A következőkben a nép vonatkozásában eltekintenénk e kérdés megválaszolásától, fogalmunk sincs ugyanis, hogy ki miért szavazott úgy, ahogy, nem tudhatjuk, hogy a kormányfő ellen ikszeltek, vagy csak arra, hogy ők inkább nem fizetnének. Annyi biztos csak, hogy ennek a népszavazásnak sose lett volna szabad megtörténnie, nem lett volna szabad kitalálni, nem lett volna szabad az Alkotmánybíróságnak jóváhagynia (erre még visszatérünk). De ha már így esett, erőteljesebb ellenállításokat kellett volna tennie a kormánynak és az MSZP-nek. És nemcsak a kampányban, hanem korábban, 2006 nyarától egyfolytában, éjt nappallá téve: akkor legalább az esélyt megadták volna maguknak és mindenki másnak is. Ezt számos okból nem vagy csak későn tette meg mind a kormány, mind a párt, sokáig az utóbbi nem is igen tudta, mire készül az előbbi, utána meg inkább megúszni akarta a következményeket, majd csak lesz valahogy. Elintézi a Feri. Ennek ellenére aránytévesztés lenne ezt a balhét ráverni az MSZP-re: ők legalább - fél szívvel, tökölve, teli nadrággal, de - megpróbálták. Mármint a reformokat.
A következmények politikai és közjogi értelemben is súlyosak. A Gyurcsány-kormány a következő fél-háromnegyed évben munkaidejének egy részében a következő népszavazással fog foglalkozni (a kezdeményezés a magántőke szerepére irányul az egészségügyben: hogy ti. ne legyen neki ilyen). Ha a kormány ezt is elveszíti, nemhogy teljesen megbénul az egészségügy reformja, de az egészet vissza kell csinálni. A rákövetkező fél évet az uniós választások viszik el, 2009 őszétől pedig már eleve se nagyon volt tervezve komoly munkavégzés. A napi adminisztráción kívül aligha fogja másra futni; sőt, ne legyen igazunk, de az ország gazdaságának az egyensúlyban tartása, a konvergenciaprogram végigvitele is extra erőfeszítéseket igényel majd. A Magyarországot a világgazdaságban, és ezzel életben tartó külföldi tőkének nem kenyere ugyanis a finomelemzés - a hétvégén pedig az a benyomás alakulhatott ki benne, hogy a magát jobboldalinak mondó, ám leginkább Hugo Chávezre emlékeztető ellenzék a választók 40 százalékának aktív egyetértésével a magántőke szerepét a magyar társadalomban legszívesebben a díszműáru- és díszállat-kiskereskedelemre, valamint konyhakertméretű földdarabokra korlátozná. Ebből adódóan a külföldi tőke más, jobb helyeket keres majd magának, olyat, ahol az ivarérett polgárok többsége nem kizárólag papagájok és dzsungáriai törpehörcsögök adásvétele, illetőleg a háztáji megművelése útján képzeli az általános fellendülést.
De a kormánykoalíció, jobban mondva a kormányfő nem csak azért lesz nehéz helyzetben, mert a munkaköri leírása szerinti munkavégzésre irányuló tevékenységében gátolva leszend. Mindazok a változtatások és reformkezdeményeknek, melyek 2006 vége felé kezdődtek, a ciklus utolsó egy-másfél évére kellett volna meghozniuk politikai eredményüket: ugye, hogy nem is olyan szörnyű ez, mondogatta volna ekkor a kormány, és somolygott volna jószívűn s belátón, kicsit fájt az elején, de lám, ezt is elintéztem, meg azt is, meg amazt is, és ettől most jobb azért egy kicsit! Ennek most nagy valószínűséggel lőttek, részben mert a reformok három eleme, köztük egy igazán fontos is, elesett, részben meg egy másik fontos rövidesen elesik, többel meg emiatt nem is lesz próbálkozva; részben pedig mert a kormány szavára senki nem fog figyelni, lúzerek vagytok, nem látjátok? Marad még az a lehetőség, hogy 2009-ben a kormánykoalíció népbarát költségvetést fogad el 2010-re, ami kétségkívül be is fog következni, de az nem lesz reform, hanem épp ellenkezőleg, és a kérdés csak a népbarátság foka lesz. Meg persze az, hogy ekkor hogyan fogják hívni a kormányfőt; és hogy ez mire lesz majd elég, miközben Orbán pártja még népbarátabb, még költségebb vetéssel fog kampányolni. (Nem szorosan tartozik ide, de említsük meg Orbán vasárnapi beszédének visszafogottságát. Egy árva ultimátum nem sok, annyi nem hangzott el. Pedig hogy megszoktuk! Mintha nem most rögtön akarna miniszterelnök lenni: gyűjtse még a népnyúzó, a kobra a pénzt két évig, legyen 600 vagy 800 vagy 1000 milliárd a kasszában, mire megérkezek én: és ebből csak futja néhány ígéretem betartására! Láttunk már hasonlót: amikor 2000-től abból a lóvéból kezdtek vagánykodni, amit nagyrészt a Horn Gyula keresett.)
