A szerk.

Kihalásra ítélve

A szerk.

Az Alkotmánybíróság (AB) lapzártánk után esedékes móresre tanítása, jogköreinek megnyirbálása - amit az után helyezett kilátásba a kormánytöbbség, hogy az AB megsemmisítette a kétmillió forint feletti végkielégítések 98 százalékos megadóztatásáról szóló törvényt: erről beljebb még értekezünk - egyfelől értelmezhető úgy, mint a Kósa-féle gazdasági szükségállapot beharangozása. Eltakarítani minden akadályt a nemzetgazdasági hatékonyság útjából!

E szerint Orbán Viktor lenne a 21. századi követelményeknek megfelelő, afféle negatívba fordított Pinochet (azért negatív, mert a 21. század, amint arról naponta értesülünk korunk egyik nagy történetfilozófusától, éppenséggel nem a magántőke, a kapitalizmus zavartalan tombolásáról, hanem az állam mindenütt jelenlévőségéről szól). A cél - a magyar gazdaság talpra állítása - egy kicsit legalább szentesíti az eszközt; a középtávon esedékes általános jólét, a magyar gazdaság versenyképességének helyreállítása stb. igazolja bizonyos demokratikus polgári jogintézmények - mint a visszamenőleges hatályú törvények vagy az indoklás nélküli felmondás tilalma, az érdekegyeztetés és általában a konszenzuskeresés, vagy éppen az alkotmánybíráskodás - ad acta helyezését.

De nézhetjük a dolgot egy kicsit másfelől is - hogy tudniillik az eszköz volt maga a cél. Az Alkotmánybíróságnak mennie kell, mert hogy jön ahhoz 11 jogász, hogy ellentmondjon Orbán Viktornak? (Annál is inkább, mivel az állítólagos célhoz, a talpra állításhoz képest a kormány ezoterikus gazdaságpolitikája inkább az ellenkező irányba halad - még ha a katasztrófa nem is okvetlenül most, hanem 2013 táján üt majd be.) Provokációt emlegetni, miszerint az AB direkt lett olyan helyzetbe hozva, hogy ezt meg lehessen vele csinálni, nyilván túlzás, hiszen ehhez azt kéne feltételeznünk, hogy direkt alkotmányellenesen lett megírva a visszadobott törvény, és ennyi esze azért senkinek nem lehet.

De hogy ne jött volna ez a sajnálatos eset kapóra...?

Az így előállt helyzet ugyanis a következő. A kétmillió fölötti végkielégítéseket népünk széles tömegei mélységesen elítélik és igazságtalannak tartják - a Századvég Intézet vonatkozó adataiban, miszerint 10-ből 9 polgártársunk így vélekedik, semmi okunk kételkedni. Hogy ebben széles népi tömegeinknek igazuk van-e, vagy sem, hogy például miért ne kaphatna 3 vagy 4 millió forint lelépési pénzt egy pár évvel a nyugdíj előtt, önhibáján kívül elbocsátott, 30 évet egy önkormányzati vagy állami hivatalban, ne adj' isten iskolában, kórházban keccsölő közalkalmazott, azon nyilván lehetne vitatkozni, de biztosan nem a jelen közhangulatban. És az már végképp a jó francot sem érdekli, hogy ezen - egyébként ismeretlen számú, egyéni élethelyzetenként változó nagyságú és ugyancsak ismeretlen végösszegű - végkielégítések túlnyomó többsége a Magyar Köztársaság erre vonatkozó törvényeivel, és az ezek szellemében megkötött polgári szerződésekkel teljes összhangban lett kifizetve. Két misi felett jó erkölcsbe ütközöl - állította Orbán Viktor; és tökmindegy, hogy ebben a mondásban mennyi a cinizmus (például a 2002-ben kapott végkielégítések vajon miért nem ütköztek jó erkölcsbe?) és a demagógia - az tagadhatatlan, hogy Orbán szavai rezonálnak. És az is mindegy, hogy éppen azért rezonálnak, mert a kettőpluszos végkielégítések állítólagos erkölcstelenségéről soha nem folyt értelmes vita, mert ezek erkölcstelensége evidencia, amit nem zavarhatnak meg a józan mérlegelés vagy az empátia, vagy akár a törvényesség szempontjai - ebből a menetből az Alkotmánybíróság sem fog jól kijönni. Mit véded, csupor ábé, abban a hülye kabátodban a harácsoló herék pénzét?

