A veszélyhelyzetre hivatkozva csak vért vettek a panaszokkal jelentkező daganatos betegtől

Kis-Magyarország

Kisebb „tusakodás” után vért vettek tőle, de mammográfiára, ultrahangra vagy MR-vizsgálatra nem küldték tovább azt a siófoki olvasónkat, akinél 2016-ban agresszív mellrákot állapítottak meg, s most újból panasza van. Szerinte ilyen esetekben jogsértő az onkológiai ellátások felfüggesztése, a siófoki kórház szerint nem. Onkológusok összetettebb választ adtak erre.

„Nagyon agresszív mellrákom volt 2016-ban, a daganat kéthetente megduplázódott. Volt kemoterápia, műtét, besugárzás. Túléltem. De ezeknél a daganatoknál rendkívül nagy a kiújulás veszélye, ezért félévente kell ellenőrzésre járni. Ilyenkor teljes vérkép, tumormarkerek, mammográfia, ultrahang, és panasz esetén MR-vizsgálat van. Most újból panaszom van. Hat hete kértem időpontot, és március 19-re kaptam. A panaszaim néhány nappal március 15-e előtt kezdődtek, a műtéti heg alatt húzódás, ami akár lokális kiújulás is lehet, ami fizikálisan még nem látható” – kezdi történetét a Narancs.hu siófoki olvasója.

A Siófoki Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, Inczeffy István március 16-án kiadott egy rendelkezést, mely szerint felülvizsgálatokat nem végeznek. A hozzánk forduló olvasónk ezérta múlt hét elején betelefonált az onkológiára, és azt kérdezte: ilyenkor mi van? Azt a választ kapta, hogy nem fogadnak betegeket kontrollra, csak halaszthatatlan esetben. Ő jelezte, hogy panasza van. Azt javasolták neki, telefonáljon csütörtökön, meglátják, mit tehetnek. Hozzátették: ultrahang és mammográfia orvoshiány miatt nincs.

A Siófoki Kórház és Rendelőintézet

A Siófoki Kórház és Rendelőintézet

Fotó: siofok.hu

Szerinte jogtalan megtagadni az ellátást

A mondottak szerint a múlt héten, csütörtök reggel háromnegyed nyolckor telefonált a kórházba. Mire közölték, hogy CT sincs, MR-beutalót sem tudnak adni, vérvételt sem végezhetnek, mert az előző napon a főigazgató azt is megtiltotta.

Ekkor telefonált a koronavírus-vonalra, és a biztosítási ügyek menüpontnál elmondta az ügyintézőnek, mi a helyzet, emellett azt kérdezte, ha maszekban elvégezteti a szükséges vizsgálatokat, azokat utólag, számla alapján kifizeti-e a tb? A tájékoztató vonalon azt mondták neki, jogtalan megtagadni az ellátást a súlyos egészségkárosodással fenyegető esetekben, és szerintük egy agresszív rák kontrollja pontosan ilyen. Azt tanácsolták, kérjen igazolást a kórháztól, hogy ez a rendelkezés fennáll, és nyújtsa be a számlát a tb-nek, esetleg polgári perben érvényesítheti majd az igényeit.

Ezért március 19-én elment az onkológiára, közben „átverekedte magát” a fertőtlenítő ponton és a biztonsági őrön, és a fotónkon is látható hivatalos orvosi papírt kapta. Ebben – egyebek mellett – az áll, hogy fizikálisan nem látható elváltozás. Ehhez már a Narancs.hu-nak nyilatkozva tette hozzá, „amikor látható lesz, akkor már nagyjából késő lesz. Most kellene ezt pontos képalkotó diagnosztikával megfogni.”

A csütörtökön kézhez kapott lelet

A csütörtökön kézhez kapott lelet

Fotó: narancs.hu

Aki elmegy maszekhoz, és aki nem tud

Ezt követően lement az igazgatói titkárságra, pontosabban a folyosóra, és onnan betelefonált, jelezve, mi a helyzet, és kérte az igazolást. Erre beszóltak a labornak, hogy beutaló nélkül vegyék le tőle a vért. Mammográfia, ultrahang, MR továbbra sincs. De a vérvizsgálat alapján tumormarker eredményei napok múlva lesznek.

