A kormány a népszavazást követő második munkanapon bejelentette, hogy a.) szétdarabolja a Magyar Villamos Műveket, azt az állami vállalatot, ami a magyar árampiacon a legnagyobb eladó, vevő, kereskedő, sőt, még a piac rendszerirányítójának is a tulajdonosa, és eldöntötte azt is, hogy b.) meneszti ennek az összeférhetetlenségekből összetákolt birodalomnak a vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt. Ezután elszabadult a pokol. Először a köztiszteletnek örvendő atomfizikus, a Műegyetem atomenergetikai tanszékének a vezetője, Aszódi Attila nyilatkozott minden szembejövőnek és érvelt a feldarabolás és a piac felszabadítása ellen. Aztán megszólalt a politika is, Podolák György, az MSZP és Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa foglalt állást hasonló szellemben és uniszónóban.
Hogy a kormány miért épp most állt elő evvel az ötlettel, azt persze senki nem tudja, aki meg mégis, az nem mondja, de ez a kevésbé fontos része a dolognak. (A legviccesebb magyarázat ezt is az SZDSZ-nek tulajdonítja: mintha az SZDSZ képes lenne Kocsisért - akinek informális hatalmát a legnagyobb magyar mágnásoké mellé célszerű belőnünk - "cserébe" posztján tartani a kormányfőt!) A döntést támadó nyilatkozatokban a hozzá nem értés vegyül manipulatív hazugságokkal, a nemzetféltés meg a nemzeti gigantománia a "liberálisok" ostorozásával. Aszódi amúgy annak a szószólója, hogy Paks mellé még egy atomerőművet kéne építenünk (ebben igaza is van), ám Paks tulajdonosa épp az MVM; és így már talán nem is annyira furcsa, hogy az atommérnök közgazdasági kérdésekről nyilatkozik. (De akkor néhány pénzügyes is ülhessen oda néha a reaktor gombjait nyomogatni!) Az áram nem is áru, hanem valami más, valami misztikus izé, amire nem vonatkoznak a közgazdaságtan törvényei, és aminek az elosztását ezért semmi szín alatt nem szabad a piacra bízni. Pénzről pissz se legyen, hisz fontosabb dolgokról van itt szó; és lám, a piac Kaliforniában is összeomlást hozott (ennek speciel pont a fordítottja az igaz, lásd korábbi cikkünket: Kaliforniai rémálom, 2001. augusztus 23.). Aszódi ráadásul úgy beszél az árampiac felszabadításáról, mintha az már kudarcot is vallott volna, pedig a baj éppen az, hogy még meg sem történt. Többek között azért sem, mert az árampiac liberalizálásáról szóló törvénytervezetet tavaly a két nagy párt módosító indítványok tucatjaival cincálta értelmetlenné; hogy mi okból, csak találgatni tudjuk. A cincálás egyik vezére, Podolák György szerint azért van szükség a mostani MVM-re, mert a piacon nincs elég áram, és csak az MVM tudja ilyen körülmények között az árakat alacsonyan tartani; holott áram vagy van, vagy nincs, attól függően, hogy az MVM - monopolista nagykereskedői és rendszerirányítói minőségében - mennyit vásárol belőle, és mennyiért adja tovább. Ráadásul az árak nem is alacsonyak, pontosabban, amit az MVM nem terhel rá a lakossági fogyasztókra, azt - meg még egy kicsit - bőven leveri a vállalkozásokon meg a közületeken.
Mindeközben mindenki úgy tett, mintha az a három állami, ám a kormánytól elvileg és gyakorlatilag is független intézmény, amelynek szakértői anyagaiból a kormány dolgozott, meg sem szólalt volna. A Magyar Nemzeti Bank szerint az MVM monopolpozíciója 1 százalékkal dobta meg az inflációt tavaly: ez nagyjából azt jelenti, hogy a "nemzeti bajnok" 120 milliárd forintot húzott ki a magyar lakosság zsebéből. (A KSH adatai szerint 2006-ban 12 billió forint volt a háztartások összes fogyasztási kiadása, meg egy kis apró - ennek az 1 százaléka lenne a 120 milliárd, meg még egy kicsi.) Hasonló nagyságrendű kártételt valószínűsít a Gazdasági Versenyhivatal és az Energiahivatal, s mellé pontosan és logikusan leírják azt is, hogy milyen torz és csalárd törvényi és érdekeltségi környezet tette ezt lehetővé. De ez mind nem érdekes, ezek "liberálisok", ugye, jól értjük, és biztos a kormány valagából lógnak ki, aminek az a legfőbb bizonyítéka, hogy ezek is "liberálisok", meg a kormány is az.
Az irracionalitásnak ez a foka a magyar gazdaság még nem privatizált részében modellértékű. A Magyar Államvasutak nemcsak a váltókat állítja, de saját konkurenseitől is ő szedi be az állami pályák használatának a díját; és időnként lassújeleket is tesz a vágányok mellé, amiket kizárólag némi fejlesztési részhozzájárulásért hajlandó megreparálni. A Magyar Posta érdekében egyenesen az Európai Unióban szólaltunk fel, hogy legalább 2012-ig ne jelenhessen meg olyan szolgáltató a hazai piacon, aki a felnyalt bélyegért a levelet ki is hordja. A nagy állami mamutok jelentős mértékben járulnak hozzá Magyarország versenyképességének romlásához és gazdasági leszakadásához. A túlszámlázott bicikli, az eladott, majd viszszabérelt székház vagy az ingyenes gólyamentés már csak a bónusz. És az állami monopóliumok nemcsak sokba kerülnek, de abban is segítenek a politikusoknak, hogy becsapjanak bennünket. A magánhasznokról pedig szó se essék.
Soha nem volt sürgetőbb a nemzeti bajnokok eladása, mint most; és soha nem voltunk ettől távolabb, mint most.