De nem gondolnánk azt, hogy csak mert a kormányfő, ha áttételesen is, de lekomcsizta a Magyar Köztársaság törvényességének legfőbb őreit, az AB-nek elfogytak az eszközei.

A hatáskörét korlátozó Lázár-féle törvényjavaslatnak ugyanis nem okvetlenül kéne befolyással lennie az AB előtt fekvő legfontosabb beadványokra - azokra, amelyek az ágazati különadók, illetve a magánnyugdíj-pénztári befizetések eltérítésének alkotmányosságát firtatnák. Azt, hogy az AB illetékes-e egy beadvány elbírálásában, maga az AB dönti el (evvel kezdi a munkáját, ugye), miként azt is, hogy mely kérdésben tartható népszavazás, és melyben nem. Mindkét fenti esetben, ha akar, találhat jogalapot a beavatkozásra: mondhatná például azt, hogy a 2011-es különadókat képtelenség a 2009-es mérlegfőösszegekre vetíteni, vagy hogy ha maga a nyugdíjpénztári einstand törvényes is, az államnak rendelkeznie kell arról, hogyan ellentételezi a bekebelezett nyugdíjjárulékokat, hogy milyen módon számítja be ezeket a megtakarításokat a jövendő nyugdíjakba; és amíg ezt nem teszi meg, addig a törvénynek coki. Sőt, még azt is megtehetné az AB, hogy a Lázár-féle törvényjavaslatot nyilvánítja ellentétesnek jelenleg hatályos alkotmányunkkal.

Az persze más kérdés, hogy lesz-e elég kurázsi benne ehhez. Hiszen a jogkörét korlátozó törvénymódosítás voltaképpen nem is szolgál másra, mint az AB - konkrétan: a 11 alkotmánybíró - megfenyegetésére és megfélemlítésére: ha nem viselkedtek rendesen, az új alkotmányban benne se lesztek, oszt mire lesz elég a 2 millió végkielégítés, most őszintén? És a privátszférában nincs alkotmánybíráskodás...! (Ha valaki netán azt gondolná, hogy megint rémeket látunk, olvassa el az itthon bizonyos körökben - valamilyen rejtélyes okból - a Fidesz demokratikus szárnyfőnökének tartott Navracsics Tibor lengyel napilapoknak adott nyilatkozatait az alkotmánybíráskodástól, sőt alkotmánytól mentes finn illetve brit demokrácia felette vonzó voltáról Szüret rovatunkban.)

Egyfelől tehát sok bátorságot kívánunk a tisztelt testületnek - talán arra kéne gondolniuk, hogy ha most engednek, tavasszal bizonyosan kimiskárolva kerülnek ki az alkotmányozásból, csendesen elpöföghetnek majd a Legfelsőbb Bíróság egy félreeső folyosóján. Ennél a polgári, demokratikus jogrend védelmében kifejtett ellenállás már többel kecsegtet - a saját szempontjukból is, nemhogy az országéból. Másrészt meg az is igaz lehet, hogy nem lenne fair csak az AB-tól várni azt, hogy megvédje saját magát, és saját magával együtt a polgári, demokratikus Magyarországot az önkénytől és annak előbb-utóbb bekövetkező velejárójától, a gazdasági bukástól. Az új alkotmány állítólagos szükségességéről, meg a Szent Koronáról, meg a határon túli magyarok választójogáról folyó szemfényvesztő, ostoba, manipulált "vita" most még minden komoly kérdést eltakar. De a butaságnak és a gonoszságnak ebből a ködéből lassan kibontakozik az Új Rend természetes haladási iránya. És ha lesz kit megvédeni, akad majd szép számmal olyan is, aki e védelemre hajlandó lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.