Véleménye szerint súlyos hiba az onkológiai ellátások felfüggesztése. Új eseteket sem fognak diagnosztizálni, hiszen a sebészet, a nőgyógyászat sem üzemel, csak a sürgősségi, onnan meg elhajtják a nem életveszélyes betegeket. „Én elmegyek maszekban MR-re, de sokan ezt nem tehetik meg. Velük mi lesz?” – kérdezte.

Semmitmondó válasz és kórházi közlemény

Olvasónk a Koronavírus-vonaltól írásos dokumentumot kért, de azt a választ kapta, hogy a vonal és az ehhez tartozó zöldszámok elsődleges szerepe a lakosság tájékoztatása és információ-átadás. Ezt figyelembe véve a közegészségügyi intézmény felé tett panaszát hatáskör hiányában nincsen lehetőség rögzíteni és hivatalból továbbítani. Kérték, panaszával forduljon a közegészségügy intézmény betegjogi képviselőjéhez.

A betegjogi képviselő is azt mondta, hogy jogsértő az onkológiai ellátás leállítása, mivel a kontrollok elmaradása is súlyos egészségkárosodással járhat. Az országos tiszti főorvosnak javasolt levelet írni. Ezt olvasónk megtette, de választ még nem kapott.

A daganat nem válogat...

A daganat nem válogat...

Fotó: daganatoserek.hu

A helyi gyógyítóintézmény közleménye szerint „az elrendelt, betegellátást érintő rendkívüli intézkedésekről 2020. március 16. napjától a Siófoki Kórház és Rendelőintézetben a fekvő- és egynapos szakellátás a  jelenlegi, Magyarországon is fennálló járványügyi helyzetre tekintettel halasztásra kerülnek. A sürgős esetek és a súlyos egészségkárosodás veszélye miatt nem halasztható betegségek ellátása folyamatos. A járóbeteg-ellátásban kizárólag a sürgős, tartós egészségkárosodás veszélyét jelentő esetek ellátása történik, ezért minden egyéb járóbeteg-ellátás a kihirdetett veszélyhelyzet végéig felfüggesztésre kerül.”

A siófoki kórház hétfőn kiadott közleménye részletezi azt, hogy „vérvételre és laborvizsgálatra, radiológiai vizsgálatra csak sürgős, tartós egészségkárosodást okozó betegség ellátása esetében van lehetőség. Szüneteltetésre kerülnek a szűrések, a kontroll vizsgálatok, a tervezett és az ésszerű határidőn belüli kivizsgálások és a gondozás. Kivételt képez az állapotromlás és az orvosi beavatkozás szüksége."

Valamennyi akut, sürgősségi ellátást igénylő esetben a kórház sürgősségi osztályát kell felkeresni. A sürgősségi ellátás eldöntése az osztályvezető főorvos szakmai döntési kompetenciája és felelőssége, áll a dr. Inczeffy István főigazgató által jegyzett kórházi közleményben.

Nem telt le a kritikus öt év

Az általunk megkérdezett onkológusok eltérően foglaltak állást az ügyben, hozzátéve, az összes előzmény, lelet ismeretében tudnának csak biztosabbat mondani. Egyrészt alátámasztották a siófoki kollégájuk azon döntését, hogy mivel a páciens nem áll jelenleg kezelés alatt és fizikailag nem tapintható ki a tumor, nem küldték őt további vizsgálatokra.

Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a rák megjelenése óta ebben az esetben nem telt el a kritikus öt év, ráadásul a páciensnek panaszai is vannak. Éppen ezért egy képalkotó-eljárás, akár egy ultrahang-vizsgálat tisztázhatná a helyzetet, hiba, ha ezeket a vizsgálatokat nem végzik el időben. Egy neve mellőzését kérő onkológus azt mondta, ő másképp döntött volna ebben az esetben. Arra biztatja olvasónkat, hogy mindenképpen menjen tovább és magánúton csináltasson ultrahangvizsgálatot. Hozzátette, a mellrák esetében akár húsz év múlva is kiújulhat a tumor.

Ugyanakkor nem jó jel, hogy olvasónknál, ahogyan egyik leletéből kiderül, korábban rendkívül magas volt az aktív daganatsejtek száma, vagyis gyorsan növő tumora volt. Mint mondta, a tumormarkerek ismeretében – ha azok valóban magasak – maszek alapon tud vizsgálatokat elvégeztetni, amelyeknek számláit a társadalombiztosítási rendszernek benyújtja.

Figyelmébe ajánljuk