados kormánypárti többsége hétfőn elfogadta azokat a törvényjavaslatokat, amelyek alapján az adóhivatal 14 hónapig nem utalja tovább a címzetteknek az egyéni magánnyugdíj-pénztári befizetéseket, illetve amelyek (újra) lehetővé teszik a pénztártagoknak, hogy visszatérhessenek az állami nyugdíjrendszerbe. Ismét úgy született egy nagy horderejű döntés, hogy a részletekről - a kompenzálás, az értékállóság, a kötvénypiaci hatások kezelésének mikéntjéről - semmit nem tudni.

A cél viszont világos: első körben a körülbelül 400 milliárdnyi egyéni befizetés átirányítása a központi költségvetésbe. (Pro forma ugyan a Nyugdíjbiztosítási Alapba kerülnek ezek a pénzek, de hát végső soron mégiscsak a folyó költségvetés tehermentesítése ez, hiszen az államnak ennyivel kevesebbet kell betenni az állami alapba.) A második körben az állampolgárok egyéni számláit gyarapító eddigi befizetések (összességében körülbelül 3000 milliárd forint) minél nagyobb részének megszerzése a feladat. Mégpedig a hétfőn elfogadott törvények és a mind jobban felpörgő magánnyugdíjpénztár-ellenes propaganda segítségével, amiktől az Orbán-kormány azt reméli, hogy hatásukra tömegével lépnek át vagy vissza a pénztártagok az állami nyugdíjrendszerbe.

A nyugdíjrendszer második pillérének tönkretételére irányuló szándékot éppen az a sunyiság és a tényeket a szimpla hazudozással elegyítő handabandázás teszi nyilvánvalóvá, ahogyan és amivel a megtakarítások elvételét igazolni igyekszik a kormány - kezdve azzal, hogy Orbán először nem is merte világosan közölni, mit akar valójában. (A kormányfő mondatai ugyanis azt sugallták, hogy az állami költségvetésből utalnak át havi 30 milliárdot a pénztáraknak.)

Tény, hogy a pénztárak magas költséggel dolgoztak, tény, hogy összességében kisebb hozamot produkáltak, mint más országok hasonló szervezetei. De az is tény, hogy mindennek a hiányos vagy rossz szabályozás is oka volt, és hogy befizetéseink értéke legalább inflációkövető volt. Tény, hogy a pénztárak forgatják a tagok befizetéseit - hiszen mi másból tudnák gyarapítani a rájuk bízott pénzeket -, de az is tény, hogy nem "eltőzsdézik", mint azt a fideszes vád tételezi, hanem a nagyobb részét hazai papírokba, például államkötvényekbe fektetik be. Tény, hogy a jelenlegi törvényi keretek között a magánpénztári befizetéseinkért senki nem szavatol - ám az is tény, hogy ez elsősorban a törvényalkotó sara, hiszen egy olyan struktúrában, amelyben minden befizető a befizetései arányában tulajdonos (mint jelenleg), átláthatatlanok a felelősségi viszonyok. És az is tény, hogy az ezt rendezni óhajtó törvényjavaslatot - amelynek nyomán a pénztáraknak a mögöttük álló biztosítók, bankok valódi tulajdonosai lehettek volna - a Fidesz és a vele akkor még szövetséges köztársasági elnök fúrta meg egy hihetetlenül primitív hecckampány után ("magánosítják a magánnyugdíjpénztárakat!"). (A Bajnai-kormány előterjesztése például előírta volna a megfelelő tartalékképzési kötelezettséget.)

A vegyes rendszer hajdani bevezetésének legfőbb oka az volt, hogy a társadalom elöregedése miatt néhány évtized múlva bizton jelentkező nyugdíj-kifizetési anomália (kevés aktívnak kell sok inaktívat eltartani) kezelésére minél előbb kezdjünk fölkészülni. A rendszer működése - a fentebb jelzett törvényalkotói hiányosságok és az ezekből adódó "lehetőségeket" olykor maximálisan megragadó pénztárak miatt - messze volt az optimálistól. De ezen a szabályok csiszolásával és esetenkénti szigorításával jó eséllyel lehetett volna javítani. A pénztárakba befizetett egyéni tagdíjak sorsa világosan nyomon követhető a saját nyugdíjszámlával rendelkező pénztártag számára - ehelyett most minden megy a nagy közösbe (persze, lesz svéd modell, nyilván), hogy részben a magánnyugdíj-befizetésekből finanszírozzák majd azt a gazdaságpolitikát, ami az eddig látottak alapján ugyanolyan átgondolatlan, mint a kormány nyugdíjpénztár-ellenes javaslatai.A szocialista(-szabaddemokrata) kormányok úgy próbáltak talpon maradni, hogy külső hitelből finanszírozták osztogató politikájukat. Az Orbán-kormány fő jelszava a gazdasági szabadságharc, az "önrendelkezés" visszaállítása, amit a bankokra, kereskedelmi láncokra, telekom és energetikai cégekre kivetett válságadón kívül a hárommilliónál is több pénztártagra a fentiek szerint kivetett különadóból igyekszik megvalósítani. Ám ugyanúgy hatékonytalanul és ugyanúgy a jövő terhére fogja fölhasználni az irdatlan összegeket, mint elődei.

Neked ajánljuk

Ezeket fogadtuk meg a legtöbben 2023-ra

  • Fizetett tartalom

Az alábbi, 2023-ra vonatkozó best of újévi fogadalmak ugyan kifejezetten egy amerikai felmérés eredményei, de nem meglepő módon könnyen megtalálhatjuk a listában a saját titkos vagy kevésbé titkos vágyainkat is.

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.