A szerk.

Tegyék a kezüket a szívükre! Ki nem lopott már a MÁV-tól? Legalább egy kicsit? Egy kalapácsot, egy üléshuzatot, egy talpfát legalább! Szappant, kőkerítést, kábelt, vonatfüttyöt! A jegyár felét, amit nem fizettek ki a kalauznak, aki viszont a másik feléért szemet hunyt illegális helyváltoztatásuk fölött? Vannak persze a szerencsések, akik - mert megtehetik - izmosabb leltári tételeket visznek haza. Pár ezer tehervagont, valami ingatlant, esetleg 4 mozdonyt, netán készpénzt egy jó kis csalárd alvállalkozói szerződésben, alkalomadtán egy, a MÁV-val közösen alapított kft. alaptőkéjében.

Bár a kormányválság óta a két leggyakrabban használt szószerkezet az "előre hozott választás" és a "kétharmados Fidesz-többség", a nagyobbik ellenzéki pártról alig esik szó mostanában. (Nota bene: mintha mindenki magától értetődőnek tekintené, hogy a népszavazás 3,3 millió igenszavazója az utolsó szálig Fidesz-szavazó is. Holott körülbelül annyira az, amennyire a 700 ezer nemszavazó mind SZDSZ-támogató.)

A belül részletezett hétfői - Hollán Ernő utcában celebrált - flashmob és ellenflashmob rendezvénynek akad néhány tanulsága, amit érdemes tán eszünkbe vésni. Például milyen jó, hogy ilyen sokan megtudhatták, hogy mi a bánat az a flashmob. Bár Tomcat (és szűkebb házanépének) soros akciója a spontán, látszólag értelmetlen célokból realizálódó, villámgyorsan létrejövő és hamar feloszló csődület fogalmának csupán részben felelt meg, amennyiben csak a közjó szempontjából számított értelmetlennek, sőt. Amúgy nyilván beleillik a celebbé pumpált elmebeteg médiahackre épülő önépítő stratégiájába, s némi reklámértékkel is bír, hisz nagy számban értesülhetett a publikum például arról, hogy létezik egy Hungarica nevű "hazafias" zenekar: koncertjegyeikért íme, máris "ölik egymást a népek".

Mondta vagy nem mondta? Mármint Gyurcsány Ferenc Kóka Jánosnak a múlt szerdán, netán csütörtökön? És mit mondott (mert hogy valamit, az biztos)? Azt mondta, hogy...

A kormány a népszavazást követő második munkanapon bejelentette, hogy a.) szétdarabolja a Magyar Villamos Műveket, azt az állami vállalatot, ami a magyar árampiacon a legnagyobb eladó, vevő, kereskedő, sőt, még a piac rendszerirányítójának is a tulajdonosa, és eldöntötte azt is, hogy b.) meneszti ennek az összeférhetetlenségekből összetákolt birodalomnak a vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt. Ezután elszabadult a pokol. Először a köztiszteletnek örvendő atomfizikus, a Műegyetem atomenergetikai tanszékének a vezetője, Aszódi Attila nyilatkozott minden szembejövőnek és érvelt a feldarabolás és a piac felszabadítása ellen. Aztán megszólalt a politika is, Podolák György, az MSZP és Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa foglalt állást hasonló szellemben és uniszónóban.

A kedd délutáni helyzet szerint lesz rendkívüli küldöttgyűlés az SZDSZ-ben. Ez nem feltétlenül jelent rendkívüli tisztújítást is - bár az látszik a legvalószínűbbnek és a legcélszerűbbnek is -, arról ugyanis éppen a kedden bejelentett összejövetel dönthet. (A küldöttgyűlések rendje a neten két kattintással tisztázható.)

Annak hangoztatásával, hogy a népszavazáson kilőtt - és azóta törvényben is visszavont - díjtételek miatti bevételkiesést a költségvetésnek nem áll módjában, a kormánynak pedig nem áll szándékában pótolni, nagyon messzire már nem lehet vitorlázni. Persze, a koalíciónak az alkotmánybírósági döntésre, vagy a népszavazás előtti ellenzéki érvekre mutogatva akár még igaza is lehetne: ha eddig az ellenzék és az AB azért tartotta népszavazásra bocsáthatónak a kérdéseket, mert azok nincsenek hatással a költségvetésre, akkor ne is legyenek hatással a költségvetésre. De ez csak játék a szavakkal.

