Első cikkét 1993-ban írta a Magyar Narancsba, ahova 1999-től ír rendszeresen és 2018 óta a lap munkatársa. A legérdekesebb, a legelképesztőbb és a legsúlyosabb események vidéken történnek, ahol a sajtószabadságot a legtöbb helyen csak hírből ismerik. A sajtó legnagyobb vidéki szerzői csapatával a Narancs.hu rendelkezik.
„A magyar munkavállalók legalább 40-50 százaléka mindennap sokat utazik azért, hogy a munkahelyére be tudjon járni. Ez korábban talán csak idő- és pénzveszteségnek tűnt, de ez most a járvány terjedésének gyorsaságát és kockázatát növeli” – nyilatkozta Forman Balázs, a Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajzi, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Tanszékének docense lapunknak.
Kisebb „tusakodás” után vért vettek tőle, de mammográfiára, ultrahangra vagy MR-vizsgálatra nem küldték tovább azt a siófoki olvasónkat, akinél 2016-ban agresszív mellrákot állapítottak meg, s most újból panasza van. Szerinte ilyen esetekben jogsértő az onkológiai ellátások felfüggesztése, a siófoki kórház szerint nem. Onkológusok összetettebb választ adtak erre.
Nemcsak Pintér Sándorral találkozott és fogott kezet a múlt héten Abdelkader Amara, a koronavírussal fertőzött marokkói közlekedési és vízügyi miniszter. Járt Siófokon, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Szentendrén. Azóta karantén van több helyen is.
Miért húzódik a medgyesegyházi ipari park építése? Miért áll üresen másfél éve Pusztaottlaka szélén a 160 millió forintból speciális igényű gyermekeknek épült lakóotthon? Hiányoznak a válaszok, míg az ügyben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság önmagát cáfolja.
Ügyvédei tanácsa ellenére az eljáró és az iratokat előkészítő ügyészeket akarja a bíróság elé citálni új bizonyítási indítványában a vádlottak padján ülő Simonka György fideszes országgyűlési képviselő. Egyben a mártír Nagy Imréhez hasonlítja magát. A per május 12-én folytatódik.
A békéscsabai városháza 2014 vége és 2019 eleje között bruttó 120 millió forintos megbízást adott egy tavaly nyáron lebukott viharsarki őrző-védő cégnek, amely központi szereplője volt egy országos adócsaló biztonságiőr-hálózatnak.
Négy hónappal az önkormányzati választáson elszenvedett súlyos vereség után nagy mozgások indultak meg a szegedi jobboldali sajtóban. Az új struktúrában kulcsszerephez juthatnak az októberben Fidesz támogatással induló független jelölt kampánycsapatának tagjai.