Ám a politikai következmény csak az egyik része a dolognak.
Mert lehet és kell szapulni a Fideszt, hogy álságos és manipulatív indoklású és célzatú népszavazásba hergelte bele a népet. De a Fidesz 2002 óta üzemszerűen dolgozik a jogállami keretek lazításán és erodálásán. Ez is épp elég nagy baj - mégiscsak potenciális kormányzó pártról van szó. Csakhogy mindez édeskevés lenne akkor, ha a demokrácia ellensúlyai és kontrolljai kellően működnének.
Például az Alkotmánybíróság.
Az elmúlt fél évtizedben az AB nem egy olyan döntést hozott, ami nemhogy az alkotmány szelleméből, de a szövegéből sem következett volna. (Lásd 2007. április 19-i számunkban az Ítéletei csapdájában című írást.) Mind közül a legrémisztőbb - mert a képviseleti demokrácián alapuló berendezkedés értelmét fölülíró - határozata a tavaly nyári volt, amivel szabad utat biztosított a vizit- és a tandíjra vonatkozó fideszes kezdeményezésnek.
Idézzük föl e játszma fontosabb mozzanatait. Az AB azzal indított, hogy az amúgy népszavazási tilalom alá eső kormányprogram egészéről nem, de egyes részeiről kezdeményezhető referendum. (Egy tízfejezetes program tehát egységes egészként nem lőhető ki, de fejezetenként, tíz különálló népszavazáson minden további nélkül.) A kreatív jogértelmezés nem állt meg itt: az említett határozat amiatt tartotta népszavazásra bocsáthatónak a vizitdíjas passzust, mert költségvetési kérdésben ugyan tényleg nem lehet népszavaztatni, de e tilalom kizárólag a kiadási oldalra vonatkozik, a bevételire már nem. (Mintha a nem megvalósult bevétel nem generálna többletkiadást.) Az AB precedensbíróság, vagyis a saját korábbi döntései irányadók a további azonos témájú ügyekben is. Van rá ugyan példa, hogy némileg korrigálták korábbi, tévesnek bizonyult verdiktjeiket - de garancia nincs. Az Alkotmánybíróság tehát megteremtette nemcsak az elvi, de a gyakorlati lehetőséget is a mindenkori kormányzás ellehetetlenítésére. Ha minden így marad, a továbbiakban ügyesen megszerkesztett népszavazási kérdések függvénye pusztán, hogy az aktuális ellenzék, ha a pillanatnyi politikai érdeke azt diktálja, megtorpedóz-e bármely fontos kormánydöntést.
A hétvégén beláthatatlan mélységű szakadék nyílt meg a lábunk alatt. Amelyben eltűnhet a magántulajdonú, szabad, etnikai korlátozásoktól mentes piacgazdaság, a képviseleti demokrácián alapuló köztársasági berendezkedés, az állam normális működési rendje, Magyarország európai jellege. Mindaz, amitől - helyesen - az ország jólétét reméljük a rendszerváltás óta. Visszatértünk 1988-ba, amikor az akkori, még a népiek uralta MDF és az MSZMP valamiféle nemzeti jellegű, korlátozottan demokratikus, korporatív, harmadik utas szocializmusban, s az ahhoz vezető "kiegyezésben" gondolkodott.
A katasztrófát most a kormánynak és még inkább a szocialista pártnak kell elhárítania. A kormánynak folytatnia kell, amit elkezdett. A szocpártnak vissza kell szereznie egykori szavazói bizalmát. Félre kell tenniük minden belső ellentétet és rivalizálást. Beszélniük kell, meggyőzni az igazukról és a tét nagyságáról a választókat. Ha ebben kudarcot vallanak, Gyurcsánnyal vagy nélküle, 10 százalék körül végzik 2010-ben.
