Az ajkai zagytározó kiöntése, a nyolc ember halála és a szörnyű környezetszennyezés alkalmat adhatott volna arra, hogy közös önvizsgálatban merüljön el az ország, mely során átnyálazhattuk volna a magyarországi kapitalizmus számos gyakorlatát. Csak azt kellett volna körültekintően, sok munkával kideríteni, hogy ez hogyan történhetett meg; és bár ez a kérdés nyilvánvalóan tartalmazza egyes személyek polgári vagy büntetőjogi felelősségének alkérdését is, mégis ez utóbbit tartanánk a jövő szempontjából a kevésbé perdöntőnek. Hiszen leginkább azt szeretnénk tudni: hogyan csináljuk úgy, hogy ilyen ne történjen meg még egyszer?
A következőket kéne felmérnünk. Vajon az ipari termelés során keletkező veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó törvényeink rosszak-e? Hol ereszt a szabályozás, ha ereszt? Vajon helyes-e az, ha több millió tonna életveszélyes szutykot emberek feje fölött tárolnak? Hiszen ha eddig nem gondoltuk volna ezt megengedhetőnek, biztos nem is engedtük volna. Helyes-e az, ha az ilyen anyagokat produkáló cégeknek nem kell felelősségbiztosítást kötniük - és ha nem, vajon miért bukott el a kötelező felelősségbiztosításról rendelkező, 2000-ben írt törvénytervezet? Esetleg túl megengedők a környezet védelméről gondoskodó törvényeink? Ha igen, miért? Hány képviselő hány cikluson át nézett félre, vagy adta meg magát az ipari lobbi nyomásának, akár közvetlen előnyökért, akár azért, mert az ipari lobbi oly hihetően tárta szét a karját: ha az extra környezetvédelmi költségeket is ránk veritek, semmit nem tudunk majd eladni?
Még az is belefér, hogy nem a törvényekkel volt baj, hanem a környezetvédelmi intézményrendszerrel - az van rosszul összerakva, úgy, hogy a törvényeket ne is tudja betartatni: csak tessék-lássék ellenőriz, trehányul végzi a munkáját, és semmiféle szervezeti garancia nincs arra, hogy ne így végezze. Lehet, elégtelenek voltak a jogosítványai - de az is lehet, hogy csak nem élt velük? És vajon milyen következtetések vonhatók le a tulajdonosok vagy a menedzsment üzletvezetési praxisából? Vajon normális-e, hogy szűk két évtized alatt tízmilliárdos nagyságrendű magánvagyont halmoztak fel - már ha tényleg ennyi a vagyonuk? De miért is ne lenne normális? Hiszen egy komplett kistérségnek adtak munkát - és máshol sem fizetik jobban a gyári munkásokat. Mit verhetünk rá a gyár gazdáira - az esetleges polgári jogi és büntetőjogi felelősségen túl -, és mit nem? Mi az, amit úgy csináltak, mint minden más gyártulajdonos ebben az országban, a bevett normák és erkölcsök szerint?
Attól az első pillanattól fogva azonban, amikor a miniszterelnök, ha nem is név szerint, de a cég tulajdonosaiban és menedzsmentjében találta meg a kizárólagos bűnösöket, és kijelentette, hogy az ő, közelebbről azóta sem specifikált emberi mulasztásaik okolhatók a katasztrófáért, az efféle - akár "társadalmi", akár parlamenti - vita esélyei minimálisra csökkentek. Orbán így azonnal, a legalapvetőbb vizsgálatok és szakvélemények híján szokásos gyanúsítottjaira, az "oligarchára", az "ügyeskedő privatizátorra", a komcsira irányította a népharagot. A gazdag emberre - ez a bankadó népszerűségének a logikája is.
És már ez is épp elég baj lenne.
De a honvédelmi törvénynek az a módosítása, amit hétfőn fogadott el az Országgyűlés, messze túlmutat a Mal Zrt. jelen ügyén. Hisz a törvény nem csak erre az egyedi esetre vonatkozik - a szövege ugyan épp elég homályos, de az feketén-fehéren ott áll benne, hogy valamely, a törvényben közelebbről nem definiált vészhelyzet esetén, netán ilyen vészhelyzetet megelőzendő a kormány minden gazdálkodó szervezetet rendeletben állami felügyelet alá vonhat. Az einstanddal szemben a szöveg minden érdemi jogi garanciát kizár: rendes bírósághoz nem, csak az Alkotmánybírósághoz lehet jogorvoslatért fordulni, de az AB is csak azt vizsgálhatja, hogy fennállt-e az a helyzet, amely esetben a törvény megengedi az ellenőrzés alá vonást.
Azt még nem tudjuk, hogy az ajkai zagytározó esete valóban a magyar kapitalizmus Reichstag-tüze lesz-e, hiszen nem tudhatjuk, hogy ezt a kártyát lehívja-e egyáltalán, vagy ha igen, mikor és ki ellen a kormány, hogy ki lesz az első magyar Hodorkovszkij. De bárki ellen, bármikor lehívhatja. Ahelyett, hogy a múlt hétfői katasztrófa a magántulajdonon, a piacgazdaságon és a joguralmon alapuló demokratikus rendszerünk közös újragondolására adott volna alkalmat, a felszámolása felé tett újabb lépéshez szolgáltatott ürügyet. Az új valamiről, ami helyette formálódik, sokat sejtünk, de egyvalamit biztosan tudunk. Arra, hogy a fenti, legfontosabb kérdésünkre választ adjon, bizonyosan nem lesz alkalmas.