A közszolgálati rádió múlt csütörtök kora reggeli hírműsorában Szebeni Lászlót, a Fővárosi Bíróság (FB) elnökhelyettesét a riporter arról az előző napi szégyenletes esetről faggatja, amikor a fasiszta milícia megszállta a Fővárosi Bíróság egyik tárgyalótermét, és nem volt a környéken hatóság, amely megvédte volna sem a tárgyalóterembe igyekvő Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, meg az újságírókat, sem a bírói eljárás nyilvánosságának alapjogát, sem az FB tekintélyét. Az alelnök, a Magyar Köztársaság ama intézményének a tisztviselője tehát, amelyen az erőszak megesett, a következőket válaszolja: "Megérkezett sajnálatos módon egy, a Magyar Gárda céljaival ellentétes célokat képviselő csoport is, és ebből alakult ki egyfajta vita, amelynek az eredménye az volt, hogy a rendőrséget igénybe kellett vegye saját biztonsági őrségünk, hogy nehogy véletlenül valamiféle további probléma keveredjen ki a dologból."

A következőkben a nép vonatkozásában eltekintenénk e kérdés megválaszolásától, fogalmunk sincs ugyanis, hogy ki miért szavazott úgy, ahogy, nem tudhatjuk, hogy a kormányfő ellen ikszeltek, vagy csak arra, hogy ők inkább nem fizetnének. Annyi biztos csak, hogy ennek a népszavazásnak sose lett volna szabad megtörténnie, nem lett volna szabad kitalálni, nem lett volna szabad az Alkotmánybíróságnak jóváhagynia (erre még visszatérünk). De ha már így esett, erőteljesebb ellenállításokat kellett volna tennie a kormánynak és az MSZP-nek. És nemcsak a kampányban, hanem korábban, 2006 nyarától egyfolytában, éjt nappallá téve: akkor legalább az esélyt megadták volna maguknak és mindenki másnak is. Ezt számos okból nem vagy csak későn tette meg mind a kormány, mind a párt, sokáig az utóbbi nem is igen tudta, mire készül az előbbi, utána meg inkább megúszni akarta a következményeket, majd csak lesz valahogy. Elintézi a Feri. Ennek ellenére aránytévesztés lenne ezt a balhét ráverni az MSZP-re: ők legalább - fél szívvel, tökölve, teli nadrággal, de - megpróbálták. Mármint a reformokat.

A hétvégén ügydöntő népszavazást tart az ország arról, hogy az Országgyűlés eltörölje-e a vizitdíjat, a fejlesztési részhozzájárulás néven törvénybe iktatott tandíjat, valamint a kórházi napidíjat. A referendum ugyanakkor sokak, hovatovább az érdeklődő közvélemény jelentős hányada szerint "nem ezekről a kérdésekről szól".

A kosovói függetlenségi nyilatkozat kihirdetése után elszabadult a pokol - nem Kosovóban, és még csak nem is Szerbia és Kosovo határán, mert ott nem bír. Hiába gyülekeznek a határ szerb oldalán az elmúlt évek háborúinak veteránjai, a szerb Freikorps és a Stahlhelm - miután dühüket kitöltötték két bódén, a KFOR (a NATO) ellenőrzése alá vonta a határt. A pokol Belgrádban szabadult el. A frusztráció és az erőszak, ami semerre sem bír Szerbia határain kívülre löttyenni, most Szerbia határain belül keres magának áldozatokat. Hiszen az országot az elmúlt 13 évben nemzetközi katonai erőkkel vették körbe, mert kicsit sok államot rohant le maga körül.

Dézsavúnak vagy dézsavűnek - erről még folynak a viták redakciónk anyanyelvi tagozatában - nevezik azt a méltán közismert érzeményt, amikor az ember úgy van vele, hogy egyszer ebbe mintha már beleléptem volnaÉ Márpedig mi az utóbbi napokban láttunk egy csomó dézsát elszabadultan kószálni szerte a hazában, mind egyre közeledtek, egy egész dézsa-felkelés van kibontakozóban (lásd még Macbeth; Hívja Dézsa Györgyöt!; Ha én dézsa volnék és további műalkotások).